A magyar kormánytámogatást iskolákra és templomokra költi a református egyház

A pelsőci templom is felújításra szorul⋌(Képarchívum)
Pozsony |

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar kormány a futballklubok mellett a szlovákiai református egyháznak is jelentős támogatást nyújtott. A több mint 5,2 millió eurót templomok felújítására és iskolák fejlesztésére fordítják.

Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese kérdésünkre elmondta, az 5 214 000 eurónak megfelelő magyarországi közpénzt az egyház tulajdonában lévő iskolák, parókiaépületek és műemléktemplomok felújítására fordítják.

Az egyházi intézmény nem pályázat útján jut a forrásokhoz, hanem közvetlen kérvényt juttatnak el a magyar kormányhoz. A támogatás a magyar kabinettől a püspökségre érkezik, amely aztán tovább osztja azt a gyülekezeteknek. A többlépcsős folyamat során először a hét szlovákiai magyar református egyházmegye egyes gyülekezetei tehetnek javaslatot arra, hogy egészen pontosan mire költsék a pénzt. Ezután az egyházmegyék vezetői tesznek javaslatot a püspökségnek, hogy végül mely konkrét fejlesztéseket támogassák. A megyén belül a 8–12 tagú egyházmegyei tanács dönt arról, mire kérik a pénzt. Géresi elmondta, a püspökség ezen a javaslaton nem szokott nagy mértékben változtatni. „Egy belső döntési struktúra mentén a lehető legtöbb gyülekezeten kívánunk segíteni” – mondta.

Hozzátette, januárban tervezik a támogatási lehetőségről szóló felhívás meghirdetését. A pénz felhasználására az egyháznak két éve van, és szinte teljes mértékben a beruházásokra fordítják azt, csak a kérelmek kezelésének és lebonyolításának költségeit finanszírozzák a keretből. Géresi szerint előreláthatóan március 15-ig megszületnek a döntések arról, mire fordítják a pénzt. A kétéves határidőt a műemlék-felújítások esetében használják ki, a többi fejlesztést egy éven belül tervezik megvalósítani. 

 

Kapcsolódó cikkünk

Géresi elmondta, az 5 214 000 eurónak megfelelő magyarországi közpénz elszámolása lépcsőzetesen történik. A gyülekezetek a püspökség felé számolnak el a források elköltésével, a püspökség pedig aztán ezt összesítve a támogatást kezelő magyarországi intézmény, a Bethlen Gábor Alap felé számol el. A püspökhelyettes szerint a magyarországi alap nyilvánosan is elérhetővé teszi ezt a pénz elköltésének módját igazoló dokumentumot, a református egyház pedig a honlapján számol be arról, hogy mire fordították a pénzt.

A püspökhelyettes a magyar kormánnyal való támogatási kapcsolatukról elmondta, nem pályázat útján kapják a forrásokat. „Az elképzelésünket és a hozzávetőleges költségvetést papírra tesszük, és ennek alapján a magyar kormány dönt, hogy támogatja-e azt vagy sem” – mondta. Elsősorban az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársággal és a magyar miniszterelnökség alá tartozó Nemzetpolitikai Államtitkársággal vannak kapcsolatban. A mostani támogatás a magyar kormány által adott és szintén az egyház által közvetített óvodafejlesztési dotációtól független keret.

A püspökhelyettes arról is beszélt, hogy a magyar kormány felé azt jelezték, legalább egymillió eurót szeretnének kérni a műemléktemplomok felújítására, így ez a mostani keretben egy kiemelt célként szerepel. Géresi elmondta, összesen 34 ilyen református műemléktemplom van Szlovákiában, a mostani támogatási keretből nagyjából 10–15 épületet tudnak majd felújítani. A református egyház fenntartásában két gimnázium és hét alapiskola van, amely a most érkező támogatási keretből pályázhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?