A szlovákiai gazdák készek csatlakozni az európai tüntetőkhöz

gazdák tüntetés

A szlovákiai gazdák közösen a V4 országainak mezőgazdasági termelőivel készek csatlakozni az európai tüntetésekhez, hogy az EU jelenlegi közös agrárpolitikájának hiányosságai ellen tiltakozzanak – jelentették ki a parlament előtti csütörtöki sajtótájékoztatójukon a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) képviselői.

„Az európai és a szlovákiai gazdáknál is betelt a pohár. Az uniós országok felében tüntetnek a termelők, autógumikat égetnek és trágyát borítanak a hivatalok elé, és mindez annak a következménye, amit nemegyszer a zöld fanatizmus okoz az EU-ban” – mondta Emil Macho, a kamara elnöke.

Hozzátette, az EU-ban a termőföld 5-6%-át hagyják ugaron, amit felver a gaz. „Eközben tonnaszámra érkeznek a kikötőkbe mezőgazdasági termények, hús, baromfi, amit a világ másik végéről hoznak Európába. Ezért is blokkolják a farmerek a kikötőket. Meg akarják mutatni, hogy Európa önellátó lehet, sőt exportálhat. Nincs szükség brazil szójára vagy marokkói paradicsomra” – szögezte le.

A másik alapvető problémának azt tartja, hogy az európai agrártermelők már nem is a földeken dolgoznak, hanem az irodákban. „Ha nem fizetnek meg valakit, aki kitölti a rengeteg és sokszor értelmetlen adminisztrációs uniós nyomtatvány, akkor nincs is esélyük kimenni a földekre dolgozni” – folytatta Macho.

„A szlovákiai agrártermelők készek egyeztetni lépéseiket a V4-es partnerekkel és az utcákra vonulni. Előre figyelmeztetünk, hogy ha azt akarjuk, legyen valami értelme az egésznek, akkor úgy kell megcsinálnunk, mint a németek vagy a franciák. Nem 50, 100, 200, hanem több száz traktorral kell kimenni, és egyetlen céllal – nem bürokraták akarunk lenni, hanem dolgozni. Meg akarjuk termelni Szlovákiában azt, amit meg tudunk itt termelni, és az EP-választás előtt fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy az úgynevezett zöld politikát is ésszel kell csinálni” – szögezte le Macho.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?