A lelkiismeretet kell kérdezni

Nem hiszem, hogy önkínzó kérdéseket kell egymásnak feltenniSomogyi Tibor felvételeAz 52,15 százalékos részvétel elég, ugyanakkor a politikusok nagy része ezt kudarcként értékelte. Érez-e személyes felelősséget, és saját magával szemben levonja a megfelelő következtetést?

A népszavazás előtt medializált elvárások nem voltak reálisak. A statisztikai hivatal adatai január óta arról szóltak, hogy a polgároknak mindössze 42 százaléka biztos szavazó. Az utolsó pillanatig figyelmeztettem, hogy szoros lesz az eredmény, és hogy minden voks számít. Mindenkinek a saját lelkiismeretét kell megkérdeznie, mit tett a sikeres referendumért. Szerencsétlen volt a szavazást a kormány lehetséges bukására kihegyezni, vagy bennem megszemélyesíteni.

Ön is megkérdezi a saját lelkiismeretét? Többek szerint elsősorban önt terheli a felelősség a részvételért. Nem fontolgatja a lemondását?

Az Európai Unióban nemcsak én, nemcsak a kormány lép be, hanem Szlovákia ötmillió lakosa. Ha a kampányt a magyarországival hasonlítjuk össze, akkor tizenkétszer kevesebb pénzből hat százalékkal jobb eredményt értünk el. Ezért nem értem a kérdés lényegét.

A kampány levezénylésével önt bízták meg, azaz a mozgósító kampányért, mely végső soron nem sok polgárt mozgósított, önnek kell vállalnia a felelősséget.

A felelősséget nem lehet egy emberre hárítani. Totalitárius elképzelés, hogy valaki kiálljon a kormányhivatal elé, az utcán vezényeljen az embereknek, és ennek hatására mindenki az urnákhoz járul. Az eredmény tükrözi a szlovákiai társadalom képét, és mindenki kérdezze meg önmagától, miért maradt otthon. Egyébként a statisztikai hivatal erre is választ ad: az emberek 64 százaléka azért nem ment el, mert kiábrándult a szlovákiai politikából és a kormány legutóbbi lépéseiből. Az sem volt szerencsés, hogy többen a népszavazás napján kapták meg a megemelt gázszámlát. Sokakat elbizonytalaníthatott a nyugdíjak megadóztatásáról, a tandíjakról és az egészségügyi reformról szóló vita.

A koalíciós partnerek közül az ANO tűnik a legelégedetlenebbnek, és a mai Koalíciós Tanácson valószínűleg felveti, hogy vizsgálják meg az ön személyes felelősségét.

Ajánlom, nézzék meg a közvélemény-kutatásokat. A polgárok 64 százaléka szerint a népszavazási témát és a kormány menesztését nem szabadott volna összekötni. A kormánykoalíció részéről éppen az ANO vetette fel ezt a kérdést, azaz ők viselkedtek a legszerencsétlenebb módon. Magatartásuk több polgárban bizonyos gondolattársítást eredményezhetett, például hogy ha nem mennek el szavazni, a tervezett megszorító intézkedések nem valósulnak meg.

Ha még egyszer csinálná, mit csinálna másképp?

Bizonyára tapasztaltabb vagyok. Novemberben jöttem a kormányhivatalba, és itt egy sort nem találtam arról, hogy itt valamilyen kampánynak kellene lennie. Vannak olyan struktúrák, melyek konkrét lépésekért voltak felelősek, és komoly hibákat vétettek. E struktúrákat és az embereket meg fogom változtatni, de ezt nem lehetett a kampány alatt megtenni. Ez is valamit tükröz Szlovákiáról, bár hangsúlyozom: a kampány teljesítette feladatát, hiszen hatására sokan változtatták meg véleményüket és szavaztak igennel. A 90 %-os igen talán már túl sok is.

Nem biztos, hogy a kampány hatására volt ilyen sok igen szavazat. A posztkommunista országokra általában jellemző, hogy nagyon kevés ember ellenzi az integrációt. Ennek ellenére lényegében csak 48 % voksolt igennel, és paradox módon a nem szavazatoknak köszönhetően mehetünk az EU-ba.

A nem szavazatok is a referendumhoz tartoznak. Nem hiszem, hogy önkínzó kérdéseket kell egymásnak feltenni, hiszen sokan alábecsülték ezt a folyamatot. Az, ami és ahogyan a médiában megjelent akkor, amikor még nem is volt kampány, és megpróbálták előre lejáratni az egészet, ahogyan az ellenzékiek mindezt igyekeztek politizálni, és vagy az én bukásomra, vagy a kormány eltávolítására kihegyezni, kontraproduktív volt.

