A környezetvédelmi minisztérium előterjesztette az erdők közös védelmére vonatkozó javaslatát

Pozsony |

<p>A&nbsp;környezetvédelmi minisztérium konkrét jogszabály-módosításokat készít elő, amelyek megerősítik a tárca hatásköreit a természetvédelem terén. A miniszter ma bemutatta az agrártárca vezetőjének az erdőről szóló nemzeti memorandum javaslatát, amely meghatározza a tárcák erdővédelmi együttműködésének keretstratégiáját.</p>

A nemzeti parkoknak jobb és hatékonyabb védelemre van szükségük. Legfőbb ideje tisztázni, hogyan tekintünk az erdőkre. Csak faanyagot biztosítanak, vagy ellenkezőleg. Teret adnak a védett ritka fajok védelmének, az emberek egészséges kikapcsolódásának és az idegenforgalom fejlesztésének gyakran a legkevésbé fejlett régiókban“ – jelentette ki Sólymos László környezetvédelmi miniszter.

A környezetvédelmi tárca az Állami Természetvédelmi Hivatal által ma már szinte kizárólag a beavatkozás-mentes, ötös védettségi szintű zónákban képes hatékonyan megakadályozni a fakitermelést. Az alacsonyabb védettségi szintet élvező területeken pedig csak abban az esetben, ha időben bebizonyosodik, hogy erre a ritka élőhelyek védelmének érdekében van szükség. Ugyanakkor a közvélemény, a szakértők, a természetvédők és a természetvédelem alkalmazottainak panaszai is azt bizonyítják, a jelenlegi jogszabályok mellett a környezetvédelmi tárca nem képes garantálni a  természet és az erdők védelmét. A minisztérium ezért olyan törvénymódosításokat készít elő, melyek bővítik a tárca jogköreit és a természetvédelmi szemléletet helyezik előtérbe.

Elsőként a természetvédelemről szóló jogszabály módosítása kerül napirendre. Ennek értelmében a beavatkozás-mentes övezetekben a fakitermelés fel sem merülhet majd, ráadásul további értékes helyszínekkel bővítenék ezt a zónát. Szigorodnának az ún. véletlenszerű fakitermelés szabályai a második-negyedik védettségi szintet élvező területeken. A jelenleg érvényes jogszabály szerint a katasztrófákat követő tarvágás esetében nincs szükség az Állami Természetvédelmi Hivatal jóváhagyására. A módosítás nagyobb beleszólást enged majd a hivatalnak a döntéshozatalba.

Hasonló változtatásokat szeretne bevezetni a tárca a tervezett fakitermelés esetében is. Az állami természetvédelem jelenleg csak véleményezheti ezeket az erdőfejlesztési programokat, de észrevételeit nem kell feltétlenül elfogadni. A módosítás megerősítené a természetvédelem pozícióját a programok elfogadásának folyamatában, amely ezáltal hatékonyabban lesz képes biztosítani az értékes élőhelyek megőrzését.

A környezetvédelmi tárca hatásköreinek módosításán túl Sólymos László miniszter ma Gabriela Matečná földművelésügyi miniszternek bemutatta a Nemzeti Erdővédelmi Memorandum javaslatát is. Egy olyan dokumentumot, amely mindkét szektor számára stratégiai keretet teremt az erdővédelmi együttműködésre.

A memorandum egy sor tárgyalás és egyeztetés eredménye. Arra törekszik, hogy olyan alapot teremtsen az erdők problémájának megközelítéséhez, amely túlmutat a választási ciklusokon. Ezzel egyidejűleg meghatározza a környezetvédelmi tárca álláspontját, melyet az erdő- és természetvédelemre vonatkozó más minisztériumok jogszabályainak véleményezésénél képvisel majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?