A részeg sofőrnek nem fizet a biztosító

Pozsony |

<p>Nemcsak a rendőrség, hanem a biztosítótársaságok is rendszeresen figyelmeztetik az ünnepek előtt a sofőröket, hogy vezetés előtt nem éri meg alkoholt fogyasztani. Aki részegen okoz balesetet, azt nemcsak szigorú bírság fenyegeti. Előfordulhat, hogy a biztosító megtérítteti vele a keletkezett kárt.</p>

Az ország legnagyobb biztosítója, az Allianz által összeállított statisztikából kiderül, hogy a társaság kliensei közül tavaly 38-an okoztak közúti balesetet részegen, idén eddig 22-en. Ha alkohol miatt okozott balesetet, biztos lehet benne, hogy a vártnál jóval többet lesz kénytelen kifizetni. Ugyanis ha balesetbiztosítása van, a biztosító csökkentheti a kártérítés összegét, viszont ha csak kötelező biztosítása van, akkor a biztosító visszakövetelheti azt az összeget, amit a sértettnek kifizetett kártérítésként. Ilyen esetekben a több tízezer eurós számlák sem számítanak ritkaságnak, s ilyen összeget nemegyszer élete végéig térít a baleset okozója. „Idén egy kliensünk elütött három gyalogost, az egyik halálos sérüléseket szenvedett. A sofőr véralkoholszintje 1,8 ezrelék volt, a keletkezett kár pedig elérte a 69 ezer eurót. Ez az összeg nemcsak az autón keletkezett kárt tartalmazta, hanem a sértettek kezelési költségeit, a temetés kiadásait és a fájdalomdíjat is tartalmazta” – közölte Lucia Muthová, az Allianz szóvivője.

A biztosító szerint nemcsak volán mögött, hanem síelés közben is óvatosan kell bánni az alkohollal, ugyanis ha egy részeg síelő megsérül, a biztosító – ugyanúgy, mint a közúti baleseteknél – csökkentheti a kártérítés összegét. Mindezt annak függvényében, mennyire járult hozzá a részegség a balesethez. Akinek vérében 1,5 ezreléknél is magasabb alkoholszintet mérnek, annak a biztosító végképp nem fizet kártérítést. Még akkor sem, ha be volt biztosítva. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?