A politikusok ismét korlátoznák az abortuszt, holott nincs rá okuk

zaborskan
Pozsony |

Már az év első parlamenti ülésén terítékre kerülhet az abortusztörvény szigorításának kérdése. Anna Záborská (Keresztény Unió) „terhes nők megsegítésére” irányuló javaslatát még novemberben napolták el, Martin Čepček (frakció nélküli) parlamenti képviselő pedig múlt pénteken rukkolt elő saját tervezetével. Az Emberi Jogokért Felelős Szlovák Nemzeti Központ (SNSLP) és a Választás Lehetősége civil szervezet aktivistái hangsúlyozták, az abortuszhoz való hozzáférés korlátozása nem csökkenti a beavatkozások számát, csupán veszélyesebbé teszi azt a nők számára.

„A javasolt törvény javít az abortusztörvényen, védi a meg nem született gyermekeket és azok anyját az indokolatlan művi terhességmegszakítással szemben” – állítja Čepček az indoklás bevezetőjében. A politikus javaslatában négy kivételt vázolt fel, s az abortuszt kizárólag a következő helyzetekben engedélyezné: az anya életének, illetve egészségének veszélyeztetése, a gyermek súlyos egészségkárosodása és az anya ellen elkövetett bűncselekmény (különösen nemi erőszak) által bekövetkezett terhesség esetén. Hozzáteszi, az egészségügyi okok miatt nehéz helyzetbe került anyák legalább két független orvosi szakvéleményre lesznek jogosultak. „Az anya objektív tájékoztatást érdemel, amikor ilyen súlyos és visszafordíthatatlan döntést hoz” – folytatja arra utalva, a cél az egészséges gyerekek elvetetésének elkerülése azoknál az anyáknál, akiket „az egészségügyi dolgozók arról győzködtek, hogy fogyatékos gyermekük lesz”. Čepček 2020-ban az OĽaNO listáján indult és szerzett mandátumot, később azonban többször is a fasiszta képviselőkkel összhangban szavazott, amivel megszegte a koalíciós szerződést, ezért előbb felfüggesztették tagságát a frakcióban, majd pedig távozni kényszerült. Az abortusz betiltása a fő témái között szerepel, rendszeresen a parlament elé terjeszti az erre irányuló javaslatát.

Igazolt erőszak

Čepček a 2023-as verzióban kimondja azt is, ha a terhesség nemi erőszak által következett be, s az anya a beavatkozás mellett dönt, akkor az ügyésznek írásban igazolnia kell, hogy bűncselekmény történt. Konkrétan így fogalmaz:

Javasoljuk, hogy az ügyészségről szóló törvénybe kerüljön be egy olyan rendelkezés, mely előírja, hogy az ügyésznek írásbeli nyilatkozatot kell kiállítania az anya ellen elkövetett, terhességet eredményező bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújáról

Szlovákiában alaphelyzetben a 12. hétig engedélyezett a beavatkozás elvégzése, figyelembe véve az állami intézmények hatékonyságát, felmerül a kérdés, a gyakorlatban egyáltalán kivitelezhető-e az ügyészi nyilatkozat beszerzése korlátozott időn belül. Arról nem is beszélve, hogy a traumát átélt személynek újabb kellemetlen kötelezettséget zúdítana a nyakába.

Parlamenti taktikák

A parlament következő, menetrend szerinti ülése január 31-én kezdődik, Záborská „terhes nők megsegítését célzó” javaslatát még november végén halasztották az új év első ülésszakára. A helyzetet bonyolítja Tomáš Valášek (Progresszív Szlovákia) obstrukciója, mellyel a konzervatív politikusok igyekezetének próbált keresztbe tenni. A liberális képviselő augusztus végén saját javaslatával megelőzte Záborskát és társait, végül azonban úgy döntött, visszavonja azt, így nem szavaztak róla a képviselők. A házszabály értelmében azonban erre az esetre is vonatkozik a 6 hónapos időszak, ami azt jelenti, fél évig nem tárgyalhatja ugyanazt az ügyet a parlament. A házelnök indítványára azonban a képviselők többsége áttörheti a szabályt, s korábban napirendre tűzhetik a témát.

