A lakásépítés felpörgése csak átmenetileg csökkentheti az árakat

lakások
Pozsony |

Tavaly tovább nőtt az átadott lakások száma, az építkezési kedv azonban fokozatosan csökken. Milyen hatással lesz mindez a szlovákiai lakóingatlanok áraira az elkövetkező időszakban?

Szlovákiában tavaly 20 891 lakás építését fejezték be, ami 3,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál – derül ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb elemzéséből. „A 2023-ban átadott lakások száma a második legmagasabb volt Szlovákia 1993-as önállósodása óta. Ennél több lakást csak 2020-ban adtak át” – mondta el lapunknak Jana Morháčová, a Statisztikai Hivatal szóvivője. Szerinte a tavaly átadott lakások több mint negyede Pozsony megyében épült, a legdinamikusabb növekedést azonban Besztercebánya megyében mérték, ahol közel a felével nőtt az átadott lakások száma az egy évvel korábbihoz képest.

Míg az átadott lakások száma nőtt, az építkezési kedv tavaly tovább csökkent. Az elmúlt évben mindössze 18 ezer új lakás építése kezdődött meg, ami 13%-kal kevesebb, mint 2022-ben. Morháčová szerint az építési kedv csökkenése csaknem az összes szlovákiai régióban megfigyelhető, a legnagyobb, nagyjából 40 százalékos visszaesést azonban Kassa megyében mérték.

„Az átadott lakások számának a növekedése egy időre telíti a piacot, aminek köszönhetően csökkenhetnek az ingatlanárak, a hatás azonban átmeneti lesz, és valószínűleg csak a nyár elejéig tart ki. Ezt követően újra az aktuális gazdasági tényezők kerülnek majd előtérbe az árképzésnél”

 – állítja Tomáš Boháček, a 365.bank elemzője. Szerinte a reálbérek növekedése és a kamatlábak várható csökkenése az elkövetkező időszakban újra elérhetőbbé teszi a jelzáloghiteleket és növeli a fogyasztói keresletet is, emiatt pedig visszafogottabb lehet az ingatlanárak csökkenése. Ezt a tendenciát erősíti majd a kiadott építési engedélyek számának a csökkenése is, ami az idei év végén és a jövő év elején érezteti majd a hatását.

„Az árváltozás azonban várhatóan nem lesz általános. Az új építésű lakások árai például tovább nőhetnek, az öregebb lakások esetében azonban, amelyekből nagyjából a kétharmadával több van a piacon, a kereslet kevésbé lesz hangsúlyos, ami visszafogja az áremelkedést ebben a szegmensben. Mivel ez a piac jelentős részét teszi ki, a lakóingatlanok átlagos árváltozása is kisebb lesz” – tette hozzá a 365.bank elemzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?