<p>A szaktárca vezetése az előző év decemberében hivatalosan is felkérte a pénzügyminisztériumot, hogy kérvényezze a földvásárlási moratórium meghosszabbítását az unió illetékes szervétől.</p>
A szaktárca a földeladási moratóriumról
A 2011. április végéig érvényben levő földvásárlási moratórium alapján - amelyet eredetileg az unióba való belépésünk után a régi és új tagországok termőföldárainak különbözősége miatt várható kivásárlások megakadályozására fogadtak el - magánszemélyek nálunk nem vásárolhatnak termőföldet. A jogszabály a jelenlegi érvényes rendelkezések szerint mégis kijátszható, hiszen bármelyik idegen ország állampolgára, aki Szlovákiában vállalatot vagy vállalkozást hoz létre, annyi termőföldet vehet, amennyit csak akar, illetve amennyire pénze van. A földvásárlási moratórium feloldása, illetve a meghosszabbítás elmaradása nem változtatna lényegesen a helyzeten, vélte korábban Simon Zsolt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a földvásárlások kapcsán kialakult vitában, amelyben a másik fél véleménye szerint a földvásárlási moratórium meghosszabbítását mindenképpen kérnünk kell az uniótól.
A miniszter inkább a régi tagországok idevonatkozó gyakorlati tapasztalatainak és jogi rendelkezéseinek figyelembe vételével olyan szabályozást javasolna, amely alapján a termőföld tényleges védelmet kaphatna a spekulánsokkal szemben. Egyes nyugati országokban például, aki termőföldet szeretni eladni, ebbéli szándékát be kell jelentenie a területileg illetékes hivatalnak, lehet ez önkormányzat, agrárkamarai, vagy államigazgatási szerv. Az eladás során pedig a hazai illetőségű érdeklődőnek van előnye. Ugyanakkor az is érvényesül, hogy ha a termőföld megvásárlása iránt érdeklődő nem kap jóváhagyást a vételi szándékára, nem veheti meg a földet. Hiába menne bárki például Németországba vagy Franciaországba bármennyi pénzzel, hogy termőföldet vásároljon. Ezt nem tehetné meg egykönnyen, még valamilyen társaság „köpenyébe burkolózva“ sem. Itt ugyanis az a szabály is érvényesül, hogy nemcsak a jogi személynek, hanem a tulajdonosnak és az ügyvezetőnek is állandó lakhellyel kell rendelkeznie az adott térségben, egyúttal a termőföldön gazdálkodniuk kell. Ehhez hasonló szigorú szabályokkal mi is hatékonyabban védhetnénk a termőföldünket a telekspekulánsokkal szemben, vélekedett a miniszter. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.