A kormány bocsánatot kért a 2013-as szepsi razzia miatt

szepsi romák

A kormány szerdán bocsánatot kért a 2013-as szepsi (Moldava nad Bodvou) razzia, pontosabban az állami fegyveres erők beavatkozásának módja, illetve az ezt követő események miatt, amelyek a sértettek kriminalizálásához vezettek. Elnézést kért a méltánytalanságokért és a szenvedésért is, amelyet az elhúzódó igazságkeresés okozott az áldozatoknak és a családjuknak. A javaslatot Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter és Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter terjesztették a kabinet elé.

"Megengedhetetlen, hogy az állam a fegyveres egységek és az igazságügyi hatóságok által az önreflexió helyett az áldozatokat kriminalizálja, és hosszú évekig úgy kezelje őket, mint bűnelkövetőket, miközben az állam a lakosság egy sebezhető és marginalizált csoportján demonstrálta az erejét, amelynek tagjainak csak korlátozott lehetőségei vannak a hatékony védekezésre és a jogaik védelmére" - áll a bocsánatkérésben.

A kormány a bocsánatkérésre egyrészt úgy tekint, mint a sértett áldozatok felé tett "emberi gesztusra", másrészt úgy, mint az állam elköteleződésére, hogy a jövőben nem követ el hasonló hibákat, és kinyilvánítja, hogy a hatóságok őszintén érdekeltek a közbizalom visszanyerésében.

"Ez egy fontos, az áldozatok felé tett gesztus a kormány részéről" - jelentette ki a szerdai ülés után Kolíková.

A kormány bocsánatkérése a romák számára erős, szimbolikus jelentéssel bír, állapította meg a szerdai állásfoglalásában Andrea Bučková romaügyi kormánybiztos. Emlékeztetett, hogy a hivatala már röviddel az események után kérte a beavatkozás törvényességének és arányosságának kivizsgálását. "Még nem került végleg pont az ügy végére, mivel egy esetben folytatódik a per. Ugyanakkor bízom benne, hogy a jövőben nem fordul elő több ilyen eset, nem kerül sor az alapvető emberi jogok megsértésére" - zárta Bučková.

2013. június 19-én, Szepsiben, a Budulovská utcai roma telepen több mint 60 rendőr razziázott. Hat roma lakos azt vallotta, hogy ok nélkül, brutálisan megverték őket. A razziát a belügyminisztériumi felügyelőség vizsgálta ki, és arra jutott, hogy a rendőrök a törvénnyel összhangban jártak el. Az ügyészség ezt követően vádat emelt az addigi sértettek ellen. Utóbbiak tagadták a bűnösségüket.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete, valamint a Főügyészség állásfoglalása után a Kassai Járási Bíróság az elmúlt hetekben öt vádlottat felmentett. Ezt követően az egyedüli vádlott Irena M. maradt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?