A kedvezménytörvény fogadtatása és alkalmazása a Szlovák Köztársaságban

A CLA-Kalligram a kedvezménytörvény megszületése óta kíséri figyelemmel a törvény immár egyéves szlovákiai fogadtatásának és alkalmazásának körülményeit. E tanulmány szorosan kapcsolódik az előző elemzéshez, amely a tavalyi magyarországi kormányváltásig (2002 augusztusáig) kísérte figyelemmel a vita kibontakozását, a tárgyalások menetét, illetve a kedvezménytörvényhez való szlovákiai viszonyulást. Az alábbi tanulmány 2003 januárjáig kíséri figyelemmel az úgynevezett státusügy kibontakozását a hazai és a nemzetközi események tükrében. Nem csupán leíró jelleggel próbál rámutatni a két ország között kialakult vita egyes aspektusaira, a tárgyalások menetére, a közhangulat alakulására, hanem inkább a vitába bekapcsolódó hazai és nemzetközi szereplők – intézmények, kormányok és személyiségek – egyes nyilatkozatokból kiolvasható szándékait és elvi álláspontjait veszi górcső alá.

A kedvezménytörvény 2002-ben nemcsak a szlovák–magyar viszonyban játszott fontos szerepet, hanem Szlovákia belpolitikai életében is. A kérdést több síkon lehet megítélni. Az első a szlovák és a magyar kormány közti kommunikációt jelenti, amely a konfrontáció több elemét hordozta magában. A magyarországi kormányváltás okán, 2002 első felében kommunikációs problémák léptek fel a két ország között, ami bonyolult viszonyokat idézett elő a visegrádi országok együttműködésében. A Magyar Koalíció Pártja ugyancsak nehéz helyzetbe került. A párt vezető képviselőinek túlnyomó többsége azonosul a kedvezménytörvény tartalmával, és fenntartással fogadja a szlovák kormány reakcióját a jogszabályra, miközben az MKP része volt és ma is tagja a kormánykoalíciónak. Ez szlovák belpolitikai viszonylatban könnyen ösztönözheti a kormánykoalíció szlovák részét az MKP-val szembeni álláspont kialakítására. A kedvezménytörvény körül kialakult vita legutóbbi fejleményei, tehát az Európai Uniótól érkezett jelzések, mintha a szlovák pozíciót erősítenék, ugyanakkor még mindig nyitott maradt a lehetősége annak, hogy a problémát európai módon, konszenzusos megoldással oldja meg a két ország.

A kedvezménytörvény körül kialakult vita alanyai a magyarigazolvány kérelmezői, vagyis a szlovákiai magyar kisebbség tagjai. A szlovákiai magyar sajtó és a Magyar Koalíció Pártja ugyancsak sajátos szerepet játszik a két ország közti vitában. A nemzetközi intézmények közül az Európa Tanács, illetve közvetlenül jelentéstevője, Eric Jürgens és az ET konzultatív testülete, a Velencei Bizottság foglalkozott a kérdéssel, de Rolf Ekéus, az EBESZ kisebbségi főbiztosa, illetve Günter Verheugen EU-bővítési biztos is szerepet játszott az úgynevezett státusügy rendezésében. A kedvezménytörvény túlnőtt Magyarország és szomszédai határain és nemzetközi kérdéssé vált.

I. A MEGEGYEZÉS HIÁNYÁNAK POLITIKAI OKAI

A kedvezménytörvény megítélésében a magyar és a szlovák fél különböző alapelvből indul ki. Ezek olyannyira szilárdnak bizonyulnak, hogy kérdéses: csupán kétoldalú diplomáciával elérhető-e a megegyezés. A tavalyi év Szlovákiában a választások éve volt. A parlamenti választások kimenetele még két héttel a választások előtt sem volt egyértelmű, a szokásosnál nagyobb volt a bizonytalan szavazók tábora.1 Nyilvánvaló volt, hogy a kampány során bevetett témák hatással lehetnek a végső pártválasztásra. Nem lehetett kizárni, hogy a kampány tematizálása során a nacionalista és populista ellenzéki csoportosulások egy esetleges gyors szlovák–magyar kormányközi megegyezést a szlovák nemzeti érdekek feladásával magyaráznák. Ez a nacionalista hangvételű kampányok/pártok malmára hajtotta volna a vizet, ami a szavazók elriasztásával, illetve a nacionalista szavazók mozgósításával járt volna.

A Medgyessy-kormány, amely megörökölte elődjétől a problémát, úgy határozott, hogy 2002 végéig úgy módosítja a kedvezménytörvényt, hogy azzal elégedettek legyenek a szomszédos államok kormányai – köztük a szlovák kormány –, a nemzetközi intézmények és nem utolsósorban a határon túli magyar kisebbségek is.2 A megoldást négy feltétel teljesítésében látta, éspedig: meg kell őrizni a törvény eredeti célját, a magyarországi és a szomszédos országokban élő magyarok érdekeit kell szolgálnia, összhangba kell hozni az európai normákkal – a Velencei Bizottság ajánlásai alapján –, valamint elfogadhatóvá kell tenni a szomszédos országok kormányai számára.

