Közélet

A sírjeltől a nemzeti szimbólumig

Ha manapság valaki kopjafáról beszél, általában nem a szó eredeti jelentése – vagyis egy sírjel – jut eszünkbe, hanem elsősorban a több mint két és fél évtizede tájainkon megszaporodott, különféle alkalmakból felállított, faragott emlékoszlopokat értjük alatta.
ÚJ SZÓ ONLINE

2012. augusztus 19. 04:12

Billie Eilish
A fából faragott, egykor csupán temetőinkben előforduló református, illetve unitárius sírjel az idők folyamán magyar nemzeti szimbólummá vált, és fontos helyet foglalt el mind Magyarországon, mind a környező országokban élő magyar ajkú népesség életében. A szlovákiai magyaroknál talán még nagyobb népszerűségre tett szert, mint Magyarországon: a nemzeti identitás kifejezésének szinte egyik legfontosabb eszközévé vált.

Mikor tűnt fel a „kopjafa” tájainkon, s minek köszönheti nagy népszerűségét a szlovákiai magyar nemzetiség körében? Jelen írásomban többek között erre a kérdésre is keresem a választ a rendelkezésemre álló adatok alapján.

Hogyan lett sírjelből nemzeti szimbólum?

Tudomásom szerint a „kopjafával” mint nemzeti szimbólummal a magyar néprajzi szakirodalomban elsőként Hofer Tamás foglalkozott. Tanulmányában többek között végigkíséri a kopjafamítosz kialakulásának folyamatát, s a kopjafára vonatkozó eddigi szakirodalomra támaszkodva arra a megállapításra jut, hogy a fejfák körüli mítoszteremtés a 19. század elején vette kezdetét. A „kópia, kopiafa, temetőfa” kifejezéssel először 1838-ban a Magyar Tájszótárban találkozunk, s 1865-ben A magyar nyelv nagyszótárában már magyarázatot is találunk ehhez a kifejezéshez. E magyarázat szerint a név onnan ered, hogy az elesett harcosok sírjára kopját tűztek, s a koporsójukat is kopján vitték a sírhoz. Figyelemre méltó azonban, hogy kizárólag az 1838-as forrásban fordul elő a kopjafa kifejezés, a paraszti használatban senki sem találkozott vele. Ennek alapján Hofer Tamás kétségbe vonja, hogy valamikor létezett ilyen szó, s egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy Balassa Iván összefoglaló munkájában, A magyar falvak temetői c. kötetében sem tudta alátámasztani a kopjafák meglétét a reformáció előtt. A rendelkezésre álló történeti források alapján sem valószínűsíthető, hogy a fejfák díszesen faragott változatai léteztek volna a 18–19. század fordulója előtt. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy a középkorban Magyarországon is a templom kerítésén belül fekvő cinterembe temetkeztek, ahonnan aztán aránylag rövid időn belül egy közös csontházba vagy a csontokat gyűjtő gödrökbe kerültek, s az individuális sírok használata nem volt általános. Orbán Balázs, aki az 1860-as években végigjárta a Székelyföldet, csupán egy faluból közölte néhány fejfa képét (ezeket is csupán azért, mert nevezetes emberek sírját jelölték), de ő sem fordított különösebb figyelmet ezekre a sírjelekre, és a kopjafa kifejezést nem is használja.

