A parlament jóváhagyta a NATO-katonák szlovákiai jelenlétét

parlament k

A parlament kedden jóváhagyta a NATO ún. megerősített előretolt jelenlétét az Szlovák Köztársaság területén. Legfeljebb 2100 NATO-katona fog állomásozni Szlovákiában.

A NATO megerősített előretolt szlovákiai jelenléte válaszlépés az Oroszország által indított, ki nem provokált, tömeges katonai invázióra Ukrajna ellen. A 134 jelenlévő képviselőből 96 a javaslat mellett, 15 ellene szavazott. 22 képviselő tartózkodott, egy nem szavazott.

A katonai jelenlétet az SaS, a Sme rodina és a Za ľudí összes képviselője, valamint az OĽaNO-frakció tagjai is támogatták, Milan Kuriakot kivéve, aki ellene szavazott. A Smer képviselői tartózkodtak, kivéve Jaroslav Baškát, aki támogatta a javaslatot. Az ĽSNS-frakció jelenlegi és volt tagjai ellene szavaztak.

A szlovákiai kontingenst legfeljebb 600 cseh, 200 holland, száz-száz lengyel és szlovén, 400 amerikai és 700 német katona fogja alkotni.

A NATO-katonák fogják kezelni a Szlovákiába hozott haditechnikát is, például a Patriot légvédelmi rendszert. Kilátásba helyezték a Sentinel radarrendszer telepítését is.

A megerősített előretolt jelenlét március 15-től érvényes. „A cél az összetartás demonstrálása és annak kinyilvánítása, hogy készek vagyunk közösen megvédeni magunkat bármilyen fenyegetéssel szemben. Ezzel a lépéssel a NATO-tagállamok azt is megerősítik, hogy az egyik tagállam elleni támadás az összes tagállam elleni támadásnak minősül” – közölte korábban Martina Kovaľ Kakaščíková, az SZK védelmi minisztériumának szóvivője.

A NATO megerősített előretolt jelenléte (eFP) keretében létesített nemzetközi harccsoportokat a szövetség elrettentő eszközként hozta létre, reagálva a Krím annektálására. A székhelyük Lengyelországban, Litvániában, Lettországban és Észtországban van. Oroszország Ukrajna elleni támadását követően a szövetség tagállamai megállapodtak abban, hogy a NATO teljes keleti szárnya mentén – beleértve Romániát, Bulgáriát, Magyarországot és Szlovákiát is – többnemzetiségű eFP harccsoportokat hoznak létre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?