Ha az ellenzéki Smer érzékelni fogja a közvélemény támogatását, népszavazáshoz szükséges aláírásgyűjtésbe kezd. A referendum tárgya az előrehozott választás lenne. Erről szerdai sajtótájékoztatóján számolt be Robert Fico pártelnök. Hozzátette: a kormány elleni bizalmatlansági indítványt eddig 26 képviselő írta alá. A kormányt Fico szerint nem fogják tudni leváltani, ezért az egyetlen út a népszavazás.
A Smer népszavazást akar az előrehozott választásokról
A Smer elnöke az „ellenállás hullámáról” beszélt Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök kormányával összefüggésben. Ha az embereknek elegük van a megaláztatásokból, az antidemokratikus módszerekből és az emberi jogok eltiprásából, akkor támogassák a referendumot, mondta Fico. Egyben figyelmeztetett: nem elég aláírni a petíciós íveket, hiszen a referendum csak akkor lesz sikeres, ha az emberek több mint fele részt vesz rajta, és a többségük pozitív voksot ad le.
A volt kormányfő kijelentette: a Peter Pellegrini körül csoportosuló független képviselők nem akarják aláírni a bizalmatlansági indítványt. Csütörtökön (november 12.) ismét meg fogja szólítani őket, hogy támogassák a rendkívüli ülés összehívását. Fico úgy véli, az ülést sikerül majd összehívni, de a parlament sosem lesz képes megdönteni Igor Matovič kormányát, mivel a koalíció 95 képviselővel rendelkezik.
Patrícia Medveď Macíková, a Hlas párt szóvivője elmondta: Pellegrinit és a körülötte csoportosuló képviselőket eddig még senki sem szólította meg a bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban, és senki sem kért tőlük aláírást. „Készek vagyunk tárgyalni erről a javaslatról. Kerüljön bármilyen formában ez az indítvány a parlament elé, a Hlas-sociálna demokracia tizenegy képviselője nem fog bizalmat szavazni a kormánynak” – tette hozzá a szóvivő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.