A Smer nemet mond az alkotmány preambulumának módosítására

Alkotmany
Pozsony |

A Smer nem szavazna meg egy olyan alkotmánymódosítást, amely megváltoztatná az alaptörvény preambulumának első mondatát, amely jelenleg úgy szól: „Mi, a szlovák nemzet”.

A Smer szóvivője, Ján Mažgút lapunkkal azt közölte, nagyon tisztelik az alkotmány első mondatát a jelenlegi formájában, amely szerintük erősíti a szlovák nemzet egységét. Ezért nem akarnak azon módosítani.

Bár konkrét szövegjavaslattal nem élt, a módosítás ötletét többek közt a Híd is felvetette, de a Smeren kívül már az SaS is elvetette azt. Eddig egyedül a PS/Spolu koalíció hajlandó a témáról tárgyalni.

Kapcsolódó cikkünk

Az MKÖ nevében Mózes Szabolcs, a választási párt elnöke lapunknak elmondta,  módosítást a kormányzati ciklus elején kellene felvetni. 

„Ha egy koalíciós párt a végén teszi, az csak olcsó kampányfogás” – nyilatkozta. Mózes hozzátette, az Összefogás december elején ismertetett programjának egyik pontja az alkotmánymódosítás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?