A Smer visszautasítja, hogy a Kuciak-gyilkosság után az ĽSNS támogatását kereste

Pozsony |

A Smer-SD visszautasítja, hogy a Kuciak-gyilkosság után az ĽSNS támogatását kereste abból a célból, hogy meg tudja tartani a hatalmat – tájékoztatott Ján Mažgút, a párt szóvivője. A Smer-SD sajtónyilatkozatát Robert Fico pártelnök, Peter Pellegrini kormányfő, a párt alelnöke, valamint a többi alelnök, Juraj Blanár, Peter Žiga, Richard Raši és Robert Kaliňák is aláírta.

„A Smer-SD vezetése visszautasítja egyes médiák gyanúsítgatásait, melyek szerint az újságíró és barátnője meggyilkolása után a párt az ĽSNS támogatását kereste, hogy hatalmon maradhasson” - áll a vezetőség nyilatkozatában. A nyilatkozat szerint a kettős gyilkosságot követő válsághelyzetben a párt csupán két lehetőségen gondolkozott, előrehozott választás kiírásán, amelyet 2018. július 7-én tartottak volna, valamint Robert Fico akkori kormányfő lemondásán. A állásfoglalás szerint Robert Fico távozása „lehetővé tette a kormány átalakítását és a kormánykoalíció stabilitásának fenntartását”. A médiában megjelent információkat a Smer vezetése hazugságnak nevezi, érvelése szerint ha igazak lennének, akkor nem lett volna szükség személycserékre az akkori kormányban. „Csakis demokratikus parlamenti választás eredményeképpen lehet kormányváltás Szlovákiában, nem pedig azért, mert néhány médiatulajdonos és újságíró ezt szeretné” - zárul a nyilatkozat.

A média értesüléseit hétfőn (augusztus 19.) az ĽSNS is visszautasította. „Soha nem akartunk semmit Marian K.-tól, soha nem intézett a pártnak semmit, soha senki nem találkozott vele a pártunkból és nem tartozunk neki” - jelentette ki Milan Uhrík, a párt alelnöke.

Az Aktuality.sk értesülései szerint Marian K. állítólagos üzenetváltásaiban az ĽSNS-t biztosítékként emlegeti Robert Fico kormányának további működésére a Kuciak-gyilkosság után. Marian K. állítólag azt írta, a Legfelsőbb Bíróságon elintézi, hogy ne oszlassák fel az ĽSNS-t.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?