Tekintettel a 2002. évi szlovákiai választási kampányra, valószínű, hogy a magyar kormány halogatta a téma felmelegítését, nehogy ezt kihasználva esetleg felerősödjön a magyarellenesség Szlovákiában. A magyar kormány óvatossága mellett a szlovák kormány a kivárást választotta. Ez azonban Pozsonynak minden bizonnyal előnyösebb volt, mint Budapestnek. A kivárás taktikáját támasztja alá Eduard Kukan szlovák külügyminiszter véleménye, amelyet 2003. január 7-én fejtett ki egy napilapnak: „Ezt a problémát nem mi okoztuk, a törvényt nem mi fogadtuk el, s így nem mondhatják nekünk, hogy egyezzünk meg. Ők – a magyar fél – fogadták el a törvényt, nekik kell úgy módosítaniuk, hogy ne okozzon több problémát. Hajlandók vagyunk tárgyalni a magyar kisebbség támogatásáról, de nem úgy, hogy eközben egy magyarországi törvényről beszélünk”.3 A szlovák álláspont üzenete nem kevesebb, mint az, hogy nem a szlovák fél kötelessége kezdeményezni a tárgyalásokat, megfogalmazni ajánlásokat a törvény módosításának mikéntjéről, elfogadtatni az európai intézményekkel és összhangba hozni az EU-s normákkal, ahogyan azt a Velencei Bizottság ajánlása kimondja. A szlovák álláspont szerint a felelősség teljes mértékben Magyarországot terheli. Sőt, úgy tűnik, a szlovák fél nem is hajlandó tárgyalni magáról a státustörvényről, legfeljebb a magyar kisebbséget érintő problémákról. „Ha a magyar kormány segíteni akar a szlovákiai magyar kisebbségnek, ezt a szlovák fél legitimnek tartja és elfogadja. Arról kell tárgyalni, hogyan lehet ezt a támogatást megoldani”, jelentette ki a szlovák külügyminiszter. 4

Kovács László magyar külügyminiszter január 8-án a magyar fél tárgyalási szándékáról így fogalmazott: „az előző magyar kormány Orbán Viktor vezetésével a parlamentbe egy olyan törvényt terjesztett be, amelynek egyes részei elfogadhatatlanok voltak néhány szomszédos ország számára és nem voltak összhangban az európai intézmények normáival sem. Medgyessy Péter kormányára maradt a feladat megszüntetni a fennálló feszültséget a törvény módosításával”, és olyan megoldást találni, amely „összhangban áll az európai normákkal, elfogadható a szomszédos országok kormányai számára, egyúttal a szomszédos országokban élő magyarok érdekeit szolgálja.”5

A szlovák tárgyalási pozíció 2002 második felében erősödni látszott. Ez elsősorban az európai intézmények magyar kedvezménytörvényt bíráló véleményének következménye volt. Az európai intézmények bírálata sarokba szorította a Medgyessy-kormányt annak ellenére, hogy az – elődjével ellentétben – a megegyezést szorgalmazza. Teszi ezt a keményen fellépő magyar ellenzékkel szemben, amely élesen bírálja a jelenlegi magyar diplomácia lépéseit. A Fidesz azzal riogatja a közvéleményt, hogy a törvény módosításával az tartalmilag kiürül, ami a várt és ígért támogatások drasztikus csökkenéséhez vezetne, és ez létében veszélyeztetné a határon túli magyar kisebbségeket. A legnagyobb ellenzéki párt azt nehezményezi leginkább, hogy törvénymódosító csomagjával a magyar kormány túlmegy az európai ajánlásokon.6

A sokat idézett Velencei Bizottság ajánlásait eleinte mind a szlovák, mind a magyar fél megpróbálta saját érveinek alátámasztására használni. Pl. Szlovákia kezdettől fogva azt kifogásolja, hogy a kedvezménytörvény etnikai alapú megkülönböztető elemeket tartalmaz, valamint, hogy a törvénynek területen kívüli hatálya van, amely az európai jogrendben megengedhetetlen. A Velencei Bizottság jogi szakvéleménye ugyanakkor legitimnek tartja az anyaország támogatását, ha az a határain túl élő nemzetrész azonosságtudatának és kultúrájának megőrzésére irányul.7 Ehhez azonban hozzá kell járulnia az adott országnak is, amelyben az érintett kisebbség él.

