A NAKA eljárást indított a Szlovák Nemzeti Bank ügyvezetői ellen

Szlovák Nemzeti Bank
Pozsony |

A pénzügyi rendőrség nyomozója hivatali hatáskörrel való visszaélés gyanújával indított eljárást a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) ügyvezetői ellen. Erről a rendőrség tájékoztatott a közösségi oldalán hétfőn.

 

A szóban forgó személyek a gyanú szerint különösen súlyos bűncselekményt követtek el azáltal, hogy jogellenesen döntöttek az egyik biztosítót érintő vagyoni zárlatról. „A biztosító ügyvezető szervének tagjait ezzel a határozattal felmentették a munkavégzés alól. Egy az NBS által kinevezett vagyonfelügyelő került a helyükre, aki engedélyt kapott rá, hogy indítványozza a biztosítót érintő csődeljárás kihirdetését” – áll a rendőrség közleményében.

Az 55 éves Ivan B. és a 47 éves Monika I. gyanúsítottakat bűnösségük bizonyítása esetén 10-től 20 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti. A terheltek szabadlábon védekezhetnek.

A Szlovák Nemzeti Bank (NBS) egyelőre semmilyen hivatalos tájékoztatást, vagy határozatot nem kapott a rendőrségtől a szóban forgó eljárásról. Jana Kováčová, az NBS kommunikációs osztályának vezetője elmondta: az intézményhez egyelőre csak a médiában megjelent információk jutottak el, ami nem elég ahhoz, hogy felelősségteljesen tudjanak nyilatkozni a nyomozó határozatával kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?