A koronavírus áldozatainak száma átlépte a húszezret

Lengva
Pozsony |

Annak ellenére, hogy a járvány az utóbbi hetekben szinte teljesen visszaszorult, a halálesetek száma sajnos még mindig nő, szerdán már átlépte a 20 ezret. Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta, azoknak az ellenzéki képviselőknek kellene lelkiismeret-furdalást éreznie, akik eltántorították az emberek az oltástól.

Az utóbbi hetekben szinte már alig esik szó a járványhelyzetről. Ennek oka, hogy az adatok jelentősen javulnak, egyre kevesebb új fertőzöttet azonosítanak és a Covid-osztályokon is egyre kevesebb a beteg. Az elmúlt fél évben Vladimír Lengvarský minden kormányülés után tájékoztatott a részletes adatokról, tegnap azonban erre már nem került sor.

„Tekintettel arra, hogy a járványhelyzet kifejezetten békésnek mondható, nem fogjuk önöket a számokkal terhelni”

– mondta az újságíróknak a tárcavezető.

20 ezer áldozat a vírus miatt

A korona.gov.sk adatai alapján a helyzet valóban stabilizálódik. Legutóbb például már csak 2511 PCR-tesztet végeztek, és 443 fertőzöttet azonosítottak. A tesztek pozitivitási aránya 17 százalék, ami ugyan még mindig elég magas, viszont messze elmarad a pár héttel ezelőtti mutatóktól, amikor még minden második mintában kimutatták a vírust. A Covid-osztályokon kezelt páciensek száma 367-re esett vissza, még 33-man vannak intenzív osztályon, és 7-en szorulnak lélegeztetőgépre.

Egy mutató azonban sajnos még mindig magas, ez pedig a halálesetek száma. Legutóbb 8 újabb áldozatot jegyeztek, így azoknak a haláleseteknek száma, amelyekért közvetlenül a koronavírus felelős, elérte a 20 002-t. Emellett további 4125 olyan elhunytat tart számon a minisztérium, akiknél a halál oka nem közvetlenül a fertőzés volt, viszont a haláluk idején jelen volt a vírus a szervezetükben. Ez összesen 24 127 áldozatot jelent.

Lengvarský úgy véli, hogy a magas halálozási adatokért a lakosság alacsony átoltottsága a felelős. Szlovákiában eddig 2 821 413 személy oltatta be magát legalább egy adag vakcinával, ami a teljes lakosság mintegy 52 százalékának felel meg.

Természetesen minden halálesetért kár, amit a koronavírus okozott. Azt is el kell mondani, hogy abban az időszakban, amikor hatékony védekezést alakítottunk ki, voltak olyan politikai pártok, amelyek elriasztották az embereket az oltástól. Őket kellene megkérdezni arról, hogy van-e lelkiismeret-furdalásuk. Ami a következő hullámokat illeti, mivel még mindig vannak olyan lakosok, akik idősek, több betegségük van és így sincsenek beoltva, a további haláleseteket a jövőben sem zárhatjuk ki

jelentette ki az egészségügyi miniszter.

Lesz negyedik oltás?

Hozzátette, a tárca járványügyi szakértői folyamatosan figyelik az újabb variánsok felbukkanását és ezek tulajdonságait. Mint mondta, jelenleg az omikron mutáció különféle alvariánsait követik figyelemmel, de egyelőre egyik sem tűnik kockázatosabbnak annál, mint ami februárban volt jelen az országban.

„A járvány alakulását azonban nem lehet hónapokra előre pontosan meghatározni”

– jegyezte meg a tárcavezető.

Egyelőre azzal kapcsolatban sem foglalt egyértelműen állást, hogy javasolják-e a koronavírus elleni vakcina negyedik dózisát, Lengvarský szerint minden a járványhelyzet aktuális alakulásától függ majd.

Szlovákiában egyelőre csak azok vehetik fel a negyedik adagot, akiknek valamilyen immunhiányos betegsége van. Alžbeta Sivá, az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) szóvivője a TASR hírügynökségnek elmondta, eddig 723 személynek adták be a negyedik dózist. Hozzátette, jelenleg senki sem várakozik a negyedik adagért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?