A nemzetközi imperialisták ellen

Hát egen... a nemzetközi imperijalisták elleni harcról nagyon-nagyon fontos volt négyszemközt diskurálnia a mi unijós impérijumunk kormányfőjének Lábiába’. Hisz’ ha nem tenné, a nemzetközi imperijalisták még a végén megerősödnének mind Ojrópába’, a „gyönyörű nő” országaiba’, mind minálunk’, oszt akkó’ ki sietne a böcsületes munkás-paraszt segítségére, elftársaim, ha nem épp a baráti Lábia, ahol nem hamarkották el a halálbüntetés föld színirő’ való eltörülését, oszt legalább rendet lehet tartanyi?!

Saccperkábé ezen a szinten értelmezhető az ominózus esemény. Okát nem tudom elképzelni, miért kell épp egy nem demokráciájáról hírhedt sivatagi országba utaznia hősünknek. Talán, mert nincs itthon elég dolga? Vagy államunk homokexportját akarta megalapozni? Vagy már Hugo Rafael Chávez Frías sem veszi annyira komolyan a nemzetközi imperialisták elleni harcot?

De tényleg, kik is azok a nemzetközi imperialisták? Az imperializmus a Bakos-féle (Akadémiai!) Idegen szavak és kifejezések szótára szerint „1. A kapitalizmus legfelső és utolsó szakasza, amelybe a 19. század végén és a 20. század elején lépett; a nemzetközi monopoltőke kialakulása, gazdasági és politikai hatalma, kísérletek a világnak háborúk útján történő újrafelosztására, de ugyanakkor a proletárforradalmak jellemzik; 2. más országok elnyomására törekvő”. Az első értelmezést alapul véve megállapíthatjuk, igencsak kétes, hogy országunk a kapitalizmus legfelső szakaszában leledzene, már csak azon ironikus tény miatt is, hogy ami ennek az országnak gazdaságilag hiányzik, az éppen a kapitál, a tőke, amit senki nem óhajt belénk fektetni, pedig igény aztán lenne rá. Másrészt el kell ismerni, hogy a monopóliumok egyre erősödnek mifelénk. Ezzel csak az a bibi, hogy nem a tőkések monopóliumai, hanem az államéi, olyanynyira, hogy lassan már csak a viszszaállamosítás következhet. Az állami monopóliumokat az aktuális kormány erősíti az adófizetők vérrel-verejtékkel alkalmazottként megkeresett vagy nem kevesebb vérrel-verejtékkel összevállalkozott pénzéből elvont adóból (emlékeztetek mindenkit: az adószedőkről már a Biblia sem mondott sok szépet!). Konkrétan a magántőke potenciális monopóliumaival szemben támogatja őket.

Ez a harc – reméljük, nem a végső – már folyamatban van, ehhez csak pénz, kuka választópolgár, helyesbítek: adófizető és pofa kell, nincs szükség sivatagi segítségre. Hacsak nem a receptet akartuk eladni nekik... Proletárforradalmak nálunk – hála a mindenhatónak – már egy ideje nincsenek. (Azelőtt se nagyon vótak, elftársak, ma má’ bévallhattyuk, mint rügyfakadáskor a jövedelemadót.) Ennek oka, hogy az olajos munkaruhát viselők érdekeit a készülő munkatörvénykönyv-módosítások úgy megvédik a munkaadó elnyomásától, hogy a munkaadók (ebben az „értelemben” [sic!] mocskos imperialista vállalkozók?) bele is gebednek. Hogy aztán nem lesz, aki az olajos munkaruhát viselőknek munkát és olajos munkaruhát adjon, az más kérdés, de erre a kérdésre szerintem a sivatagban sem ismerik az Európai Uniót megnyugtató választ.

Apropó munkatörvénykönyv! Azért sincsenek nálunk proletárforradalmak, mert pl. a pedagógusok azt hiszik, ők nem az állam által kizsákmányolt proletárok. ĺgy történhet meg, hogy pl. a felsőoktatásban dolgozók (egyetemi oktatók mindenféle beosztásban) nem kaphatnak meghatározatlan időre szóló, értsd stabil, végleges munkaszerződést, három- vagy maximum ötévenként újra kell pályázniuk szánalmas állami bértábla szerint fizetett állásaikat, míg egy kisebb – értsd: kevesebb szellemi és anyagi befektetést igénylő – végzettséggel rendelkező munkavállalónak nagyjából ugyanakkora vagy esetleg magasabb megegyezés szerinti bére mellé a törvény az egyéves szerződéshosszabbítás után garanciát ad a véglegesítésre. Hát persze, hogy nem indít forradalmat egy olyan ember, akinek félő, bármilyen pici forradalom (pl. a dékán jogos lehülyézése) miatt lesz majd sikertelen a pályázata.

Ami a világ háborús újrafelosztását illeti, és persze a más országok elnyomására való törekvést (na ennyit a 2. szótári jelentésről...), abba sem a meglátogatott ország, sem államunk (NATO-tagsága ellenére) nem lesz sem lényeges partnere, sem számottevő ellenfele senkinek! (Sem utódja, sem boldog őse…) Főleg nem, hogy az újrafelosztás évezredek óta tart, vagyis nem az imperializmus az okozója. Szóval, nem érdemes kiröhögtetnünk magunkat, hogy keleten bárkivel összefogva majd mi – természetesen egy bal horoggal – jól odapörkölünk a világ imperialista újrafelosztásának. Kivált nem a nemzetközi imperialistáknak. Mert hogy mit jelenthet ebben a szókapcsolatban a nemzetközi, annak meghatározása még erélyesebb szalmacséplés lenne, mint pl. a miniszterelnök líbiai útja. Persze, csak ha a kontraproduktivitás eredményeit nem kezdjük el behatóbban vizsgálgatni... Úgye, unijós elftársaim!