A Smer EP-listáján egyelőre csak az listavezető helye biztos

DEMECS PÉTERPozsony. A korábbi értesüléseknek megfelelően Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke lesz a Smer európai parlamenti jelöltlistájának vezetője. Ezt Robert Fico pártelnök jelentette be szombati sajtótájékoztatóján.

DEMECS PÉTER

Pozsony. A korábbi értesüléseknek megfelelően Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság alelnöke lesz a Smer európai parlamenti jelöltlistájának vezetője. Ezt Robert Fico pártelnök jelentette be szombati sajtótájékoztatóján. Meglepetést okozott, hogy kizárólag a listavezető nevét árulta el, a többi jelöltről szerinte a következő tíz napban fognak dönteni. Értesüléseink szerint a Smer jelenlegi öt EP-képviselője közül csak Katarína Neveďalová jelölése a biztos. Az, hogy Šefčovič felkerült az EP-választási jelöltlistára Fico szerint nem jelenti azt, hogy az Európai Bizottságban már nem számol vele a párt, épp ellenkezőleg, a Smer ismételten őt akarja jelölni a bizottság egyik alelnöki helyére.

Előbb választás, aztán poszt

A korábban megjelent információkat, melyek szerint Šefčovič helyett a jelenlegi külügyminisztert, Miroslav Lajčákot jelölnék a bizottságba a külügyekért felelős alelnöki posztra, Fico szombaton nem akarta kommentálni. „Célunk, hogy ugyanúgy, mint a hazai kormányalakításnál, az Európai Parlamentben is a választásokon elért siker alapján kapjon lehetőséget egy politikus más, befolyásosabb tisztség betöltésére, például az Európai Bizottságban” – mondta Fico.

Ezt az álláspontot Šefčovič is támogatja. „Ha az Európai Bizottság jogosult beleszólni a tagállamok költségvetésébe, ha jogosult nagyon kényes reformlépéseket javasolni, akkor nyilvánvaló, hogy az unió állampolgárai elvárják, hogy azoknak a biztosoknak, akik ebben az úgymond európai kormányhivatalban dolgoznak, a polgároktól is legyen mandátumuk” – mondta Šefčovič.

Ki kap még helyet?

A Smert jelenleg az európai parlamentben Neveďalován kívül Monika Flašíková Beňová, Monika Smolková, Boris Zala és Vladimír Maňka képviselik. A párton belül állítólag a fiatalok foglalkoztatottságával, a munkanélküliség csökkentésével foglalkozó Neveďalovával a legelégedettebbek. Értesüléseink szerint viszont rajta kívül egyik jelenlegi képviselő sem lehet biztos abban, hogy neve megjelenik a jelöltlistán. Brüszszelben mindegyik smeres EP-képviselő visszafogottan reagált a jelöltlistával kapcsolatban, mindegyikük állította, míg a párt elnöksége nem dönt, ők nem akarnak nyilatkozni.

A Smer egyik legismertebb politikusának, Flašíková Beňovának a jelölése is kérdéses. Egyes vélemények szerint azért, mert népszerűsége nemcsak a közvéleményben, de a párton belül is csökkent, s ha fel is kerülne a listára, akkor úgy tűnik, nem kapna előkelő helyet. „Meggyőződésem, hogy a párt csak veszítene azzal, ha túl előre rakná Beňovát a jelöltlistán” – mondta lapunknak Smerhez közeli brüsszeli hírforrásunk.

Monika Smolková is minden bizonnyal távozik Brüsszelből a következő választások után. Munkájával állítólag nincsenek megelégedve a pártban. „Főként azt nehezményezik, hogy kevésbé aktív, nem hallani róla” – mondta hírforrásunk.

Maňka jelölése pedig azután vált kérdésessé, hogy helyette Marián Kotlebát választották meg besztercebányai megyeelnöknek. Érdemben nem akart válaszolni arra a kérdésre, hogy ez a vereség milyen mértékben befolyásolja pozícióját az EP-választási listán. „Én mindvégig tisztességesen elláttam brüsszeli és megyefőnöki feladataimat. Arról, hogy a választásokon úgy szavaztak, ahogy szavaztak, én nem tehetek” – mondta érdeklődésünkre Maňka.

Minimum öt képviselőt akarnak

Az egyetlen smeres EP-képviselő, aki állítólag önkéntesen lemondana a jelöltségről, Boris Zala, aki lapértesülések szerint inkább valamilyen külügyi képviseleten folytatná karrierjét – nem kizárt, Szlovákia dél-afrikai nagykövetségén számolnak vele.

Fico szombaton arra a kérdésre, mennyire elégedett a párt jelenlegi EP-képviselőinek munkájával azt mondta, hogy várjunk még tíz napot, míg véglegesítik a jelöltlistát. „Az, hogy mennyire vagyok elégedett velük, majd kiderül abból, milyen helyet kapnak a listán” – zárta le Fico, aki bízik benne, a következő választások után a pártnak úgy, mint eddig, minimum öt jelöltje lesz. Az európai parlamenti választások Szlovákiában május 24-én lesznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?