Pozsony. A középosztály erősödését várja a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) az adó- és szociális reform intézkedéseitől, mondta Zuzana Martináková alelnök. Szerinte az SDKÚ a középosztály tagjának tekint mindenkit, aki nem szociális támogatásból él.
A középosztályt támogatná az SDKÚ
Készül az egészségkárosultakról szóló törvény módosítása is, mivel a jelenlegi, még a szocializmusban elfogadott jogszabály egyes esetekben kifejezetten tiltja a károsultak munkavállalását. A módosítás lehetővé teszi majd, hogy a rászoruló akkor is kapja a szociális segélyt, ha mellette rendszeresen dolgozik. Peter Bódy, a párt parlamenti képviselője kezdeményezte, hogy a súlyosan egészségkárosultak mentesüljenek az egészségügyi ellátásról szóló törvény módosítása után bevezetendő díjak kifizetése alól. „Bízom benne, hogy a parlament elfogadja majd javaslatomat, mely szerint az egészségkárosultaknak nem kell fizetniük a kórházi napidíjat, a recept és az orvosnál tett látogatás után fizetendő illetéket és a szállítási költségeket” – mondta lapunknak a képviselő. (lpj)
MEGKÉRDEZTÜK
Peter Bódy (SDKÚ) parlamenti képviselőt
A szociális rendszer tervezett reformja főleg a középosztálynak kedvez. Nem okozza majd az új rendszer a legszegényebbek, a munkanélküliek teljes ellehetetlenülését?
A reform a családok kezdeményezőkészségére épül. A szociális minimum mindenkinek jár, de akik ennél többet akarnak kapni, tenniük kell érte. A családi pótlék esetében például legalább a gyerekek iskolalátogatását biztosítaniuk kell. További kiegészítések járnak majd azoknak, akik valóban keresik a munkalehetőségeket. Abban a pillanatban, amikor valaki igazolja, hogy tényleg dolgozni akar, gondoskodik családjáról, hajlandó bekapcsolódni községe építésébe, jóval magasabb összegű támogatást kap, mint az, aki csak otthon fekszik a televízió előtt, és várja a postást a szociális segéllyel.
Tehát elsősorban a szociálisan hátrányos helyzetben lévőket akarják ösztönözni helyzetük javítására?
Azt akarjuk elérni, hogy mindenkinek megérje munkát keresni, és a munkából jobban meg tudjon élni, mint a szociális segélyből. Meg akarjuk adni neki az ehhez szükséges anyagiakat, hiszen ha talál munkát, ő már nem viszi ki a pénzt a rendszerből, hanem maga is befizetővé válik. A munkavállalást ösztönzi majd az is, hogy egyes, alacsony bérosztályú foglalkozások esetében az újonnan munkába álltak egy ideig bérkiegészítésként kaphatják a szociális segély bizonyos részét. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.