A kormánypárti képviselőknek nincs kifogásuk Pavol Gašpar ellen

pavol gaspar

Dušan Jarjabek, Marián Saloň (mindketten Smer), Ján Blcháč és Samuel Migaľ (mindketten Hlas) képviselőnek sincs kifogása Pavol Gašpar igazságügyi államtitkár jelölésével kapcsolatban a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) élére.

„Ezzel a kérdéssel a kormány foglalkozott, és nincs okom nem elfogadni” – mondta Jarjabek. Hozzáfűzte, hogy nem lepte meg a döntés.

Saloň szerint Gašparnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy az SIS igazgatója legyen. Előnynek tartja, hogy teljesen független, mivel nem tevékenykedett még ezen a területen. „Úgy vélem, a megfelelő ember lesz a megfelelő helyen” – szögezte le. Azt elképzelhetőnek tartja, hogy a jelölt apja, Tibor Gašpar (Smer) lemond az SIS-t felügyelő parlamenti bizottságban betöltött posztjáról.

Migaľ (Hlas) számára újdonság az ifjabb Gašpar jelölése. „Tájékozódnom kell az okairól. Ha a koalíciós partnerünk jelölte, feltehetően nem lesz kifogásolnivalóm. Meggyőződésem szerint olyan emberre van szükség a titkosszolgálat élén, aki közel áll a kormányfőhöz” – jelentette ki, és megjegyezte, hogy az előző kormányzati ciklusban ez nem így volt.

Blcháč szerint a kormányra tartozik, hogy kit jelölt a posztra. „Az SIS vezetője a kormányfő jobbkeze” – mondta.

A kormány szerdán jelentette be, hogy Pavol Gašpart jelöli az SIS élére, a kinevezés az államfő hatásköre.

Korábban az is felmerült, hogy Pavol Gašpar apja, Tibor Gašpar vezeti majd az SIS-t, ő jelenleg a Smer parlamenti képviselője, országos rendőrfőkapitány is volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?