A szlovákiai magyar intézményrendszer fejlődése

Fontos munka a Filep Tamás Gusztáv és Tóth László szerkesztette, négy kötetes, Budapesten megjelent szlovákiai magyar művelődéstörténet, amely az elemző tanulmányokon túl kronológiával és válogatott bibliográfiával is rendelkezik, kézikönyvként megkerülhetetlen munka a kutatók számára még akkor is, ha az 1989 utáni időszakból csak nyolc évet ölel fel. A négy kötetnek inkább a nyolc évtized summázata volt a célja, ez pedig maradéktalanul sikerült. (Filep–Tóth szerk.: A (Cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1818–1998. I–IV. kötet. Ister Kiadó, Budapest, 1998–2000.). Az egyes intézmények (általában valamilyen évfordulóhoz kötötten vagy évkönyvként) természetesen kiadtak önmagukról publikációkat, amelyek fontos támpontjai lehetnek a kutatásoknak, de nem helyettesíthetik az elfogulatlan, az intézmények fejlődését összefüggéseiben vizsgáló, tárgyszerű elemzéseket.

A szlovákiai magyar intézményrendszer a számok tükrében

A szlovákiai magyar szervezetekre vonatkozó hivatalos kimutatás nem létezik Szlovákiában. A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumában a 2002-es évben mintegy 24 000 szervezetet jegyeztek, ezekből – akárcsak a megnevezések alapján is – nagyon nehéz elkülöníteni a kisebbségi szervezeteket. A helyzetet bonyolítja, hogy az egyes jogi formákat a kerületi hivatalokban kell bejegyeztetni, ami teljesen követhetetlenné teszi a szervezetek identifikálását.

A szlovákiai magyar intézményrendszerre vonatkozó első adattár (kataszter) 1999–2001-ben készült. Az adatbázis megjelent az Interneten is, és itt folyamatosan aktualizálva vannak az adatok, illetve az adatbázis folyamatosan kibővül az új szervezetekkel.

Az akkori 651 szervezetet magában foglaló adatbázis szerint pusztán az egyharmaduk volt bejegyzett, tehát jogalanyisággal bíró szervezet. Ez a tény elgondolkoztató, hiszen a rendszerváltás után egy évtizeddel pusztán 189 szervezet volt jogosult arra, hogy pályázhasson, a pályázásnak ugyanis feltétele volt a jogalanyiság.

Mindehhez azonban hozzá kell tenni, hogy a magyar szervezetek száma ennél jóval magasabb volt már ebben az időben is, hiszen csak a Csemadok alapszervezetek száma cca. 450-re tehető (a felmérésben 252 ilyen szervezet szerepelt).

A szlovákiai magyar szervezetek 88,6%-a kulturális szervezetnek, 12,6%-uk pedig az oktatásügy területén tevékenykedő szervezetnek vallotta magát. Elenyésző százalékú volt a környezetvédő, szociális, sport, egyházi stb. szervezetek aránya.

Területi eloszlásuk szerint a szervezetek mintegy 20%-a a Dunaszerdahelyi járásban működött, 10% fölötti aránnyal jeleskedett még a Komáromi, illetve Érsekújvári járás, de a Rimaszombati, Nagykürtösi és a Rozsnyói járás alig haladta meg az 1%-os arányt, a többiek pedig a 2–7%-os sávba estek.

A felmérés szerint a szlovákiai magyar szervezetek 63%-a polgári társulás volt, 12,7%-a alapítványként, 9,3%-a közhasznú szervezetként, 5,8%-a jótékonysági alapként, 9,2%-a pedig egyéb jogi normába sorolható szervezetként működött.

