A lengyel üzletek elszippantják a szlovákiai vásárlókat

Machutova
Pozsony |

A szlovákiai kereskedőknek egyre nagyobb fejfájást okoz, hogy míg a szomszédos országok kormányai már több intézkedést is hoztak a látványos áremelkedés megfékezése érdekében, a szlovák kormány továbbra is halogatja az ezzel kapcsolatos döntést, Igor Matovič pénzügyminiszter pedig hallani sem akar az áfacsökkentésről.

A lakosság az élelmiszerárakra a legérzékenyebb, márpedig Szlovákiában ezek jelentős mértékben nőttek az elmúlt időszakban, a szlovák infláció így az uniós átlagot is meghaladja, miközben egyelőre semmi jele annak, hogy lassulna az árvágta – nyilatkozta Nadežda Machútová, a Szlovák Kereskedelmi Szövetség (ZOSR) elnöke. A szakmai szövetség szerint az áfacsökkentés Szlovákia számára is elfogadható lépésnek számítana. „Az élelmiszerek áfakulcsát 5 százalékra kellene lefaragni, ezzel együtt azonban hasonló döntést kellene hozni a vendéglátás és az üzemanyagok esetében is” – vallja Machútová. Ellenkező esetben szerinte még többen járnak majd át a szomszédos országokba vásárolni, jelentős kárt okozva ezzel a szlovákiai kereskedőknek. „Az északi országrészben már eddig is nagyjából 5–30 százalékkal csökkent a kereskedők forgalma a Lengyelországba irányuló bevásárlóturizmus miatt” – tette hozzá a szakmai szövetség elnöke, aki szerint, ha a kormány nem lép az ügyben, tovább romolhat a helyzet. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?