A mesekincs apraja-nagyjának

Hetényi Andrea mesekönyve Balázsy Géza illusztrációival igényes kivitelezésben jelent meg. Csodálatos, egyedi és gyerekbarát rajzok, melyek a fantáziát fejlesztik, de az újramesélésnél is fogódzót jelenthetnek, hiszen Kincső történetének lényeges momentumai rajzban is megjelennek. Szemléltetnek, de esztétikailag is fejlesztik a gyermeklelket, mert a szöveg és kép harmonikusan egészítik ki egymást.

A Kincső kalandjai elvarázsolt. Mi, felnőttek, gyakran észre sem vesszük, hogy a mese nem csak a gyerekekről, de akár rólunk is szólhat. A mesével bárki azonosulhat, bár elsősorban gyermekeknek íródott, ezért a gyermekirodalom része. Tudjuk, a gyermekeknek szóló mesekönyv olyan irodalmi mű, amely megszólítja a gyermeket. A mesekönyv a mese varázslata által több problémát vet föl, de segít is az olvasónak ezeket megoldani. A mű táplálja a gyermek képzeletét, s ez a Kincső kalandjai című mesekönyvet lapozgatva is igaz.

A három történetet, amely egy kislány köré csoportosul, lezárt egészként is lehet tekinteni (I. Kincső barátokat keres, II. Kincső és a varázsló, III. Tündike születésnapja). A főhős Kincső, egy négyéves kislány, szülei egyetlen nagy kincse. A család szegény, így a szülőknek nagyon sokat kell dolgozniuk, hogy gyermeküknek mindent megadhassanak. De Kincső nem boldog, mert nincsenek barátai és játszótársai sem. Gyakran unatkozik... (Ma is gyakran találkozunk ehhez hasonló helyzettel.) Itt kezdődik a bonyodalom.

Kincső szüleivel egy erdőszéli házikóban él, ahol arra vágyik, hogy felfedezhesse a világot. Mivel tudja, hogy az erdőbe egyedül nem szabad elmennie, úgy viselkedik, mint a valóságban a gyerekek: a tilalom ellenére is fel akarja fedezni a varázserdő titkait. Azt szeretné, hogy „valami nagy tettet vigyen végbe”. Ezért nem szól édesanyjának, csak kedvenc babájától búcsúzik el, s elmegy otthonról. Ekkor még nem is sejti, hogy mennyi kalandban lesz része. Egy kicsit fél egyedül menni, mert a szülei sokat meséltek neki a csodás lényekről, akik ez erdőben laknak. De nagylánynak érzi magát, hiszen négyéves, ezért útnak indul...

S hogy mi minden történik vele? Sok kalandon és megpróbáltatáson megy keresztül, s hatalmát illetően néhány felnőtt is tanulhatna tőle. A kislány a gonosz banyát, Rondanát (akit ronda Danának csúfoltak) is meg tudja változtatni. Őt csak „vissza kell alakítania”, mert Dana még kiskorában csúfult meg, amikor a bokrok és fák leveleit tépkedte, s parittyával lövöldözött. Hány gyermek és felnőtt nem tudatosítja hogy a természetet védeni kell. S valljuk be őszintén, a ma „csúnya” felnőttek is voltak egyszer „szépek”. De mint Rondana esetében, elég egy csöppnyi jóság, s a „danaság” máris nem visszafordíthatatlan. A természetvédelem és az erdővédelem motívuma a második részben is megjelenik, ahol Kincső a varázslóval kerül kapcsolatba. Hollókarom, a varázsló a fák kivágásában, az erdőirtásban, a pusztításban leli örömét, nem gondol a menedék nélkül maradt madarakra és mókusokra, az erdő állataira. Az író ügyesen hívja fel a figyelmet ezekre a fontos kérdésekre. Nem elég csak beszélni róluk, cselekedni is kell, ahogy Kincső teszi. Hetényi Andrea az ő személyén keresztül mutatja meg, hogyan kell legyőzni a varázslót, hogyan kell a természetet védeni. Igaz, Kincső elsősorban Pintyőt, a húgát akarja a varázslat alól megszabadítani, de Kerge kívánságát sem felejti el, hiszen barátok.

A csodás elemek mellett — mint a repülő seprű, a Nap egyik sugara, melyet egy szelencében hoznak — a tudomány kellő pillanatban való helyes alkalmazása, tehát az ismeretterjesztés sem marad ki a meséből: a nap sugara, amely nem megfelelő kézben veszélyes fegyver, vagy a tükör tulajdonságainak ismerete. Kincső ennek a tudásnak már birtokában lehetett, tanulhatta az iskolában, hiszen a második mese idején már kilencéves. Leleményesen kellett gondolkodnia, mivel a kishúgát kellett megmentenie, akit Hollókarom kővé változtatott.

Kincső természetes kíváncsisága és éles nyelve miatt maga is tanul minden tettéből, mert utólag hiába szeretett volna bocsánatot kérni a varázslótól, Hollókarom kővé változtatta kishúgát. De később a Tündikétől segítségként kapott rejtvényt — „A gonoszság csúffá, a jóság széppé tesz.” — is megérti és megfejti. Céljai elérésében nemcsak Tündike segíti, hanem a Nap, a Szél, Kerge s még a királyfi is.