A kopjafákat mint népművészeti alkotásokat első alkalommal Huszka József rajztanár említi, aki a székelykapukról írott könyvében több rajzot is közöl faragott sírjelekről, amelyeket kopjafákkal hoz összefüggésbe, s véleménye szerint a „kopjafák” az egykor sírba szúrt kopják stilizált ábrázolásai. Semmilyen forrásanyaggal nem tudta alátámasztani elméletét, s az sem ejtette gondolkodóba, hogy a gyerekek és nők sírjait is hasonló fejfákkal jelölték-jelölik. A fejfáknak a kopjákkal, a történelmi múlttal való összekötése a magyar őstörténet felé terelte a figyelmet, s a faragott sírjeleket az ősmagyar múlt egyik elfelejtett, majd a reformáció után újraéledő hagyományának tekintették. A kopjafamotívum a század elejétől egyre közismertebbé vált, a Malonyay Dezső szerkesztésében 1908-ban útjára indított A magyar nép művészete c. könyvsorozatban már 740 „kopjafa”-ábrázolás jelent meg, s az ebben az időben pályakezdő Kós Károly építészeti terveiben, balladaillusztrációiban fejfákat/kopjafákat is megjelenített. A nemzetközi képzőművészeti kiállításon, a Velencei Biennálén (1908-ban) a magyar pavilon (ebben Attila történetét bemutató mozaikkép szerepelt) elé kettős fejfasort állítottak. A magyar közvéleményben tehát gyökeret vert az a nézet, hogy a kopjafaállítás, vagyis a sírok faragott fejfákkal való megjelölése a magyarok egyik ősi szokásának újjáéledése. A néprajzi szakirodalomban több kutató is ebben a szellemben közelítette meg a fejfás temetkezés eredetkérdését. Magyar nemzeti szimbólummá vált tehát a kopjafa, s fokozatosan egyre gyakrabban jelent meg a temetőkön kívül is, az eredetitől egészen eltérő, új funkciót kapott emlékművek formájában. Magyarországon ilyen jellegű emlékművet – fából faragott kopjafákat – az 1970-es években állítottak először, mégpedig a mohácsi csata tömegsírjai fölé. A következő adat 1988-ból származik, amikor egy ellenzéki csoport az 1956-os áldozatok jeltelen sírjait jelölte meg ilyen módon a 301-es parcellában, ahol a kopjafák száma később 301-re nőtt. Magyarország határain kívül az 1956-os forradalom emlékére Németországban, a magyar gimnáziumnak is helyet adó bajorországi Kastl várának kertjében állítottak először kopjafát 1981-ben (mára az itt található különféle alkalmakból állított kopjafák száma jelentősen megnövekedett). A magyarországi rendszerváltás után az ilyen jellegű emlékművek állításának szokása nagy népszerűségre tett szert, az állítás alkalmainak skálája is kiszélesedett.

A kopjafaállítás kérdésével szlovákiai magyar viszonylatban eddig csupán Liszka József foglalkozott néhány tanulmányában érintőlegesen, mégpedig mint a nemzeti hovatartozás kifejezésének egyik módjával. Mindamellett az elmúlt egy-másfél évtizedben a szlovákiai magyar sajtóban rendszeresen jelentek meg a különféle alkalmakból megvalósult kopjafaállításokról, koszorúzásokról, megemlékezésekről szóló cikkek, rövid hírek, tudósítások, így ezek segítségével is nyomon követhetjük a kopjafakultusz kialakulásának folyamatát a térségben. Saját terepkutatásaim, valamint ezen sajtóhíradások alapján kísérlem meg a következőkben áttekinteni a kérdés szlovákiai magyar fejlődéstörténetét.

Bár nem fából készült hagyományos kopjafáról és nem is jelképes sírról van szó, de témánkkal kapcsolatban meg kell említenünk a rozsnyói köztemetőben nyugvó, 1920-ban elhunyt Tichy Gyula festőművész és író síremlékét, amely nagy valószínűséggel öccse, a festőművész, helytörténész, néprajzkutató és szépíró Tichy Kálmán tervei alapján készülhetett. A márványból faragott síremléket három (egy magasabb és egy alacsonyabb), kopjafa mintájára készült oszlop alkotja. Később Tichy Kálmán hamvait is ebbe a fedett sírba helyezték el. Tichy Kálmán néprajzkutatóként népművészeti kutatásokkal foglalkozott, többek között a faragott temetői fejfák dokumentálásával is. A Rozsnyón megjelenő Sajó-vidék c. lapban is megjelentek díszes faragott fejfákat ábrázoló illusztrációi a 20. század első felében. A Tichy Gyula számára készült síremléken kívül még egy hasonló stílusút találhatunk a rozsnyói temetőben, mégpedig a katolikus Vass családét, amely a 20. század második felében készülhetett. Eddigi kutatásaim során Szlovákia más magyarlakta vidékein ilyen vagy ehhez hasonló síremlékkel egyelőre nem találkoztam. A fenti adat is azt a feltételezést támasztja alá, hogy a kopjafakultusz terjesztői az értelmiségiek, elsősorban a képzőművészek voltak.

