A parlament előtt az oktatási törvény és a költségvetés

Pozsony |

<p>Idén utoljára ül össze a parlament ma 13 órakor. Az ülés leglényegesebb pontja a költségvetés. Robertr Fico miniszterelnök tegnap a koalíciós tanács ülésén elmondta, nem fognak lefaragni a szociális kiadásokból, és nem fogadnak el módosító indítványokat a költségvetéshez. Az ellenzék hétfőn jelezte, nem fogják megszavazni a költségvetést jelen formájában.</p>

A 29. ülésszakon tárgyalnak arról is, hogy az D1, D4, R1 és R8 sztrádák, ill. gyorsforgalmi útszakaszok nyomvonalán megjutalmazhatják-e azokat a földtulajdonosokat, akik eladják a földjüket, így előzve meg a kisajátítást.

Terítékre kerül az MKP műhelyéből származó oktatási törvénymódosítás is, mely a földrajzi nevek használatát szabályozná. Az már biztosra vehető, hogy a magyar párt javaslatát nem fogják elfogadni. Berényi József és Szigeti László olyan értelmű javaslatot terjesztett a törvényhozás elé, hogy a földrajzi nevek csak magyarul szerepeljenek a tankönyvekben. Ez azonban az ellenzék számára sem elfogadható. Tegnap egyeztetett az SDKÚ és a KDH, ők is ragaszkodnak a szlovák megnevezés feltüntetéséhez. A Smer, és meglepő módon az SNS is hajlik a megegyezésre, azonban a Vladimír Mečiar vezette HZDS radikális álláspontra helyezkedett, és ragaszkodik a szlovák megnevezésekhez. (SITA, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?