A Sme rodina alkotmánymódosító javaslatával is foglalkozik a koalíciós tanács

michal šipoš

A költségvetéssel, a kormány elleni bizalmatlansági indítvánnyal és a Sme rodina előrehozott választással kapcsolatos alkotmánymódosító javaslatával is foglalkozik hétfő esti ülésén a koalíciós tanács. A parlamenti ülés programja szerint szerdán kellene foglalkoznia ez utóbbi javaslattal a törvényhozásnak, az OĽaNO azonban vétózta a tervezetet és Michal Šipoš frakcióvezető nyilatkozta szerint kitart emellett.

„Az OĽaNO vétózott és a Sme rodina garanciát adott, hogy visszavonja a javaslatot” – jelentette ki Šipoš. Ha erre nem kerül sor, azt szószegésnek tekintené a párt, de ennek következményeiről Šipoš nem akart nyilatkozni.

„Nem látok okot arra, hogy segítsünk Robert Ficónak (Smer), aki remeg, hogy mielőbb előrehozott választás legyen” – jelentette ki Juraj Šeliga, a Za ľudí alelnöke. Hozzátette, érvényesnek kell lenniük a koalíciós szabályoknak, így a vétónak is. Ha az OĽaNO nem vonja vissza a vétót, a Sme rodinának kell a javaslatot.

Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke kijelentette, ha a parlament megvonná a bizalmat a kormánytól, szükség lenne ilyen alkotmányos eszközre. Kollár ellenzi, hogy ha sikeres lenne a kormány leváltására tett kísérlet, akkor Zuzana Čaputová „valamiféle átmeneti kormányt” nevezzen ki, mivel az olyan kormány lenne, amelyre senki se szavazott, és nem lenne olyan legitimitása, mint a választás után felálló kabineteknek. Kollár azt is megjegyezte, az államfőnek lehetősége van hivatalnokkormányt kinevezni vagy új kormányalakítási megbízatást adni valamelyik parlamenti pártnak, de a Sme rodina ebben az esetben az előrehozott választást szorgalmazná. „Ezért van szükség erre a javaslatra és ilyen alkotmányos eszközre, ha ilyesmire sor kerülne” – mondta Kollár, az Alkotmánybíróság korábbi döntéseire is hivatkozva.

Robert Fico azt szeretné, ha a parlament még szerdán, a kormány elleni bizalmi szavazás előtt foglalkozna az alkotmánymódosító javaslattal. Fico szerint szükség van annak bevezetésére, hogy a parlament 76, és ne 90 szavazattal dönthessen a parlamenti ciklus lerövidítéséről, arra hivatkozik, hogy a kormány megbuktatásához is elég 76 szavazat, továbbá szerinte az emberektől nem lehet elvenni az előrehozott választásról szóló népszavazás jogát.

Az SaS első olvasatban támogatta a javaslatot, Marián Viskupič, a párt képviselője elmondta, módosító javaslat benyújtását tervezik, amely lehetővé tenné, hogy a parlament feloszlathassa önmagát. „Készek vagyunk második olvasatban is támogatni a javaslatot” – jelentette ki. Azt nem árulta el, hogy akkor is megszavaznák-e a javaslatot, ha a választási ciklus népszavazással való lerövidítése is belekerülne, erről még tárgyalni fog a frakciójuk. Viskupič viszont megerősítette, hogy az SaS egyhangúan a kormány visszahívására fog szavazni a rendkívüli parlamenti ülésen.

Erik Tomáš (Hlas) kijelentette, támogatják a szóban forgó alkotmánymódosítást, a népszavazásra vonatkozó módosítással együtt is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?