A következő felmérést az MTA Kisebbségkutató Intézete megbízásából a Fórum Kisebbségkutató Intézet végezte 2003-ban. A Kulturális kataszter 562 szervezetet vizsgált meg, és ezek között már szerepeltek az állami, a kerületi és a települési önkormányzati kulturális intézmények is. De anyagi okokból nem lehetett a teljes intézményrendszert lekérdezni, így a kutatási eredmények csak a belső arányok, a területi megoszlás és az egyes intézmények jellemzői szempontjából érdekesek. Érdeme a kutatásnak, hogy első ízben mérte fel az állami/önkormányzati, a gazdasági (elsősorban kiadók és lapok) és a civil szervezeteket egyszerre. A mintában viszont nem jelennek meg a Csemadok alapszervezetek, csak a Csemadok-központ, illetve a területi választmányok (mint jogalanyisággal rendelkező intézmények) kerültek be a mintába.

Az 1. grafikon szemlélteti, hogy a nyugat-szlovákiai régió meghatározó szerepe az intézményi struktúrában is érvényesül, nem véletlenül, hiszen a szlovákiai magyarok részaránya ebben a régióban 60%, míg a közép- és kelet-szlovákiai régióra a magyar lakosság 20-20%-a esik.

A kulturális szervezetek számaránya szembetűnő (2. grafikon), és ezekhez hozzá kell számítani az ún. komplex tevékenységet folytató intézményeket is, hiszen ezek ernyőszervezetekként elsősorban a kultúra területén működnek.

A 3. grafikon értékelésekor a három szektor elkülönülése és aránya jól szemlélteti, hogy a szlovákiai magyar intézményi rendszer elsősorban a civil szektorhoz tartozik. Napjainkban ezek az arányok változóban vannak. Nagyon sok állami intézmény a decentralizáció folytán megyei, illetve helyi önkormányzati tulajdonba megy át, tehát fenntartásuk a jövőben nem a központi állami szerveket, hanem az önkormányzatokat terheli. Ugyanakkor nagyobb lehetőség nyílik számukra az EU-s források elnyerésére.

Jelenleg a Fórum Intézet adatbázisában 1115 szervezet található. Ezek belső megoszlása a 4. grafikonon látható.

Az 5. grafikon adataiból jól látható, hogy a szlovákiai magyar szervezetek döntő hányadát napjainkban is a nonprofit szervezetek, illetve intézmények teszik ki. Viszont jelentős átalakuláson ment keresztül az állami szektor részaránya. Gyakorlatilag csak két intézmény részesül közvetlen állami támogatásban, a többi (a könyvtárak, levéltárak, múzeumok, művelődési központok, színházak stb.) önkormányzati fennhatóság alá kerültek, de mint ilyenek, továbbra is önkormányzati költségvetési támogatásban részesülnek.

A szlovákiai magyar szervezetek elsősorban a kultúra területén tevékenykednek. A 6. grafikon jól szemlélteti ennek részarányát (68,5%). Meglepő lehet az oktatási intézmények viszonylag alacsony aránya. Ennek oka abban keresendő, hogy az elsődlegesen oktatással foglalkozó szervezetek száma alacsony, de a legfontosabbak (SZMPSZ, Katedra Társaság, Szlovákiai Magyar Pedagógusok Fóruma stb.) országos hatáskörrel dolgoznak, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének pl. járási szervei vannak, így a területi lefedettsége messze meghaladja a statisztikai súlyát.

A civil szektorra jellemző területek viszont az elsődleges tevékenységi körben alig képviseltetik magukat (szociális, sport, ifjúsági stb.), a környezetvédelem és egészségügy stb. (egyéb kategória) szinte meg sem jelenik a statisztikában. De az olyan területek száma is viszonylag alacsony, mint az érdekvédelem, közélet, egyházi intézmények.