Az első faragott kopjafától a kopjafa-kompozíciókig

Fából készült kopjafa, emlékoszlop állítására vonatkozó első szlovákiai magyar adatunk 1977-ből származik. Ez a Komárom melletti Őrsújfalu autókempingjében történt, a szlovákiai magyar egyetemisták és értelmiségiek által szervezett I. Nyári Művelődési Tábor befejezéseként. Formai szempontból egy négyzetes keresztmetszetű oszlopról volt szó, amelyet különböző – alapvetően a farnadi református temető faragott fejfáiról vett – motívumokkal díszítettek, s az esemény megnevezése, valamint az évszám mellett rovásírással a „vagyunk” szót is rávésték. Ezzel tulajdonképpen azt akarták kifejezni, hogy a magyarellenes politikai megnyilvánulások, asszimilálási törekvések ellenére a szlovákiai magyarság mégis létezik. Az elkövetkező években rendszeresen megrendezett tábor résztvevői nem csak a környékről, hanem Szlovákia távolabbi magyarlakta vidékeiről is érkeztek. A tábor a művelődés mellett több más funkciót is betöltött. Egyrészt lehetőséget nyújtott a szlovákiai magyar fiatalok és értelmiségiek találkozására. Kölcsönösen tájékoztatták egymást például a szlovákiai magyarság aktuális problémáiról, az ellene irányuló burkolt vagy nyílt diszkriminatív politikai lépésekről stb. Az itt szövődött ismeretségek, barátságok megkönnyebbítették az országos kapcsolattartást a szlovákiai magyarok között, ami főleg akkor volt fontos, amikor valamilyen tiltakozásról, szervezkedésről volt szó.

Az őrsújfalui tábor mintájára Szlovákia más területein is szerveztek hasonló művelődési táborokat, amelyek vonzáskörzete felölelte Szlovákia magyarok által lakott területét Pozsonytól Ágcsernőig. Az őrsújfalui táboron kívül a Nyitra melletti Ghymesen, valamint a kelet-szlovákiai, Kassa közelében fekvő Somodi fürdőn szervezett tábor számított a legjelentősebbnek, de ezek mellett később számos, ún. járási művelődési tábor is megvalósult Dél-Szlovákia-szerte. E rendezvények záróakkordjaként is mindig emlékoszlopot, kopjafát állítottak, s ezek nagy többségére rákerült rovásírással a „vagyunk” felirat is. A „kopjafaállítást” tehát politikai üzenetként, illetve politikai állásfoglalásként is értelmezhetjük. Megjegyzem, hogy a művelődési táborok résztvevői később sok esetben maguk kezdeményezték (lakhelyükön vagy másutt) kopjafa állítását, illetve ők maguk faragtak ilyet (pl. Katona István, Stubendek László, Szamák Mihály, Pusko Gábor, Zalabai Zsigmond stb.).

A táborokban a faragást, a kopjafa elkészítését általában valamelyik amatőr fafaragó vagy képzőművész irányította, s rendszerint ő is tervezte meg. Legtöbbször már a táborozás megkezdése után hozzáfogtak a munkához. Néhány kivételtől eltekintve a faragásban részt vehetett mindenki, akinek kedve volt hozzá, rajta hagyhatta saját keze nyomát.

A művelődési táborok mintájára aránylag rövid időn belül fokozatosan más rendezvényeken is feltűntek a kopjafák. Rendszerváltás előtti példaként említhetjük a város szülöttéről elnevezett Szepsi Csombor Márton Napokat a kelet-szlovákiai Szepsiben, 1989 után pedig a Komáromban megrendezett Selye János Napokat.

Különlegesnek számít a rendszerváltás előtt a kelet-szlovákiai Jánok községben az ottani Egységes Földműves Szövetkezet megalakulásának 40. évfordulója alkalmából ünnepséggel egybekötött kopjafaállítás. Ez alkalommal nem kimondottan a magyarsághoz kapcsolódó rendezvényről volt szó, az emlékoszlopra egy kör alakú fémtáblát erősítettek, amelyen a következő szlovák nyelvű felirat áll: „JEDNOTNÉ ROĽNĺCKE DRUŽSTVO BUDULOV NOSITEĽ RADU PRÁCE” (a Munkaérdemrenddel kitüntetett bodolói Egységes Földműves Szövetkezet). Megjegyzem, hogy a szövetkezetek összevonását követően a jánoki is a bodolói szövetkezet része lett. E kopjafa egy gabonakalászban végződik, s külön érdekessége, hogy az 1989-es rendszerváltást elindító ún. bársonyos forradalom előtt néhány nappal avatták fel. Készítője a Szepsiben élő Pekár József fafaragó volt, aki a közeli Somodiban rendezett művelődési táborokban, majd később más települések számára is több kopjafát faragott már.

