A rendkívüli üléssel kapcsolatos további lépésekről egyeztet az ellenzék

Miroslav Beblavý
Pozsony |

A Miroslav Beblavý körül tömörülő független parlamenti képviselők a többi ellenzéki párttal egyeztetnek arról, milyen lépéseket tesznek a rendkívüli parlamenti ülés megnyitása után, melyen a Smer és az SNS több mint félmilliárd eurós kiadással járó törvénytervezeteit tárgyalják. A függetlenek két nap után szabaddá tették a parlamenti szónoki emelvényt.

 „Kénytelenek voltunk így védeni az alkotmányos eljárást, a parlamentarizmust és a demokráciát, de ezt konfliktusok nélkül tettük” – jelentette ki Beblavý, hozzátéve, arra akarták rákényszeríteni a parlamenti többséget, hogy hagyja a döntést az Alkotmánybíróságra. Visszautasítja Pellegrini kijelentését, hogy a független képviselőknek szégyellniük kellene magukat, szerinte éppen a kormányfő Szlovákia szégyene.

A rendkívüli ülésre beterjesztett javaslatokról Ľubomír Petrák (Smer) képviselő azt mondta, azok a Smer választási programjának részei, és azért döntöttek a gyorsított eljárásban való megvitatásukról, mert a parlamenti választás után veszélybe kerülhetnek a szociális intézkedések.

„Mi odaadjuk az embereknek azt, amit oda akarunk adni. Ha ezt valaki vissza akarja vonni, a választás után minden lehetősége meglesz rá”

– mondta Petrák. 

Azt visszautasította, hogy a törvényjavaslatok támogatásáról egyeztettek volna az ĽSNS-szel. „Meggyőződésem, hogy alkotmányos többséggel lesznek megszavazva ezek a törvények, mert több ellenzéki képviselő is kész a lelkiismerete szerint szavazni” – folytatta Petrák.

A rendkívüli ülés kedden kezdődött, de az ellenzéki képviselők obstrukciója miatt meg kellett szakítani. A programpontok között a családi pótlék emelése, a 13. nyugdíj bevezetése, az autópályadíj eltörlése és az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatos határozat elfogadása szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?