Árnyaltabb és megnyugtatóbb képet kapunk, ha a szervezetek másodlagos tevékenységi körét vizsgáljuk. A másodlagos tevékenységi kör azt jelenti, hogy a demonstratív profil mellett a szervezetek még milyen tevékenységet folytatnak. Ez akár meghatározó is lehet egy kisebbségi szervezet életében, csak éppen különböző megfontolásokból a szervezet nem vállalja fel. A 7. grafikon érzékletesen mutatja, hogy milyen eltérések vannak az elsődleges tevékenységi formákhoz képest. Egyben arról is tanúskodik, hogy a legtöbb szlovákiai magyar szervezet nagyon sok feladatot vállal magára, nyilván a helyi és regionális szükségletek szerint.

A szlovákiai magyar szervezetek tipológiája

„(Cseh)szlovákiai Magyar...” érdekvédelmi és szakmai (ernyő)szervezetek.

Hangsúlyozottan etnikai alapon jönnek létre, megalakulásuktól monopol és egyetlen szervezeti státusra törekszenek, és nem is tűrnek meg maguk mellett más hasonló szervezeteket. Ezek azok a szervezetek, amelyek a 90-es évek elejétől „Csehszlovákiai Magyar...” jelzős szerkezettel látták el magukat, és az adott szakmai területen, de sokszor azon túl is, a szlovákiai magyarság egésze nevében léptek fel. Ez a szervezeti forma az elmúlt másfél évtizedben komoly változáson ment keresztül. Szakmai programok egész sorát valósította meg, segítve azt a közeget, amelyből önmagát eredetileg származtatta. Tényleges mozgósító erővé lépett elő válságos időszakokban, vagy legalábbis azok élére állt.

Csemadok. Az első kategóriába tartozna, ha nem lett volna olyan hagyományosan központi szerepe az 1989-et megelőző időszakban és az átalakulás folyamatában. A Csemadok az 1968-as tradíciókat követve 1989 után megpróbált vezető érdekvédelmi-társadalmi-(politikai) szervezetté átalakulni.

Alapítványok, polgári társulások, egyesületek, műhelyek, intézetek. 1990 után elkezdődött az a folyamat, amely az új szervezeti elemek helykeresését jelentette a hagyományos szlovákiai magyar intézményi szerkezetben. Ez a folyamat nem volt egyszerű, hiszen az új fogalmak és szervezeti formák (alapítvány, non-profit szervezet, egyesület, polgári társulás stb.) újfajta magatartást követeltek meg, újszerű problémákat vetettek fel a meglehetősen konzervatívnak tekinthető magyar kisebbség körében.

Kiegészítő forrásokat biztosító szerveződések. Nagyon sok polgári társulás, alapítvány stb. azért jött létre, hogy valamely intézmény – iskola, Csemadok-szervezet, múzeum, levéltár, könyvtár, magyar tanszékek stb. (amelyek nem rendelkeztek önálló jogalanyisággal, vagy állami intézményként ki voltak zárva az alapítványi forrásokból) – mellett működve az adott intézmény szűkös anyagi forrásait alapítványi adományokkal egészítse ki.

A magyar pártokhoz kötődő szerveződések. A politikai mozgalmak és pártok szervezeti potenciáljuk birtokában nagyon fontos civil funkciókat is felvállaltak (konferenciákat, szakmai megbeszéléseket szerveztek, és nem utolsó sorban civil szervezeteket alapítottak). A civil szervezetek létrehozása általában közvetlen intézményi alapításokon vagy személyi összefonódásokon keresztül valósult meg.

Tényleges civil szervezetek. Nagyon nehéz definiálni őket, hiszen korszakonként változó az összetételük. Nagy az átjárás a fentebb jelzett szlovákiai intézmények és a tényleges civil szervezetek között. Általános jellemzőjük, hogy széleskörű kapcsolatokkal rendelkeznek a szlovákiai civil szektoron belül, nem csupán magyarországi erőforrásokat céloznak meg, és profiljuk – a civil szektorra jellemzően – szigorúan csak szűk területre korlátozódik.

