A kisebbségek kérik, vonják be őket a Kultminorról szóló törvény kidolgozásába

kultminor

A Kisebbségi Kulturális Alap (Kultminor) tevékenysége, és az alappal kapcsolatos törvény módosítása volt a nemzeti kisebbségekért és etnikai csoportokért felelős bizottság (VNMES) szerdai (szeptember 20.), 50. ülésének fő témája. A kormány emberi jogi, nemzeti kisebbségi és esélyegyenlőségi szakmai szervezetének tagjai kérték a kisebbségek részvételét a törvénymódosítás kidolgozásában – tájékoztatott a kisebbségi kormánybiztos hivatala.

„A bizottság tagjai kritizálták az alap működését, és rámutattak azokra a problémákra, amelyeket a késve megérkező támogatások okoznak. Az alap képviselőivel közösen a bizottság álláspontja az, hogy átfogóbb módosításra szorul a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény annál, mint amit a kulturális minisztérium előterjesztett" – figyelmeztetett Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos.

A minisztériumi javaslat tartalmazza a vietnami kisebbség támogatásának garanciáit és az alap forrásainak 500 ezer eurós általános növelését. „A kisebbségek képviselői tartalmi és eljárási szempontból is kritizálták a tervezett módosításokat, a bizottság ezért felkérte a tárcát, hogy a bizottság által kijelölt szakértők részvételével állítson fel bizottságot a Kultminorról szóló törvény módosításának előkészítésére" – tájékoztatott Bukovszky.

Üdvözöljük ezt a kérést – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a kulturális minisztérium. „Jogos kérésnek tartjuk a kisebbségek bizottság által jelölt képviselőinek bevonását, úgy véljük, ez segíteni fogja a nemzeti kisebbségi kultúra megfelelőbb támogatására irányuló módosítás előkészítését" – tette hozzá a minisztérium.

A bizottság jóváhagyta a vietnami kisebbség hivatalos elismerésére vonatkozó jogszabály módosítását is, ennek a kisebbségnek új képviselője lesz a bizottságban. A személyi állomány további bővítéssével a legutóbbi két népszámlálás kapcsán a ruszinok képviseletére reagálnak. „A ruszin kisebbségnek kettő helyett három képviselője lesz a bizottságban" – közölte a kormánybiztos.

A nemzetiségi kultúráról, oktatásról és a kisebbségi nyelvhasználatról szóló bizottsági jelentést mostantól nem két- hanem háromévente kell elkészíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?