Kincső egész lényével tanít, utat mutat és „nagy” kérdésekben dönt. A Kergével való első találkozáskor arra tanítja a manót, hogy ne vegye el a másét, mert arra ráfizethet, hiszen lopni nem szép dolog. A kis olvasónak pedig arra is felhívja figyelmét, hogy barátokra lelni nem is olyan nehéz. Barátságuk mellett tesznek tanúbizonyságot akkor is, amikor Tündikét akarják kiszabadítani, mert Ármin fogva tartja. Összefognak, s Bátor Károly herceg segítségével kiszabadítják. Tehát Kincső igazi példakép lehet a gyerekolvasó számára, hiszen erkölcsös, mindenkin segíteni akar, és emellett barátokat is talál magának.

A mesében a megbocsátás is megjelenik, ezt maga Kincső is megtapasztalja. Ezt látja környezetétől is, hiszen először édesanyja bocsát meg Kincsőnek, amikor négyévesen az erdőbe szökött. Tündike hasonlóan cselekszik, nem haragszik Árminra, a háromszemű óriásra, fogvatartójára. Még a születésnapi ünnepségre is meghívta, nem tudván, hogy így itt a mese két negatív hőse megszereti egymást.

A meseirodalom történetei általában jól végződnek. Ebben a mesében a negatív hősök megjavulnak, megváltoznak, mert képesek személyiségüket pozitív irányban alakítani. Csak Hollókarom nem változik, de őt Kincső okosságával győzi le.

Tanári foglalkozásomból eredően is örülök, hogy a mesehősök képesek ma is jót cselekedni, fontos gondolatokért küzdeni, s ezt nem az erőszak sötét és durva eszközeivel teszik. Fontos ez, hiszen erkölcsös és helyes utat mutatnak a diákoknak. Pedagógiailag jónak tartom, hogy a szerző gondolt a mese folytatásos felolvasására is, mert a három nagy fejezet részeinél visszautalásokat találunk egy-egy elmúlt eseményre, szereplőre — pl. Tündikéről megtudjuk, hogy mindent lát, de a szülinapi meglepetését előre ő sem szeretné megnézni, hiszen akkor odalenne a varázs. Vagy Danáról is újra eszünkbe idézhetjük, hogy ő az, akit Rondanának hívtak csúfsága és gonoszsága miatt. A mesék éppen ennek köszönhetően külön-külön is olvashatók akár az óvodában is, nem kell attól tartani, hogy megértésük gondot okozhat.

Szólni kell a mesehősök névadásáról is. Kincsőről már tudjuk, hogy szülei egyetlen kincse volt, így kapta a nevét. Pintyő, a kishúga pedig picurka, ezért nevezték így el. Tündike a tündér, Kerge a legszeleburdibb, legkergébb manó az erdőben, Csufi, Kerge testvére mindig csúfolódik, Kiva mindig kíváncsi, Csavi a csavaros eszű, testvérük, a manótestvérek közül a legidősebb, Bátyus. A manók esetében a név egy-egy tulajdonságot rejt, s viselője jellemét sugallja. Rondana nevének eredetét már kiderítettük, itt is tulajdonság bújik meg a név mögött. A hősök beszélő nevük által is kedvesek és szeretetreméltóak, valamint jellemükkel formálják a gyermeklelkeket. Hollókarom nevének esetében már átvitt, metaforikus értelmezés is lehetséges: a holló a varjúfélék közül a legnagyobb termetű, fekete tollazatú madár, s ez általában az erőt szimbolizálja. A karom pedig az erőszakot. ĺgy együttes jelentésben félelmetes lényt jelent az erdőlakók életében. Tágabb értelemben jelentheti az erdő ellenségét is, a gépeket az olyan emberek irányításában, akik nem megfelelően végzik a fakitermelést. Mivel a beszélő nevek egy-egy embertípust is szimbolizálnak, a gyermek lelkivilágának formálói lesznek, még Hollókarom is, akivel kapcsolatban szintén meg lehetett tanulni valamit: ha közös erővel összefognak, van megoldás minden problémára. Tehát az okos és sorok között is olvasni tudó meseolvasó észreveheti, hogy egy általában negatívnak vagy rossznak tartott jellem is lehet értékes, ha közvetve is, hiszen miatta a barátok barátságukat megerősítve, együttes tudásukkal képesek nemes ügyért küzdeni. Az írói névadás okosan hangsúlyozza a jellembeli tulajdonságokat, melyekre oda kell figyelni a gyermekek jellemfejlesztésében. A történetben az olvasó az erkölcsös élet irányvonalát is megtalálhatja úgy, hogy eközben még barátokat is talál. Mindez csak tőle függ.

Kincső kalandjai értékes ismereteket szolgáltatnak az olvasónak a világról. A mese így játékká válik, de mégis a valóság kincseiben. Sajnos néha csak remény vagy álom csupán, hiszen ma a gyerekek nem lesznek a jóságos „erdei manók barátai”, inkább a torz és kegyetlen, agresszív mesehősöket választják példaképül. Kevés gyerek kap ma ajándékba mesekönyvet, és sajnos még kevesebben olvasnak közülük mesét.

Ajánlom ezt a könyvet gyereknek és felnőttnek is egyaránt, de főleg azoknak, akik Kincső hatalmának titkát szeretnék megismerni és kifürkészni!

Csíkány Andrea