A nők is felelősek helyzetükért

Komárom. Nyilvános vitafórumra invitálta a város és a környék aszszonyait, lányait, illetve a politikai pártok képviselőit az Urobme TO! formabontó női mozgalom.

Komárom. Nyilvános vitafórumra invitálta a város és a környék aszszonyait, lányait, illetve a politikai pártok képviselőit az Urobme TO! formabontó női mozgalom. A mozgalom céljai között szerepel a nők társadalmi helyzetének megszilárdítása, a közügyek iránti érdeklődésük felkeltése és a parlamenti választásokon való részvételi arány növelése. Elvira Chadimová, a mozgalom egyik alapítója bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a nők a mai napig hátrányos megkülönböztetésben részesülnek a fizetések terén: kerestük a férfiak keresetének mindössze 74 százaléka. Még a költségvetési szervezetekben is érződik a különbség, itt főleg a mozgó bér odaítélése során kerülnek hátrább a sorban. „Mi nem kiváltságokat akarunk, hanem esélyegyenlőséget” – hangzott el többféle megfogalmazásban is a vitafórumon. A mozgalom aktivistái arra is rámutattak, hogy a politikai pártok programjaiban kevés szó esik a nők és a család szerepéről, problémáiról, és ha meg is említik azokat, általában a konstatálások szintjén maradnak. A nők kevésbé szólhatnak bele a törvényalkotásba, és a 150 tagú parlamentben is aránytalanul kevesen vannak. Legalább 50 női képviselőnek kellene lennie a parlamentben, hogy véleményformáló erővé válhassanak. A vitafelszólalásokban szó esett a bölcsődék, illetve ahhoz hasonló intézmények szükségességéről, a nők karrierépítési lehetőségeiről. Továbbá arról, hogy a gondolkodásmód és a hozzáállás megváltozásához lenne szükség ahhoz, hogy valódi esélyegyenlőség alakuljon ki férfiak és nők között. „Mi nők is hibásak vagyunk – mondta az egyik hozzászóló –, a saját passzivitásunk, tétlenségünk emeli ki a férfiakat, mi állítjuk őket piedesztálra. Nekünk kell jobban akarnunk, hogy ez ne így legyen.” (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?