Atipikus kisebbségi szervezetek. Az eddig felsorolt intézmények közül néhány „atipikus kisebbségi szervezetnek” nevezhető, mert orientáltságát, kapcsolatrendszerét, értékrendjét stb. tekintve különbözik a hagyományosnak nevezhető kisebbségi intézményektől. Erre a típusra az jellemző, hogy tevékenységében interetnikus, multikulturális, nemzetközi értékeket jelenít meg, a többségi intézményekkel együttműködik, sőt belső szerkezetét, személyi összetételét, rendezvényeit hangsúlyozottan ennek kifejezése érdekében alakítja.

Képző szervezetek. Viszonylag későn alakultak ki azok a szervezetek, illetve tevékenységek, amelyek az intézményrendszer megerősítését, fejlesztését szolgáló programokkal álltak elő. A képző szervezetek elsősorban szakmai továbbképzéseket, „tréningeket”, illetve olyan konferenciákat, munkatalálkozókat szerveztek(nek), amelyekből elsősorban a szervezetek profitáltak.

EU-orientált szervezetek. Azok az újonnan létrejött, elsősorban kistérségi, a határon átnyúló együttműködést elősegítő, regoinális és eurorégiós társulások, amelyek már az Európai Unióhoz való csatlakozásunk utáni időszak követelményeit tartják szem előtt. Egészen új forma ez a szlovákiai magyar intézményrendszeren belül. Az etnicitás azonban ezen belül is érvényesül, hiszen a szlovák–magyar határ nagyon komoly együttműködésre ad lehetőséget, és ezt a szlovákiai magyar szervezetek ki is használják, megfelelő partnerekre találva a magyarországi oldalon.

Kiadók, folyóiratok és lapok. Nem igazán tekinthetők a civil szféra alkotóelemének, hiszen jogi formájukat tekintve (általában Kft) teljesen üzleti alapon jöttek létre és működnek. Ugyanakkor szerepüket véve alapul, a kisebbségi intézményrendszer szerves részét alkotják. A szűkös piacra való tekintettel általában támogatásra szorulnak, és így mind a hazai, mind pedig a külföldi támogatások egyik jelentős célcsoportját alkotják. A kiadók fontos kulturális küldetést is ellátnak, hiszen közvetítik a kulturális termékeket a kisebbségi közösség, a nyelvi közösség és a szakmai nyilvánosság felé.

Állami és önkormányzati intézmények. (Múzeumok, könyvtárak, regionális levéltárak kulturális és népművelési központok stb.) Meglehetősen idegen testnek tekintette a szlovákiai magyar intézményrendszer az ún. állami (ma már önkormányzati) intézményeket. Ezek korábban nagyfokú politikai és ideológiai kontroll alatt álltak, 1989 után pedig a túlélés gondjaival elfoglalva tartózkodtak mindenfajta nemzetpolitikai, politikai és ideológiai áramlattól.

Profitorientált kisebbségi gazdasági társulások. Érdekes módon, a kisebbségi intézményrendszer szerkezetében megjelent a szlovákiai magyar vállalkozó/vállalkozás fogalma. Azért érdekes ez, mert nem szponzorként, hanem adománykérőként jelent meg. A tőkehiányra hivatkozva a gazdasági társulások olyan szervezeti kereteket próbáltak kialakítani, amely kellő ideológiai alapot teremtve elsősorban magyarországi erőforrásokat céloztak meg. A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének megalakítása tipikus példája volt ennek. Magyarországon ugyanakkor partnerre is találtak az Új Kézfogás Alapítványnál. Egészen új helyzetet teremtett az OTP, a MOL és más cégek térhódítása Szlovákiában, ezek a cégek azonban már nem a kisebbségi támogatási rendszer keretében kerültek Szlovákiába, hanem jól megfontolt üzleti alapon. Tőkeerejük éppen ezért sokszorosa volt az elmúlt évtizedben nyújtott vállalkozásfejlesztési támogatásoknak, az etnicitás kritériumát pedig teljesen annulálta az üzleti érdek.