A PS és az SaS szerint is le kell mondania Šutaj Eštok belügyminiszternek

sutaj estok k

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszternek (Hlas) le kellene mondania a posztjáról – mondta Michal Šimečka, a parlament alelnöke, a PS elnöke a bíróság Štefan Mašin nyomozó szolgálaton kívül helyezésének ügyében hozott döntésére reagálva.

Juraj Krúpa képviselő (SaS) rámutatott, hogy a miniszter figyelmen kívül hagyja a törvényt, támadja a bíróság függetlenségét, ezért távoznia kell.

A KDH arra szólította fel Šutaj Eštókot, hogy tárgyaljon a bejelentő személyek védelmére létrehozott hivatallal (ÚOO). „Ismételten felszólítjuk a belügyminisztert, hogy korrigálja törvénytelen intézkedéseit, és haladéktalanul kezdjen párbeszédet a hivatallal" – mondta Milan Majerský, a KDH elnöke.

Roman Mikulec, a Slovensko képviselője hangsúlyozta, egy további bíró is megerősítette, hogy a belügyminiszter megszegi a törvényt. „A Pozsony IV Városi Bíróság a belügyminiszter újabb, a NAKA nyomozóival szembeni törvénytelen lépésének ügyében előzetesen Mašin nyomozó javára döntött" – írta a közösségi hálón.

A bírósági határozat értelmében Štefan Mašin továbbra is a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) nyomozójaként dolgozhat. A belügyminiszter októberben úgy döntött, őt és másik öt rendőrt, az úgynevezett Čurilla-csoport tagjait ideiglenesen szolgálaton kívül helyezi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?