Az 1989-es rendszerváltást követően az emlékoszlopok számának ugrásszerű növekedését figyelhetjük meg, s ez a tendencia ma is folytatódik. A művelődési táborok és kulturális napok mellett számtalan más rendezvénynek is része lett a kopjafaállítás. Ilyen például a nagyfödémesi zenész- és tánctábor, a kézműves táborok, valamint a különféle képzőművészeti, egyházi, cserkész- és építőtáborok stb. Számos emlékoszlopot avattak a magyar történelmi események évfordulóira. Az első ilyen alkalom az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója volt, 1990-ben Zsigárdon a Független Magyar Kezdeményezés nevű politikai csoportosulás állított kopjafát március 15-én, Magyarbődön pedig ugyanebből az alkalomból a kassai csatában elhunyt, de a magyarbődi temetőben eltemetett magyar honvédek emlékére avattak kopjafát 1993-ban Pazderák Bertalan kezdeményezésére. Az említett történelmi esemény 150. évfordulójának idején nagyban megnőtt az ez alkalomból készített kopjafák száma. Témánk szempontjából fontos dátumnak számít a magyar honfoglalás 1100. évfordulója 1996-ban. Ebben az évben az átlagostól sokkal több kopjafát avattak. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ez az időszak a harmadik Mečiar-kormány idejére esik. A kormány magyarellenes politikája a szlovákiai magyar falvak lakosságát még inkább ösztönözte arra, hogy szülőföldhöz való jogát ebben a formában is kifejezze. Avattak kopjafát az aradi vértanúk (pl. Uzapanyit), a Beneš-dekrétumok határozata értelmében az 1947/48-ban erőszakosan kitelepített szlovákiai magyarok emlékére az esemény 50. évfordulója kapcsán (pl. Andód, Búcs, Fél, Marcelháza stb.), a magyar államalapítás 1000. évfordulója alkalmából 2000-ben is. Több olyan községben, ahol addig nem volt még emlékműve a második világháború áldozatainak, szintén kopjafa állításával pótolták ezt, mint ahogyan több település első írásos említésének évfordulójára is ezzel emlékeztek. Figyelemreméltó, hogy 1999-ben egy gömöri kistelepülésen, Rakottyáson a faluból elszármazott, még most is élő személyek emlékére a falunap alkalmával avattak fel egy kopjafát. A szlovákiai magyar anyanyelvű iskolai oktatás újraindulásának 50. évfordulójáról számos iskola emlékezett meg kopjafaállítással (pl. Szőgyén, Nagyfödémes, Gúta). Csicsón ebből az alkalomból több kopjafából álló kompozíciót avattak fel, amelyen olvasható az iskola addigi igazgatóinak és pedagógusainak névsora is. A közelmúltban Komáromszentpéteren a kommunizmus áldozataira kívántak emlékezni egy kopjafa-szerű emlékoszlop állításával. Nem egy szlovákiai magyar településen ma már több kopjafa, illetve kopjafából álló emlékmű is áll (Csicsó, Búcs, Komárom, Marcelháza, Nagyráska, Borsi stb.)

A rendszerváltást követően a kopjafák állításának gyakorisága helyenként hatással volt a temetői sírjelekre is. Igaz, csak elvétve, de a magyarlakta vidékek néhány temetőjében már ilyen kopjafa-szerű síremlékeket állítanak, holott az adott településen korábban nem voltak ennek hagyományai. A párkányi új temetőben az 1999 és 2003 közötti időszakban három ilyen, méreteiben is a különféle rendezvényeken felavatott emlékoszlopokhoz hasonló sírjelet, kopjafát állíttattak a hozzátartozók. A tragikusan elhunyt Agócs Béla sírját az egyébként római katolikus vallású szülőfalujában, a gömöri Baracán ugyancsak egy kopjafa jelöli (ezt az elhunyt által vezetett mátyusföldi énekkarok faragtatták és állíttatták fel a nevezett halálának első évfordulóján), mint ahogy a művelődési táborok egykori kopjafafaragójának, Katona Lászlónak a zsigárdi nyughelyét is. A kopjafák elterjedése tehát magával vonta, hogy ezek a szimbólumok betöltsék egykori funkciójukat, és sírjelként szolgáljanak.

