A magyar és a szlovák kormánynak megfelel a kiélezett helyzet

Pozsony |

<p>A Pravda napilap szerint a magyar és a szlovák kormánynak egyaránt megfelel a kétoldalú viszonyban kialakult kiélezett helyzet. A szlovák kabinetnek "ellensége akadt, amelytől megvédheti Szlovákiát, Magyarországon pedig elfordulhat a közvélemény figyelme a gazdasági helyzetről" - olvasható a lap hétfői számában az MTI-hez eljuttatott diplomáciai sajtószemle szerint.</p>

A Pravda hírmagyarázata szerint mindkét tábor saját problémáinak súlya alatt cselekszik: míg Magyarországon a gyenge kormány és a szélsőségesekkel szemben gyenge törvények jelentik a fő gondot, Szlovákiában a nemzeti párt kormányjelenléte a legfőbb probléma.

A magyar politikusok szemét elsősorban a szlovák nacionalizmus bántja, Robert Fico kormányfő és kollégái pedig a magyarországi szélsőségekre mutogatnak, mintha Szlovákiában nem is létezne ilyesmi, vagy mintha nem lennének magyarellenes hangok a (szlovák) stadionokban és a (pozsonyi) koalíción belül is - írta a pozsonyi lap.

A Sme napilap szerint "az jó, ha a szlovák rendőrség elfogja és kidobja a magyar nácikat, és az is jó, ha a magyar fél elismeri, hogy itt szó sincs túlkapásról". Már csak az hiányzik a nyugalomhoz, hogy a magyar fél elgondolkozzék, nem tudná-e valamilyen módon otthon tartani ezeket a csoportokat, s az is sokat segítene, ha a magyar bíróságok szigorúan megbüntetnék az utóbbi évek utcai erőszakcselekményeinek elkövetőit. A szlovák rendőrségnek és főleg a kormánypolitikusoknak pedig meg kellene mutatniuk: az zavarja őket az egyenruhás nácikban, hogy nácik, és nem az, hogy magyarok. Ezzel kapcsolatban ugyanis továbbra is jogosan lehetnek kétségeink - írta a hétfői számban a liberális lap hírmagyarázója.

A Sme egy másik cikke szerint a Szlovák Köztársaság szempontjából nem egészen érthető, miért nincs a szomszédos ország (Magyarország) büntető-törvénykönyvében olyan rendelkezés, amely lehetővé teszi a közhatalomnak, hogy fellépjen a szélsőségek ellen, a Magyar Köztársaság szempontjából pedig az nem érthető, hogy a szlovák kormánykoalícióban van egy olyan párt, amelynek elnöke "azzal gyanúsítható", hogy gyalázta a magyar nemzetet.

A Hospodárske Noviny megszólaltatta hétfői számában a szlovák belügyminisztérium egy volt munkatársát, a szélsőségek elleni harc szakértőjét, Pacol Draxlert, aki úgy vélekedett, hogy a magyar és a szlovák rendőrségnek együtt kellene működnie a szélsőséges csoportok elleni fellépésben, és ezzel el kellene venni az egész konfliktus nemzetiségi jellegét. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?