A nagy árvíz, negyvenöt esztendő távlatából

VARGA ERNŐ

Most is naponta olvashattuk a lapokban, figyelemmel kísérhetjük a rádió híradásaiban, a televíziós állomások híradóiban az árvízveszélyről és az árvizekről a borsodi tájak, a Tátra aljai, a Tőketerebes környéki erek, patakok, folyók, a Garam s az Ipoly menti falvak lakosainak a szinte emberi erőt meghaladó elemekkel vívott harcáról szóló tudósításokat. Az embernek akaratlanul is az eszébe ötlik, mi is történt a Komáromi járásban ’65-ben. „A mostani árvíznek nincs párja – mondta akkor Baross mérnök, a Duna–Vág Folyamigazgatósága komáromi kirendeltségének igazgatója. – A múlt század árvizeinek és az 1954-es rendkívül magas vízszintjének egy közös vonása van: a Duna vizének áradása és a belvizek szintjének a sok lehullott csapadék következtében történt hirtelen emelkedése. 1876 óta, amióta erről pontos adataink vannak, az 1954. év és az idei év kivételével, amikor a Duna vízállása Komáromnál elérte a 727 cm-t és a Vág vízállása Gútánál az 557 cm-t, ilyen magas vízállást soha nem mértek.”

A Duna vízállásának szintje normális állapotban Komáromnál 300–310 cm. A vízszint emelkedése 1965. március 20-án kezdődött és április 2-án elérte az 582 cm-t. Az állandó erős esőzések következtében két hónap alatt, márciusban és áprilisban a Komáromi járásban másfélszer több csapadék hullott le, mint más években, és így ment ez a további napokban is, mígnem 1965. június 9-én a Duna vízállása ideiglenesen 688 cm-nél tetőzött. De ekkor az árvíz már másfelől is fenyegette a járást. A Duna már nem fogadta be a Vág, a Vág-Duna, a Zsitva és a Nyitra vizét, sőt kezdte azokat visszafelé duzzasztani. Komáromban az Erzsébet-szigetről június elején már 28 családot kellett kimenteni. A Dunán leállt a hajóforgalom, a komáromi kikötő vasúti sínpályáit ellepte a víz, megkezdődött a hajógyár védelmében a Duna hajógyári ágán az ideiglenes gátak építése, úgyszintén elkezdődött a város védelmében a kikötő mentén a gátépítés. De akkor már az árvízvédelembe és az Erzsébet-szigeti lakosok kimentésébe bekapcsolódtak a komáromi helyőrség utász-hidász alakulatának katonái és gépei is.

A Duna és a Vág, a Vág-Duna, a Nyitra és a Zsitva menti községek lakosai ádáz harcot vívtak a folyók veszélyeztetett szakaszain. Töltötték, rakták le a homokzsákokat, fékezték a buzgárokat, erősítették a folyók gátjait. Komárom lakosai, a kikötő, a hajógyár, a villanytelep, a nyugat-szlovákiai nyomda, az Agrostroj, a Doprastav és a többi üzemek dolgozói, valamint a környező falvak lakosai is éjt nappallá téve védték a gátakat, szivattyúzták el a már feltört talajvizet. Dunamocson a község lakosain kívül a szomszédos falvak lakosai is hősiesen segédkeztek, mert kb. 4 kilométerrel a falu alatt, a legveszélyesebb helyen, Karva irányában új gátat kellett építeni és őrizni, mert a helyzet szélsőségesen veszélyessé vált. Sajnos a félelem jogosnak bizonyult. A gátat védők minden hősies munkájának ellenére 1965. június 14-én a község alsó részén a Duna vize áttörte a gátat és mindent elsodorva ömlött a falu felé. El kellett kezdeni a lakosság kimenekítését, ami szervezetten meg is történt.

A Duna vízszintje másnap elérte a 792 cm-t. 1965. június 15-én reggel 9 óra körül Pat és Zsitvatő között a gát nem bírta tovább tartani a hatalmas víztömeget és átszakadt. Rövid idő elteltével már Patot, Izsát, Marcelházát, Hetényt, Gyula-majort fenyegette az ár. Azonnal el kellett kezdeni e falvak kiürítését is. A víz már aznap a délelőtti órákban elérte Izsát, és másnap elöntötte a Komáromból Érsekújvárba vezető utat, a Komárom–Ógyalla közti útszakaszon le kellett állítani a vasúti forgalmat is.

A pati gátszakadás következtében a Duna vizének szintje Komáromnál ideiglenesen, 1965. június 16-án 794 cm szinten megállapodott. De másnap, amikor a vízszint már elérte a 801 cm-t, bekövetkezett az, amitől az Alsó-Csallóköz lakossága leginkább rettegett. A Duna vize Kulcsod és Csicsó között kb. 160 méter hosszúságban átszakította az elázott gátat. A kb. 18 méter mély szakítás néhány óra alatt kb. 250 méterre hosszabbodott.

Azonnal mozgósítani kellett minden hozzáférhető emberi és gépi erőt. Biztosítani kellett az emberek kimenekítését, a gazdasági állatok mentését. Hozzá kellett látni a gát megjavításához. A Csicsó feletti és Pat alatti szakításon kb. 1,2 millió köbméter víz ömlött ki.

Nehéz szavakat találni az emberek hősi magatartásának jellemzésére. A víz kiömlésének csökkentése végett mielőbb új gátszakaszt kellett létesíteni. De ezzel egy időben biztosítani kellett a mentési munkálatokat. Hatalmas erőfeszítést követelt nemcsak az emberek kimenekítése, hanem meggyőzése is, mert sokan nagyon nehezen, szinte az utolsó percekben hagyták csak el lakhelyüket. Könnyes szemmel vetettek még egy utolsó pillantást házukra, udvarukra, mielőtt beszálltak a rájuk sokszor órákig várakozó autóbuszokba. Biztosan az jutott az eszükbe, vajon visszatérünk-e még, látjuk-e újra életünk gürcölésének eredményét. Lehet, hogy nem egynek a negyvenes évek második felének elején zajló kitelepítések villantak fel emlékezetében, hogy vajon viszontlátják-e még hőn szeretett szülőfalujukat. A félelem s a remény percei voltak ezek. De nem volt más kiút, menni kellett. A kiáradt víz elöntötte a járás egész felső részét, Nagymegyer határától Komáromig, Gútánál, Keszegfalvánál nyaldosva a Vág és a Vág-Duna gátjait.

Legnehezebb volt Gútán, ahol az emberek éjt nappallá téve építették falujuk körül az ideiglenes, ún. nyúlgátat és ahol az autóbuszok napokig vártak az emberekre s csakis a legutolsó percben, amikor a csicsói gátszakadásból kiömlő áradat átszakította az emberfeletti erővel épített nyúlgátjukat, szánták rá magukat a menekülésre.