Az Érsekújvári járásban található Kisújfalu temetőjében a Gulyás Lajos mártír lelkész emlékére állított emlékoszlop esetében szigorúan figyelembe vették a helyi hagyományokat, olyan formájúra faragták, mint a temető régi sírjeleit, s a ráfaragott motívumok is a helyi díszítőtradíciót követik. Ennek ellenére mégis kopjafának nevezik. Megjegyzendő, hogy ez az emlékoszlop csupán jelképes, a nevezett sírja nem itt van. Ugyancsak szimbolikus sírt jelölt az az emlékoszlop, amelyet a Fülekhez közeli Abroncsosban rendezett művelődési táborban állítottak a szervezők a táborozás ideje alatt tragikus balesetben a színhelyen elhunyt egyik rendszeres magyarországi résztvevőnek, a szlovákiai klubmozgalom egyik támogatójának. Ezt a kopjafát tehát akár haláljelnek is tekinthetjük. (A táborhely területének az 1989-es rendszerváltást követő privatizálása után ezt a kopjafát a közeli Ragyolc temetőjébe helyezték át). A kelet-szlovákiai Zemplén településen a Horkay család és a helyi református gyülekezet adózott az 1963-ban elhunyt Horkay Andor helyi lelkész emlékének a családi síremlék mellett felállított kopjafával. A komáromi járásbeli Dunaradványom Baróti Szabó Dávid költő, műfordító emlékére a Székelyföldről ajándékba kapott kopjafa felnagyított mását helyezték el a Dunához közel, s ugyancsak a Székelyföldről (Szentegyházasfaluból) kapott ajándékba kopjafát Nagymegyer település is a millecentenárium emlékére. Az alkalmakat és a színhelyeket tovább sorolhatnánk, hiszen az eddig felállított kopjafák (kopjafák alkotta emlékművek) száma mára több mint 150-re tehető.

Ahogy arra már részben utaltam, az egykor református, illetve unitárius sírjel egyre gyakrabban jelöli katolikus vallású elhunyt személy sírhelyét. A Pozsonyhoz közeli Somorján a táncház- és népzenei mozgalom egyik közismert és kedvelt alakjának, a balesetben elhunyt Ürge Máriának is kopjafa formájú sírjelet állítottak, holott az elhunyt katolikus vallású volt. A vallási hovatartozást ebben az esetben az emlékoszlopra vésett kereszt jelöli. Néhány méterre a fentebb említett sírjeltől áll egy kopjafa stílusában készült, azonban kereszt alakú sírjel, amely egy tragikusan elhunyt fiatalember sírhelyét jelöli. Nem véletlen, hiszen szülei szinte állandó résztvevői voltak a művelődési táboroknak, valamint a honismereti kerékpártúráknak, tehát azoknak a rendezvényeknek, ahol szokás volt emlékoszlopokat állítani. Fiuk kereszt alakú sírjelét is a művelődési táborokból közismert képzőművész, a rimaszombati Nagyferenc Katalin faragta. E két utóbbi példa is jól bizonyítja, hogy a felekezeti hovatartozás mellett milyen fontossá vált a nemzeti hovatartozás hangsúlyozása is.

Az állítási alkalmak skálája tehát egyre bővül, mint ahogy a forma is egyre változatosabb. A négyzet keresztmetszetű oszlopok a leggyakoribbak, ezek teteje gömb, tulipán, láng vagy lándzsa formájú, azonban kisebb számban találhatók köztük a Szatmárban használatos csónakos végződésűek is. Eddig három olyan emlékoszlopot sikerült dokumentálnom (Ipolyszalka, Ógyalla, Tany), amelynek tetejét kifaragott magyar szent koronával díszítették. Ipolybalogon antropomorf, azaz ember formájú oszlopot találtam, a tetején lévő fej egy honfoglaló magyart ábrázol, s magát az oszlopot a honfoglalás 1100. évfordulójára a helyi temetőben állították fel.

