A közlekedési tárcát kapta a szlovák EU-biztos

<p>Brüsszel/Pozsony. A közlekedésért és űrkutatásért felelős biztosi posztot kapta tegnap az Európai Bizottság (EB) új elnökétől, Jean-Claude Junckertől a szlovák biztos, Maroš Šefčovič. Šefčovič elveszítette eddigi alelnöki posztját, viszont egy befolyásos portfólióhoz jutott, közel 40 milliárd eurós költségvetéssel.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A 28 tagú bizottság portfóliólistáját tegnap ismertette Juncker, két hónappal azután, hogy az EB elnökévé választották. „Ez az én győztes csapatom” – mondta Juncker.

Šefčovič elégedett posztjával. „Olyan tárcát kaptam, amely az unió minden egyes állampolgárát érinti, akár autóval, akár vonattal vagy repülővel utazik. A villamosoktól az űrszondákig, mindenért én fogok felelni” – mondta Šefčovič. A bizottság átszervezése után már az űrkutatás is a közlekedésért felelős biztoshoz tartozik. Erre a szakterületre 14 milliárd eurót különítettek el, amit Šefčovič arra akar elkölteni, hogy működőképessé tegye a Galileo-projektetet, amely szerinte a világ legpontosabb navigációs rendszerévé válhatna.

Elemzők szerint, bár Šefcovič nem tudta megőrizni alelnöki posztját, Szlovákia elégedett lehet. „Nagyon konkrét portfóliót kapott, jelentős költségvetéssel” – véli Zuzana Gabrižová, az Euractiv.sk portál elemzője azzal, hogy ez a terület nem függ a tagállamok költségvetésétől, így a biztos saját kezében tarthatja szakterületét.

Nemcsak Szlovákia járt jól, hanem az unió néhány újabb tagállama is. A hét alelnöki posztból négyet új tag kapott: Szlovénia, Lettország, Bulgária és Észtország. Magyarország viszont csalódott lehet, hiszen Navracsics Tibor az új bizottságban az oktatási, kulturális és ifjúsági polgárjogi ügyekért lesz felelős, ami egy kevésbé fajsúlyos portfólió. Ezen a területen az elmúlt ciklusban fogadták el hosszú évek óta a legfontosabb jogszabályt, az Erasmus-program átszervezését, és alkották meg az ifjúsági garanciaprogramot. A következő években nem várható hasonló horderejű változás.

Juncker biztosaira most meghallgatás vár az Európai Parlament szakbizottságai előtt, ezt követően, vélhetőleg októberben szavaz a parlament a bizottságról, majd november 1-jén beiktatják az új testületet. A parlament egyenként nem utasíthat el tagállami jelöltet, az egész testületről szavaz. További részletek a 9. oldalon. (dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?