Közélet

A nővérek szerint a béremelés sem menti meg az egészségügyet

A Szlovák Nővérkamara szerint a parlament által jóváhagyott béremelés sem fogja az ápolókat az egészségügyi rendszerben tartani.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. október 6. 16:15

Čislák büntetné a nővéreket
- Szlovák Kormányhivatal

Örülünk, hogy sor kerül a béremelésre, de így sem érjük el azt a célt, melynek lényege az ápolók és szülésznők stabilizálása volt a rendszerben. Katasztrofális a helyzet, közel 15 ezer ápoló hiányzik az intézményekből

– olvasható a Szlovák Nővérkamara közleményében.

Kifogásolták többek között azt is, hogy a parlament nem fogadta el a követeléseiket.

Azzal fordultak a képviselőkhöz, vegyék fontolóra a bérek 150 euróval történő emelésének lehetőségét, hogy tartani lehessen a lépést a 14 százalékos inflációval.

Kiemelték, hogy a béremelés nem érinti azokat a nővéreket, akik szociális intézményekben, járóbeteg-ellátó rendelőkben, illetve otthoni ápolásra szoruló pácienseknél dolgoznak.

(tasr, ta3)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bácsi k

Nyugdíj a második pillérből

Roman Mikulec

Közbeszerzési Hivatal: A belügyi tárca törvényt sértett

Michal Šipoš

Šipoš szerint a koalíció nem vásárol szavazatokat a költségvetés elfogadásához

Választás 2020

Felmérés: A lakosság 37,1 százaléka venne részt a januári népszavazáson

néni k

Hogyan biztosítsuk magunkat idős korunkra?

Két személyautó ütközött péntek reggel Szereden, mindkét vezetőt kórházba szállították

Két személyautó ütközött péntek reggel Szereden, mindkét vezetőt kórházba szállították

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.