A PS és a KDH kritizálja, a Szlovákia mozgalom elutasítja a lex merényletet

Michal Šimečka

A Progresszív Szlovákia (PS) kritizálja a lex merénylet intézkedéscsomag alkotmányos tisztségviselők biztonságával és védelmével nem összefüggő rendelkezéseit, valamint a gyülekezési jogot korlátozó pontokat. A KDH még tárgyalni fog a javaslatról, de valószínűleg nem támogatja abban a formában, ahogyan beterjesztették. A Szlovákia, a Kresťanská únia és Za ľudí képviselői elutasítják a kormány javaslatát, és a visszavonását követelik.

„Úgy látjuk, a javasolt változtatások nem úgy reagálnak magára a merényletre, ahogyan azt mi szeretnénk. Ez ebben a formában csalódás” – mondta Michal Šimečka, a PS frakcióvezetője, a parlament alelnöke. Jelezte, hogy módosító javaslatot fognak benyújtani, és nyitottak a vitára az előterjesztőkkel. Szerinte az olyan dolgoknak, amelyek nem függenek össze a merénylettel, például a miniszterelnök vagy a parlament elnökének életjáradéka, nincs helye ebben a törvényben, ráadásul nem kell gyorsított eljárásban tárgyalni róla. A gyülekezési joggal kapcsolatban több rendelkezést is problematikusnak tart a PS, például a kormányépületektől meghatározott távolságot a tüntetések megtartására. Ezzel szemben a párt egyetért azzal a ponttal, hogy politikusok, orvosok vagy más hivatás képviselőinek lakhelye közelében korlátozzák a gyülekezési jogot.

František Majerský, a KDH parlamenti képviselője azt mondta, néhány dolgot pozitívnak lát a javaslatban, de szerinte több pont is problémás. Közölte, még tárgyalnak a frakcióban a törvénytervezetről, esetleg módosító javaslatot nyújtanak be. Ha ez nem menne át, a mozgalom jelenlegi formájában nem fogja támogatni a javaslatot. Azzal egyetért a párt, hogy járjon védelem a miniszterelnöknek a mandátumának lejárta után is. „Nem fogunk úgy tenni, mintha semmi sem történne az országban” – mondta, és hozzátette, előfordulnak a tisztségviselők elleni támadások, de nem gondolja, hogy a két ciklusban megválasztott miniszterelnöknek ezért életjáradékot kellene fizetni.

Igor Matovič (Szlovákia, KÚ, Za ľudí) parlamenti képviselő úgy látja, ez a javaslat Fico jutalma „az ország szétlopásáért”, így akarják állami pénzből előnyökhöz juttatni a fejeseket. Rámutatott az élethosszig járó fizetésre, valamint a biztonsági szolgálat és a sofőr fizetésével járó költségekre. Az életjáradéknak szerinte semmi köze nincs a miniszterelnök biztonságához. Veronika Remišová, a frakció parlamenti képviselője is kifogásolta a politikusok lakása előtti tüntetések betiltására vonatkozó javaslatot. Véleménye szerint ez a gyülekezési jog megsértése. A képviselő aggódik amiatt, hogy a politikusok visszaélhetnek a rendelkezéssel. Az ellenzéki vezetők mellé esetlegesen kirendelhető testőrökre vonatkozó pontot is kritizálta. Attól tart, hogy a jelenlegi kormány kezében ez az ellenzék megfigyelésének eszköze lenne.

Az úgynevezett lex merényletet szerdán hagyta jóvá a kormány. Az elnöki hivatal, a kormányhivatal és a bíróságok 50 méteres körzetében, valamint az Alkotmánybíróság 100 méteres körzetében tilos lenne a gyülekezés. A tervezet a gyülekezési tilalomra vonatkozó okok körét is bővíti. Megtiltaná például, hogy a tisztségviselők lakhelye elé szervezzenek tüntetéseket. A köztársasági elnöknek, a parlament elnökének és a miniszterelnöknek „észszerűen felszerelt ingatlanra” lenne joga. A két cikluson át hivatalban levő házelnök és a miniszterelnök életjáradékra lenne jogosult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?