A TASR az elmúlt héten több szlovákiai EP-képviselőt is megszólított az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) kapcsán. Mindannyian egyetértettek abban, hogy szükség van a polgárokkal folytatott párbeszédre, amelyet a CoFoE projektje tesz lehetővé.
A szlovák EP-képviselők üdvözlik a CoFoE által indított párbeszédet
Michal Wiezik örvendetesnek tartja, hogy „a konferencia digitális platformján Szlovákiában és az egész EU-ban az egyik fő téma a klímaváltozás és a környezetvédelem”. Wiezik szerint az lenne a legfontosabb, hogy az ötleteket jól válogassák ki, és ezek megvalósításánál azokat részesítsék előnyben, amelyekkel gyors és látható változást lehet elérni.
Ivan Štefanec (KDH) a polgárok véleményére fordított figyelmet emelte ki. „Az a tény, hogy kíváncsiak vagyunk a polgárok véleményére, azt bizonyítja, hogy az Európai Unió nem egy politikai monolit, hanem egy dinamikus struktúra, amely mindig készen áll a változásra és a fejlődésre” – mondta.
Monika Beňová (Smer) a fejlődés legnagyobb lehetőségét az éghajlatváltozás és az ezzel kapcsolatos környezeti kihívások, a digitális átalakulás, az egyenlőség, a társadalmi igazságosság és a munkavállalók védelmének erősítése, a közös piac működésének javítása, valamint a járvány okozta válság utáni gazdasági fellendülés terén látja.
Eugen Jurzyca (SaS) szerint az uniónak jobban ki kellene aknáznia a sokszínűségében rejlő lehetőségeket, hogy az emberek minden egyes euróból a lehető legnagyobb hasznot húzhassák. „Ha például azt látjuk, hogy Észtország sikeresebb a tőkepiaci befektetések terén, akkor készítsünk elemzést és inspirálódjunk a legsikeresebbektől” – fűzte hozzá.
Martin Hojsík (PS) szerint több eszmecserére van szükség az olyan témákban is, mint a világjárvány, a klímaválság, a dezinformációk terjedése és a társadalom polarizálódása. „A szlovákiai férfiak és nők érdeklődési szintje az Európai Unió iránt tartósan alacsony. Az uniós tagságunknak köszönhető előnyök és megoldások helyett a közszférát sajnos a félretájékoztatás és az euroszkepticizmus befolyásolja” – mondta.
Miriam Lexmann (KDH) szerint sokan csak az uniós támogatások felől látják az EU-t. Az EP-képviselők alapvető feladata lenne, hogy találkozzanak az emberekkel, és ismertessék velük az EU-tagság működési elveit, gondolatát és előnyeit.
Peter Pollák (OĽaNO) szerint a konferencia keretében a romákra és más marginalizált csoportokra is gondolni kell, akiknek a képviselete az európai intézményekben nagyon alacsony.
Miroslav Číž (Smer) hasznosnak tartja a polgárok, a kormányok, az uniós intézmények és más szervezetek közötti eszmecserét. Ezenkívül a konferencia szerinte abból a szempontból is hasznos lehet, hogy a polgárok többet megtudjanak az EU-ról. „Szerintem a polgárok nem elég tájékozottak, ami az uniós ügyeket illeti, hiszen Szlovákiában nincs olyan tévéadó, amely egész nap szlovák nyelven tájékoztatna az uniós hírekről” – mutatott rá Číž.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.