A kormány tétovasága miatt tönkremehetnek a szlovák gazdaság mozgatórugói

autógyár k

Amíg a nyugat-európai országokban a cégek különböző támogatási formákban részesülnek, addig Szlovákiában csak beszélnek róluk.

Vannak olyan vállalatok a piacon, amelyeket az egyre emelkedő energiaárak egzisztenciális problémák elé állítanak, ilyen például a Fortischem vegyipari cég, a Slovalco alumíniumgyár, illetve az OFZ kohászati üzem.

A villamos energia megawattóránkénti ára az elmúlt napokban ötszáz és ezer euró között mozgott, a gáz pedig átlépte a háromszáz eurós határt.

A teljes szlovák ipar kritikus helyzetbe került: a Fortischem elbocsátásokat jelentett be, több száz ember veszítheti el a munkáját, és hasonló módon tervezi átvészelni az energiaválságot az OFZ kohászati üzem is.

A cégeknek a nehéz időkben is magukra kell hagyatkozniuk, a kormány ugyanis még mindig nem tett érdemleges lépéseket annak érdekében, hogy megakadályozzák a helyzet eszkalálódását. Csak reménykedhetnek abban, hogy az új miniszterek változtatnak a szituáción.

(hnonline)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?