A koalíció nagyszabású szociális csomagot készít elő, emelnék a minimálbért is

Smer-SNS-Híd
Pozsony |

A koalíció egy újabb, nagyszabású szociális csomag bevezetésére készül, ez ügyben már húsvét után egyeztetni fognak Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszterrel – jelentette be a koalíciós tanács keddi ülése után Robert Fico, a Smer-SD elnöke.

Konkrétumokat Fico nem árult el a csomagról, csupán a minimálbér tervezett emelését, illetve az államigazgatásban dolgozók fizetésemelését említette. Megerősítette továbbá, hogy 2018-ban és 2019-ben is csökkenteni szándékoznak az államháztartási hiányt. A csomag intézkedéseinek nagy részét jövőre valósítanák meg. Fico hangsúlyozta: erősíteni akarja a kormánykoalíció szociális dimenzióját és a stabilitást.    

A volt kormányfő gratulált utódjának, Peter Pellegrininek (Smer-SD), amiért kormányának hétfőn bizalmat szavazott a parlament. Fico rámutatott: Pellegrini kormányát kettővel többen támogatták, mint az övét két évvel ezelőtt. A Smer-SD elnöke elismételte, hogy ennek a kabinetnek nincsen alternatívája. Üdvözölte, hogy a politikai válságot sikerült demokratikus úton rendezni, és nem államcsínnyel, ahogy  „valaki” megpróbálkozott vele.    

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke elismerte, hogy az előrehozott választás, amelyről a párt nemrég még úgy beszélt, mint a politikai válság egyetlen lehetséges megoldásáról, nem lett volna a legjobb megoldás. Hozzátette: a kormánykoalíció kiállta a demokrácia próbáját, mert alkotmányos módon sikerült helyreállítania az állam irányítását. Bugár ugyanakkor kétségbe vonta, hogy az ellenzék is kiállta volna ezt a próbát, mivel szerinte kihasználták a két fiatalember meggyilkolását és bemocskolták a koalíciós képviselőket.

Andrej Danko, az SNS és a parlament elnöke mindenkinek köszönetet mondott, aki segített lezárni a kormányválságot. Szerinte a koalíció az ellenzékkel ellentétben képes a kompromisszumos megegyezésre.
      

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?