A RÚVZ elrendelte egy magáncégnél a kötelező oltást kanyaró ellen

Nyitra |

A Nyitrai Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚZV) csütörtökön, december 20-án közigazgatási eljárást indított, melynek keretében intézkedéseket rendelt el a kanyaró terjedésének megelőzése végett. A RÚVZ tájékoztatása szerint december 8. és 10. között az SE Bordnetze - Slovakia s.r.o. vállalat két román alkalmazottjánál is kimutatták ezt az erősen fertőző betegséget.

 

A közegészségügyi hivatal azonnal elrendelte az összes alkalmazott kötelező orvosi vizsgálatát és beoltását.

A RÚZV tájékoztatása szerint az érintett cégnél 193 alkalmazott dolgozik, akik közül negyvenhárman rendszeresen kiutaznak két-három hétre Romániába, ahol jelenleg gyakori a kanyaró és a rózsahimlő előfordulása. Más alkalmazottak rendszeresen repülnek Németországba, Moldáviába, Tunéziába és Ukrajnába. A szlovákiai alkalmazottak a Nyitrai, Nagytapolcsányi, Vágsellyei, Aranyosmaróti, Érsekújvári és Komáromi járásból származnak.

A RÚVZ tájékoztatása szerint az Európai Unió egyes tagállamaiban továbbra is tart a kanyarójárvány, melyért a nem megfelelő átoltottság a felelős. „Azoknál a személyeknél, akik kanyarójárvány által érintett országba utaznak, és nem kaptak két adag oltóanyagot, fennáll a kockázata, hogy elkapják a kanyarót, ha betegekkel érintkeznek” – figyelmeztet a hivatal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?