Záborská és Čepček javaslatai közül a 74 éves parlamenti képviselőnő tervezetének van nagyobb esélye a sikerre – egyrészt az OĽaNO konzervatív szárnya feltehetően a saját frakciójának képviselőjét támogatja majd, másrészt a Sme rodina is a koalíciós javaslat mögé állhat be, ez a változat ugyanis a korlátozásokon kívüli szociális, illetve családtámogatási intézkedéseket is tartalmaz. Záborská több ezer eurós támogatással segítené azokat a családokat, ahol egészségkárosult gyermek születik. Bevezetné, hogy a titkos terhesség intézményével élők már a terhesség 21. hetétől betegszabadságra mehessenek. Továbbá biztosítaná a lakhatást a kismamák részére a gyermek 3 éves koráig. Mindemellett pedig a negyedik gyerek után járó támogatás megemelését, valamint az autóvásárlással járó regisztrációs díj csökkentését is szorgalmazza a nagycsaládok részére.

Kellemetlen kérdések

Záborská, aki a mandátuma megszerzése óta rendszeresen kezdeményezi a művi terhességmegszakítás feltételeinek szigorítását, az egészségügyi okokból végzett beavatkozásra is kiterjesztené a 48 órás várakozási időt, és ezáltal csak a nő egészségét vagy életét fenyegető közvetlen veszély esetén lehetne haladéktalanul cselekedni. Az aktivisták szerint ez a változás bizonytalanságot hoz a rendszerbe, az egészségügyi dolgozók ugyanis különféleképpen értelmezhetik, mi számít közvetlen veszélynek. Az ehhez hasonló szabályok már Lengyelországban és egyéb államokban is ártatlan nők életét követelték.

A tervezet kidolgozói egy kérdőív kitöltésére köteleznék az abortusz előtt álló személyeket, melyben számos érzékeny adatról kell beszámolniuk. Elsősorban fel kellene tüntetni a döntés okát, rákérdeznek a kérvényező családi állapotára és arra is, a fogamzásgátlás mely módszerét alkalmazta.

Visszalépés

A Választás Lehetősége és az Emberi Jogokért Felelős Szlovák Nemzeti Központ képviselői karácsony előtt rámutattak, Szlovákiában az abortusszal kapcsolatos ellátás megközelítése az Egészségügyi Világszervezet (WHO) több iránymutatásával is ellentétes. „A WHO legújabb iránymutatása lehetőséget kínál Szlovákia számára, hogy megkezdje az abortuszhoz való hozzáférés akadályainak felszámolását. Szlovákia nem képes javítani az egészségügyi ellátás ezen formáján, és az abortuszhoz való hozzáférés hiánya egyre több nőt sodor veszélybe. A WHO legutóbbi, 2012-es iránymutatása óta egyetlen korábbi ajánlást sem hajtottunk végre. Éppen ellenkezőleg, visszalépés tapasztalható, és most félévente történnek kísérletek az abortusz további korlátozására vagy betiltására. Az egészségügyi ellátásra nem szabad ideológiai nyomásnak nehezednie. A megoldás a tudományos ismeretekben és az emberi jogokban rejlik” – hangsúlyozta Silvia Porubänová, a központ ügyvezető igazgatója. A szociológus kiemelte, az abortuszok száma történelmi mélyponton van hazánkban. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) adatai szerint az abortusz általános aránya 2021-ben 9,3 abortuszra csökkent ezer termékeny korú nőre kivetítve, ami 1997 óta a legalacsonyabb aránynak számít (19,4/ezer nő). A Választás Lehetősége civil szervezet szakértői hangsúlyozták, az abortuszhoz való hozzáférés nehezítése nem csökkenti azok számát, mindössze veszélyesebbé teszi ezeket a nők számára.

Valódi megoldást

Čepčekkel ellentétben – aki szerint az egészségügyi dolgozók győzködik a nőket az abortusz elvégzéséről – az aktivisták úgy vélik: „Szlovákiában azok a nők, akik az abortusz mellett döntenek, információhiánnyal, elutasítással és sértő hozzáállással szembesülnek”. Megjegyzik, egyes régiókban egyáltalán nem végeznek abortuszt, a legfőbb akadályok közé tartozik továbbá a kötelező várakozási idő, a magas költségek és az abortusz tablettás formájának tiltása. „Míg a demokratikus világ bevezeti az otthoni gyógyszeres terhességmegszakítás lehetőségét, addig hazánk még az egészségügyi intézményekben sem képes engedélyezni azt. Ez is csak azt mutatja, miért tartozunk a legrosszabb ellátást nyújtó országokhoz Európában” – mondta Adriana Mesochoritisová politológus és a szervezet aktivistája. Megjegyezte, ha valóban csökkenteni akarjuk az abortuszok számát, elsősorban erős szociálpolitikára és családpolitikára van szükség, mely lehetővé teszi, hogy azokat, akik gyermeket szeretnének vállalni, ne tartsa vissza a szegénység.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?