A lex merénylet korlátozná a gyülekezések megtartását

Robert Fico merénylet

Az elnöki hivatal, a kormányhivatal és a bíróságok 50 méteres körzetében tilos lenne a gyülekezés, valamint az Alkotmánybíróság 100 méteres körzetében – ezt is tartalmazza a kormány által szerdán jóváhagyott úgynevezett lex merénylet tervezete. A kormány azt szeretné, hogy a parlament gyorsított eljárásban vitassa meg.

Robert Kaliňák (Smer) miniszterelnök-helyettes elmondta, a cél a tüntetésekkel kapcsolatos helyzet rendezése. Hozzátette, az embereknek alkotmányos joguk a békés tüntetés, de gyakran előfordulnak jogsértések. A rendőrség és az önkormányzat is új feladatokat kap. „Alaposan elemezniük kell a gyülekezésre vonatkozó kérvényt, és például egymástól alaposan elkülöníteni a megmozdulásokat, vagy betiltani azokat” – mondta Kaliňák.

A javaslat emellett a békés gyülekezési jog gyakorlásába való beavatkozást is tiltaná. „Ez az egyik intézkedés azok közül, amelyek nem engednék, hogy másokat akadályozzanak politikai jogaik szabad gyakorlásában” – áll a védelmi minisztérium javaslatában.

Jelenleg a parlament 50 méteres körzetében nem lehet gyülekezni. A kormány ezt kiterjesztené az alkotmányos szervek ülésezésének helyszíneire, „a zavartalan és folyamatos működésük érdekében”. A bíróságok esetében ez az ítélkezésre vonatkozó nyomásgyakorlás megakadályozását szolgálná.

Bővülnek a gyülekezés betiltásának indokai is. Tilos lenne olyan személy lakóhelyének közelében tüntetni, akinek foglalkozása vagy funkciója összefüggésben van a gyülekezés céljával, és ha a szervező nem hajlandó változtatni a helyszínen, az ilyen megmozdulást betilthatnák. A cél megakadályozni, hogy „az érintett személy ablaka alatt” gyülekezzenek. Akkor sem engedélyeznék a gyülekezést, ha fennáll a veszély, hogy több, ellentétes csoport összetalálkozik, és nem lehetne garantálni a békés lefolyást, továbbá ha a gyülekezés zavarná a magánélethez való jogot, vagy a környék nyugalmát.

A kormány bővítené a gyülekezés betiltásának okait a közlekedés és szállítmányozás komoly akadályozása címén, továbbá a magánéletbe való beavatkozás és a lakókörnyezet nyugalmának megzavarása miatt.

A nem bejelentésköteles gyülekezést elsősorban lakóövezeteken kívül lehetne megtartani, ahol egyébként nem tartózkodik sok ember.

A rendőrség köteles lenne tájékoztatni az önkormányzatokat a gyülekezés betiltásának lehetséges okairól. Ha a település ezt követően nem tiltja be, és beigazolódnak a kockázati tényezők, pénzbírság szabható ki az önkormányzatra.

A jogszabály bevezetné a gyülekezési jog elleni vétséget is, ami az elektronikus kommunikációs eszközök használására is vonatkozna. Emellett szigorítaná a polgári együttélés megsértésének büntetését.

A tervezet azt is tartalmazza, hogy egyes intézkedések és vétségek vonatkozzanak a gyülekezési törvény hatályán kívül eső egyéb nyilvános rendezvényekre is.

Magasabb bírságot lehetne kiszabni a polgári együttélés szándékos megzavarása, veszélyes fenyegetőzés, enyhe testi sértés, megalapozatlan vádaskodás és más durva viselkedés miatt. A bírság felső határa 99 euróról 1000 euróra emelkedne.

Elektronikus kommunikációs eszközzel elkövetett vétségnél a személyek azonosításához a rendőrség adatokat kérhetne az érintett hálózattól és szolgáltatótól, a forrás beazonosítása érdekében. Ehhez ügyészi beleegyezésre lenne szükség.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?