Számos esetben egy emlékmű több kopjafából készül. Példa erre a Rozsnyó melletti Várhosszúrét, ahol a templom kertjében egy nagyobb és hat kisebb emlékoszlop, illetve kereszt alkotja a második világháborúban elesettek emlékművét. A középen lévő legnagyobb emlékoszlopon található a felirat, valamint egy versidézet is. A csallóközi Csicsón, a gömöri Dernőn, Kecsőben, Tornalján stb. szintén több kopjafából álló emlékmű található, amit szintén kopjafának neveznek a helyiek, s még folytathatnám a sort a különféle típusok felsorolásával, most azonban erre terjedelmi okokból nincs módom.

Feliratok, szimbólumok

Leggyakrabban az állítás éve, esetleg az esemény neve kerül fel az oszlopra, de az állíttató és a faragó teljes neve, esetleg iniciáléja is gyakran szerepel rajta. A különféle virágszimbólumok, turul és más jelképek mellett néhány oszlopra a magyar koronás címert is ráfaragták, a cserkészek által emelt oszlopokra pedig liliom került. Királyréven, a templom mellett álló emlékoszlopra nem csupán a magyar, hanem a szlovák állami címert is rávésték. Gyakran szerepel a különféle szimbólumok közt a község címere, a csodaszarvas-motívum vagy a magyar koronázási jelvények valamelyike (leggyakrabban a szent korona) stb. Több kopjafára a magyarság és az adott település története szempontjából legfontosabb történelmi eseményeket és az ahhoz kapcsolódó dátumokat vésik fel, így megtalálhatjuk a szlovákiai magyarság történetének kronológiáját az államalapítástól egészen napjainkig (pl. Hetény, Udvard, Bátorkeszi).

A kopjafák mint nemzeti szimbólumok dokumentálása

A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi székhelyű Etnológiai Központjában a közelmúltban megalapítottuk a Nemzeti Jelképek Adattárát is. Ennek egyik részét képezi az emlékoszlopok-kopjafák dokumentációja, amelynek alapját az Etnológiai Központ megalakulása előtti évtizedekben összegyűjtött saját, valamint a Liszka József által összegyűjtött anyag alkotja. Eddig több mint másfélszáz objektumot dokumentáltunk, s szeretnénk, ha néhány éven belül sikerülne valamennyi ilyen jellegű kisemléket feltérképezni Szlovákia magyarlakta vidékein, beleértve a velük kapcsolatban megjelent tudósításokat, újságcikkeket is. Mivel aránylag új jelenségről van szó, lehetőségünk nyílott arra, hogy szinte a kezdetektől nyomon követhessük létrejöttét, s figyelemmel kísérhessük további útját is. Mivel a téma nagyon gazdag és szerteágazó, a közeljövőben egy kötetben kívánjuk összegezni a kopjafákkal kapcsolatos ismereteket. Holisztikus, az egész jelenségkört átfogó módszerrel megközelítve a kopjafák bemutatásán és különféle szempontú elemzésén túl számos politikai és társadalmi összefüggést ragadhatunk meg, így az elkészült összegzés hozzájárulhat a szlovákiai magyar közelmúlt, s az ún. szlovákiai magyar mentalitás jellegzetességeinek részletes bemutatásához, dokumentálásához is.

Jelen írás a Komáromban 2002. május 9–12-én megrendezett Kisemlékkutatók 15. Nemzetközi Konferenciáján német nyelven elhangzott előadás átdolgozott, kibővített változata

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Olvasóink figyelmeztettek arra, hogy a párkányi vasútállomáson csak szlovák és angol nyelven olvasható a figyelmeztetés (Olvasónk felvétele)

Az Új Szó is hozzájárult a járványra figyelmeztető magyar nyelvű feliratok kihelyezéséhez

koronavírus vásárlás

Mélyrepülésben a gazdaság

Branislav Gröhling
Frissítve

Kinyitnak az iskolai étkezdék a diákok és a nyugdíjasok számára

boris kollár

Ideiglenesen befagyasztják a kölcsönöket

Ravasz Ábel

Ravasz: Az új romaügyi kormánybiztos legsürgetőbb feladata a válságkezelés lesz

A Híd elutasítja a kormány javaslatát a bírók felülvizsgálatára

További 19 bíró mondott le tisztségéről

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.