A rászoruló kisebbségi művészeknek a Kisebbségi Kulturális Alap ír ki ösztöndíjpályázatot

Kisebbségi Kulturális Alap kultminor
Pozsony |

A kisebbségi független művészek és a művészeti iparág kapja azt a félmillió eurónyi, a világjárvány miatt megítélt rendkívüli támogatást, amelyet a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA) oszthat szét.

A KKA két héten belül nyilvánosságra hozza a forrásra kiírt pályázati felhívást. „Ösztöndíjpályázatokat fogunk kiírni az összes kisebbség számára” – mondta el lapunknak, Molnár Norbert, az alap igazgatója. „A C programban írjuk ki a felhívást” – tette hozzá. Ez azt jelenti, az ösztöndíjakra azok a professzionális kultúrában tevékeny személyek, vagyis a színház, a táncművészet, a film, a képzőművészet és a zene területén dolgozó művészek, szakemberek pályázhatnak, akik a koronavírus-járvány miatt jelentős bevételtől estek el.

Az alap olyan pályázók jelentkezését várja, akik nem állnak valamilyen intézmény teljes munkaidős alkalmazásában, tehát csak részmunkaidőben vagy egyéni vállalkozóként dolgoznak. „A kiírás lényegében a szabadúszó kategóriába eső személyeknek szól” – fogalmazott Molnár. Az igazgató kiemelte, az ösztöndíjra pályázhatnak a professzionális kultúra területén dolgozó nem művész szakemberek is. „Így például a hangosító vagy a fénytechnikát kezelő szakemberek” – tette hozzá azzal, hogy ők például egy előadás műszaki tervének az elkészítésére kérhetnek ösztöndíjat. A pályázóknak dokumentálniuk kell, hogy elestek a bevételeik nagy részétől. „Becsületbeli nyilatkozatot kell erről tenniük, de fenntartjuk a jogot arra, hogy az illetékes hivataloktól kikérjük a vonatkozó adatokat” – jelentette ki Molnár. Az igazgató szerint a felhívást a kiírás után nagyjából két héttel le is zárják. Október végére, november elejére pedig megszülethetnek a bírálóbizottság döntései. Az elképzelés szerint egy kérelmező legfeljebb öthavi ösztöndíjra, néhány ezer euróra pályázhat.

A kulturális miniszter, Natália Milanová (OĽaNO) augusztus 15-én jelentette be, hogy összesen 11 millió euró támogatást kapnak a független művészek a kormánytól. Ebből félmillió eurót a Kisebbségi Kulturális Alap oszthat szét. Ezen belül 251 750 eurót a magyar, 106 400 eurót a roma kulturális szféra támogatására fordítanak, míg további 116 850 eurón a többi 11 nemzetiséget és a kultúrközi párbeszédet támogató testületek osztoznak.

A kulturális szféra megsegítésére adott csomagból 9,5 millió euróra a Művészeti Alap (Fond na podporu umenia) és 700 ezer euróra az Audiovizuális Alap (Audiovizuálny fond) ír ki pályázatot. A soron kívül elkülönített források célja, hogy azokat a profi művészeket segítsék, akiket a leginkább sújtott a koronavírus-járvány és az azzal összefüggő korlátozások. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?