A politikusoktól már többen tartanak, mint a járványtól

parlament
Pozsony |

A kormány elhibázott és kaotikus járványkezelése miatt Szlovákiában a lakosság nagy részét ma már nagyobb mértékben nyugtalanítja az ország politikai helyzete, mint maga a járvány – derül ki a Szlovák Takarékpénztár legfrissebb felméréséből.

Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány erős próbatételt jelentett a szlovákiai családoknak, a Szlovák Takarékpénztár felmérésében megkérdezettek 51 százaléka mérsékelt derűlátónak tartja magát. „A jövőt rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélők az optimizmusukat a jó családi (62%) és lakhatási (42%) helyzetükkel magyarázzák, a megkérdezettek 39 százaléka örül azonban az egyre gyorsabb sebességbe kapcsoló digitalizációnak, és az ezzel együtt járó technikai fejlődésnek is” – mondta el lapunknak Matej Horňák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Szerinte a derűlátó válaszadók között a fiatalabb generációk és a nagyobb iskolai végzettséggel rendelkezők dominálnak, miközben a férfiak általában optimistábbak a nőknél.

„A felmérés egyik érdekes tanulsága, hogy a jövőt sötétebb színekben látók ma már jobban aggódnak az ország politikai helyzetétől, mint magától a járványtól. Míg ez utóbbi miatt a megkérdezettek 40 százaléka aggódik, a politikai helyzet miatt a 66 százalékuk” – közölte Horňák. Továbbra is sokan aggódnak azonban az anyagi helyzetük miatt is, amin a nagy többség szerint csak a fizetésük és bankszámlájukon található megtakarításaik összegének a növelése segíthetne. „A megkérdezettek nagy része szerint az anyagi helyzetük javításához legalább 1300 eurós havi fizetésre és 20 ezer eurónyi megtakarításra lenne szükségük. A valóság ezzel szemben az, hogy az országos átlagbér az idei első negyedévben 1124 euró volt, és a nagy többség ennél is kevesebbet keres, míg az átlagos megtakarítások 2-3 ezer euró között mozognak” – tette hozzá Horňák. Szerinte azonban ezen javíthat, hogy az elkövetkező évekre az elemzők a gazdaság 4-5 százalékos növekedésére számítanak, aminek köszönhetően nőhet a foglalkoztatottság, és újra beindulhat a fizetések látványosabb növekedése is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?