<p>A hatályos állampolgársági törvény eltörlésének előmozdítása céljából nagygyűlést hívott össze szeptember 1-jén 14.30 órára a komáromi Klapka térre több civil szervezettel közösen a Via Nova Ifjúsági Csoport. Helyszíni információink.</p>
A komáromi nagygyűlés - a helyszínről jelentjük
„Minél többen leszünk, annál nagyobb nyomatékot tudunk adni követelésünknek” – véli Boldoghy Olivér szervező. A szervezők egyben arra kérnek mindenkit, hogy az akció méltóságteljes lebonyolítása érdekében pártok, szervezetek jelképeit ábrázoló zászlókat, jelvényeket, valamint transzparenseket senki ne hozzon magával, tartózkodjon a szélsőséges megnyilvánulásoktól, és egyenruhát se viseljen. „El szeretnénk kerülni, hogy az ügyünkkel nem szimpatizáló médiák esetleg szélsőséges megmozdulásnak tüntessék fel rendezvényünket” –mondta Boldoghy.
A nagygyűlésen felszólal Berényi József, ám elmondása szerint nem mint MKP-elnök, hanem mint a petíciós bizottság tagja. „Bízom benne, szimpatizánsaink eljönnek Komáromba” – mondta lapunknak Berényi. A megmozdulást Solymos László Híd-frakcióvezető is pozitív lépésnek tartja, mint hangsúlyozta, pártja minden kezdeményezést támogat, mely rámutat az állampolgársággal kapcsolatos helyzet tarthatatlanságára.
14:33
Várhatóan legalább 20-25 perces késéssel kezdődik a nagygyűlés, mert a térre még folyamatosan érkeznek a résztvevők csoportjai, Számos táblát látni, amelyeken szlovákiai magyarlakta települések neve szerepel.
/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;}
15:31
Becslések szerint körülbelül 1500-an vesznek részt jelenleg a nagygyűlésen, és a helyszínen eddig több mint 1200 aláírás gyűlt össze azért, hogy töröljék a szlovák állampolgársági törvény tiltó rendelkezéseit. A petíció kétnyelvű, azért is, hogy a többségi nemzet képviselői is értsék a kitűzött célokat, hiszen az állampolgársági törvény szankciói 90 százalékban szlovákokat érintenek. A rendezvényre egész Dél-Szlovákiából érkeztek résztvevők, amit jól jelez, hogy a többi közt (a teljesség igénye nélkül!), hogy Gúta, Bős, Csilizradvány, Szenc, Nagykapos, Szepsi feliratú táblákat látni. A konferálás feladatkörét Boldoghy Olivér és B. Kovács Ildikó látja el. Boldoghy szlovákul is köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva, nemcsak a magyarokat, hanem a szlovákokat is érintő ügyről van szó. A szlovák állampolgárságától megfosztott Gubík László, az MKP lévai elnöke hangsúlyozta, neki tettekkel kellett fellépnie e törvény ellen, de másoktól ezt nem kívánja. Ugyanakkor arra biztatott, hogy a szankciók eltörlése után minél többen éljenek a kettős állampolgárság lehetőségével. Bejelentette, hogy Dolník Erzsébet, az MKP korábbi parlamenti képviselője is kezdeményezi a magyar állampolgárság felvételét.
16:21
Vastapsot kapott Miroslav Kusý és Grigorij Mesežnikov - mindkét neves politológus beszédet mondott. Kusý a többi közt kifejtette, hogy a szlovák állampolgársági törvény módosítása nemcsak a szlovákiai magyarok ügye, hanem a szlovákoké is. Utalt azokra, akik szlovák állampolgárokként a magyarországi Rajkán vagy más településen élnek - nekik javukat szolgálná a kettős állampolgárság lehetősége. A Robert Fico kormánya idején elfogadott törvénymódosítást egyértelműen rossznak, alkotmányellenesnek nevezte, mert akarata ellenére senki sem fosztható meg az állampolgárságától. Bejelentette, csatlakozik a szankciók eltörlését célzó mozgalomhoz. Mesežnikov botrányosnak, a nemzetiségek és a polgárok elleninek nevezte a jogszabályt, mert aszerint az állam úgy viselkedik a polgárokkal, mintha azok a tulajdona lennének. Elmondta, szlovák demokratákat is szívesen látna a nagygyűlésen, sőt, a magyar politika "más spektrumából" is képviseltethetnék magukat.
16:40
A legutóbb jelentett adatok szerint a téren már 1360-an írták alá a petíciót.
16:51
Az elmúlt hetekben 5 ezer aláírás gyűlt össze azért, hogy töröljék a szlovák állampolgársági törvény tiltó rendelkezéseit, a komáromi nagygyűlésen pedig eddig tvtöbb mint 1700.
18:26
Budapest: kiemelkedő jelentőségű összefogás alakul ki Szlovákiában a kettős állampolgárság ügyében
A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága kiemelkedő jelentőségűnek tartja, hogy Szlovákiában a kettős állampolgárság ügyében egyre szélesebb körű összefogás alakul ki, amelyben aktív szerepet játszanak a civil szervezetek is.
Az államtitkárság az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében üdvözölte azt az állampolgárság ügyében megnyilvánuló "következetes, bátor kiállást", ami a révkomáromi nagygyűlést jellemezte.
Mint írták, Magyarország a kettős állampolgárság lehetőségét - mint Európa-szerte alkalmazott, bevált jogi megoldást - az uniós eszmeiséggel természetes összhangban levő közös értéknek tekinti. Olyan fontos értéknek, amely nem jelent semmiféle veszélyt egyetlen államra, így Szlovákiára sem, ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy az emberek szülőföldjükön maradva fejezzék ki kettős kötődésüket - fejtették ki.
Hozzátették: a Magyarország által bevezetett egyszerűsített honosításnak egyáltalán nem célja, hogy bárkit is a szülőföldje elhagyására, illetve korábbi állampolgársági kötelékeinek elszakítására ösztönözzön.
Az államtitkárság ismét megerősítette: a magyar állam ezután sem szolgáltat ki adatokat a magyar állampolgárságot kérelmező személyekről, és továbbra is kiáll a jogsérelmet szenvedő határon túli magyarok mellett.
Csütörtökön délután a Komáromban a kettős állampolgárság mellett tartottak szimpátiatüntetést. A résztvevők azt követelték, hogy Szlovákia ismét tegye lehetővé a kettős állampolgárságot, illetve kárpótolják azokat a személyeket, akiket a tavaly elfogadott - szerintük alkotmányellenes - állampolgársági törvény alapján a hatóságok zaklattak. A nagygyűlést civil szervezetek kezdeményezték; a szervezetek nemrégiben aláírásgyűjtést is indítottak a kettős állampolgárság újbóli lehetővé tételéért.
A petíciót a nagygyűlés idején a helyszínen is alá lehet írni. Samu István, a petíciós bizottság elnöke szerint eddig már több ezer aláírás gyűlt össze. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.