Mindezt tudva és az említett statisztikai adatokat ismerve, melyekre előszeretettel hivatkozik, nem lehetett volna változtatni a kampány stratégiáján, és úgy kampányolni, hogy az ön által megfogalmazott kockázatokat kiküszöböljék?

Van tippje, hogyan kellett volna?

Nem vagyok kampányszakember, nem az én dolgom tippeket adni.

Nincs ilyen szakember. Az eredmények éppen azt mutatják, hogy a szlovákiai társadalom sokrétű. Az utolsó héten nagyon intenzív kampány volt, mely bizonyos csoportokra pozitívan, másokra negatívan hatott. Nem volt egyszerű mozgósítani a társadalmat. A csata után mindenki tábornok akar lenni. Nem értem ezeket az önmarcangoló kérdéseket. A lényeg, hogy négy sikertelen népszavazás után az ötödik sikeres lett, amihez a szlovákiai magyarok is hozzájárultak.

De nem annyira, mint azt elvárnánk. Valamivel többen járultak az urnákhoz, mint a szlovákok, de nem annyian, mint azt máskor megszoktuk. Ez azért is furcsa, mert az integrációs miniszterelnök-helyettes magyar, és az MKP többet költött a kampányra, mint a többi párt.

A politikai pártok közül az MKP vette a legkomolyabban a kampányt...

...aminek mégsem volt olyan pozitív eredménye, mint azt sokan várták.

Esetleg megkérdezhetjük, hogy például az Új Szó, milyen szerepet játszott abban, hogy a szlovákiai magyar polgárok részt vegyenek a népszavazáson. Mindenkinek fokozottabban tudatosítania kellett volna a népszavazás előtt, hogy történelmi lépés előtt állunk. Nem hiszem, hogy az a hisztéria, ami a médiában megjelent a kampány kapcsán, szerencsés volt. Ezt a mondatot nem intézem senkihez, illetve intézném mindenkihez.

Azt mondta, óriási politikai és mediális ellenszél fújt Szlovákiában. Milyen? A politikusok egyetértettek, ma pedig megdicsérte a sajtót, amiért intenzíven kampányolt. Akkor miről beszélt?

A sajtó az utolsó öt napban valóban kitett magáért. Megköszöntem a Markíza és az STV igazgatójának a segítséget. Azt tartottam normálisnak, ahogyan a sajtó az utolsó napokban viselkedett, és azt abnormálisnak, ami előtte volt.

Az eurohimnusz körüli botrány medializálására céloz?

Mindenre, ami arról szólt, hogy a kampány gyenge – beleértve Robert Fico megnyilvánulásait, aki két hónapig azt kifogásolta, hogy nem intenzív, az utolsó napon pedig azt mondta, túldimenzionált a kampány. Az utolsó héten az egyházi méltóságoktól kezdve a jégkorongozókon keresztül az énekesekig impozánsan mindenki megjelent, sms-eket küldtünk, a politikusok együtt kávéztak. Egyik akció sem váltott ki 100 százalékos lelkesedést. Nem lehetett az egész társadalmat megszólító dolgot csinálni.

Ön úgy fogalmazott, kommunista módszer lett volna kiállni az utcára és ott ösztönözni az embereket a részvételre. De hát pártbeli főnöke, Bugár Béla is ezt tette, amikor az államfővel és a többi pártelnökkel a fővárosban sétált.

Ez hozzájárult a kampány sikeréhez. Nem az a kommunista gondolkodásmód, amit ők csináltak, hanem ha valaki azt hiszi, elég fütytyenteni egyet a kormányhivatalból, és az emberek vezényszóra mennek szavazni. Gyerekesnek találom az olyan kérdéseket, hogy miért nem tettünk valamit jobban, hatékonyabban. Nem hiszem, hogy a kampány körüli félreértésék és ballépések – mert kétségkívül ilyenek is voltak – a fontosak. A történelemkönyvekbe a népszavazás eredménye fog bekerülni.

A kampányt kétségkívül megbélyegezte az eurohimnusz ügye. A kormányfőnek is volt már néhány botránya – gondoljuk a motorvonatokra, Kresánek levelére, különböző korrupciós ügyekre –, és néhányszor már inogni látszott Dzurinda széke, de a miniszterelnök mindig leváltott valakit, és a kedélyek lecsillapodtak. Ön miért nem cselekedett azonnal: miért nem kereste meg a felelősöket? Bugár Béla azt mondta, önnek legalább egy munkatársát el kellett volna távolítania, de nevet nem akart említeni. Szándékában áll utólag felelősségre vonni a megfelelő személyt?

Az európai integrációs főosztályt teljesen átszervezem, és komoly személyi változások is lesznek. Egyébként pedig nem tartom összehasonlíthatónak az úgynevezett eurodal ügyét a különféle korrupciós ügyekkel. Ez bizony gyerekes és nevetséges. Köszönöm szépen a beszélgetést.