<p>Idén is meghirdeti március 15-i diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség magyarországi középiskolások számára, azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak és ottani magyar társaikkal közösen ünnepeljenek</p>
A Rákóczi Szövetség idén is meghirdeti Kárpát-medencei utazási programját
A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a program célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon az utazások alkalmával a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.
A programot idén is pályázati formában hirdeti meg a szövetség, amelyre bármely magyarországi középiskola jelentkezhet.
A pályázat feltétele, hogy egy határon túli település magyar középiskolájához látogasson az utazó iskola csoportja és közösen ünnepeljenek március 15-én. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amelyhez a Rákóczi Szövetség - az utazásban résztvevő diákok számától függően - akár 200 ezer forint utazási támogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.
A Rákóczi Szövetség 1994 óta utaztat középiskolásokat március 15-e alkalmából. További információ és az online pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján érhető el: www.rakocziszovetseg.org
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.