II. A MEGOLDÁSKERESÉS MECHANIZMUSAI

2002 májusáig, az Orbán-kormány leváltásáig a tárgyalások főképp külügyi államtitkári szinten zajlottak. Bár Németh Zsolt és Jaroslav Chlebo néhány találkozása nem vezetett eredményre. A magyarországi kormányváltást követően a magyar diplomácia és a magyar miniszterelnök kétoldalú megbeszéléseken próbálta egyeztetni partnereivel az elvi álláspontokat. A román–magyar egyeztetés ilyen szellemben zajlott, aminek eredményeként az ősz folyamán a két miniszterelnök, majd a két külügyminiszter megegyezett a kedvezménytörvény kölcsönösen elfogadható módosításáról.8

Ezzel szemben a szlovák álláspont fokozatosan megváltozott, és a kérdés megoldását szakértői csoportokra kívánta bízni, ill. a kisebbségek ügyeit felügyelő szlovák–magyar vegyes bizottság feladatkörébe akarta átutalni. Azzal érvelve, hogy a két ország között 1995-ben aláírt alapszerződés a vegyes bizottságok létrehozásával biztosítja azt az intézményesített keretet, amely a kisebbségeket érintő vitás kérdéseket hivatott megoldani. Kérdéses, hogy ez a mechanizmus tényleg képes érdemi ajánlásokat megfogalmazni, és megoldást találni a kedvezménytörvény módosítására, illetve szlovákiai alkalmazhatóságára. A vegyes bizottság megalakulásától kezdve, 1998 novemberétől, mindössze háromszor ülésezett, és az eddig megfogalmazott 39 ajánlásából legfeljebb 12-15 teljesült maradéktalanul.9 A bizottság ajánlásai nem kötelező érvényűek, és a „felügyeletet” biztosító külügyminisztérium, illetve a „kormány dönt arról, melyik ajánlást milyen mértékben fogadja el”.10 Végső soron tehát a kedvezménytörvényre vonatkozó ajánlásokról is a külügyminiszter döntene. Ha tehát a szlovák kormány ténylegesen le akarná zárni ezt a vitát, először a diplomácia vezetőinek kellene megegyezniük az alapelvekben. Ezután a megoldási javaslatok kidolgozásával és a gyakorlati lépések megtételével megbízhatnák a vegyes bizottságot. És nem a testülettől kellene elvárni az alapelvek megfogalmazását.

2002 júniusától Szlovákiában sokkal visszafogottabb véleménynyilvánítást lehetett tapasztalni a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban, mint ezt megelőzően. A parlamentben egy-egy, szinte egyéni kezdeményezésnek számító javaslaton kívül (az SNS ellen-törvényjavaslata) nem volt napirenden a kedvezménytörvény. A kereszténydemokrata mozgalom részéről hangzott el ismételten az a vélemény, hogy ha Magyarország erőltetni fogja a kedvezménytörvény szlovákiai alkalmazását, akkor a szlovák parlamentnek kötelessége lesz ellenlépéseket tenni.11 Az ősszel megalakult új szlovák törvényhozás mintha kívülállóként szemlélné a kérdést, annak megoldását átruházva a külügyminisztériumra. Ezért talán a meglepetés erejével hatott, hogy Pavol Hrušovský házelnök Budapesten Szili Katalinnal a kedvezménytörvényről is tárgyalt.12

A szlovák pártok – ellenzékiek és a koalícióban lévők egyaránt – szintén jóval kevesebbet foglalkoznak a kedvezménytörvénnyel, mint az előző választási időszakban. A mindennapi aktuális belpolitikai témák, mint pl. az egészségügy reformja, a szociális kérdések, a közigazgatás átalakítása, a privatizáció, a NATO-csatlakozás háttérbe szorítják a kedvezménytörvényt. Úgy tűnik, mintha a szlovák politikának és a politikai elitnek megfelelne az a kényelmes megoldás, hogy felsorakoznak a miniszterelnök és a külügyminiszter határozott álláspontja mögé. Nevezetesen, hogy a kedvezménytörvény okozta problémákat a magyar félnek kell megoldania, és hogy semmi áron nem egyeznek bele a jogszabály szlovákiai alkalmazásába.

Egyedi helyzetben van az MKP. Kormányerőként köteles Szlovákia érdekeit képviselni, ugyanakkor fel kell vállalnia választói – elsősorban a szlovákiai magyarok – érdekeit is, ami ebben az esetben ellentmondásba kerülhet a szlovák pártok által aposztrofált szlovák kormányérdekekkel. Ezt az MKP úgy próbálta meg áthidalni az ősszel, hogy felvállalta a közvetítést a kedvezménytörvény vitájában a szlovák és a magyar miniszterelnök között. A sikeresnek tűnő kezdeményezés azonban nem járt eredménnyel, mert Medgyessy Péter és Mikuláš Dzurinda november 26-i budapesti találkozója kudarccal zárult.13 A két miniszterelnök nem egyezett meg a kedvezménytörvény magyar fél által javasolt módosításában. Dzurinda ragaszkodott a már említett szlovák állásponthoz, vagyis elvileg nem értenek egyet a kedvezménytörvénynyel, s hogy a nemzeti kisebbségek támogatását csak az alapszerződés keretein belül tudják elképzelni.14 Medgyessy tudomásul vette a szlovák álláspontot, s hogy a tárgyalás során nem történt előrehaladás. Egyúttal bejelentette, hogy szükségesnek tartja a MÁÉRT mielőbbi összehívását.15

Az MKP elnöke, Bugár Béla nem titkolta csalódottságát a sikertelen tárgyalások okán, ugyanis az MKP készítette elő a talajt a megegyezéshez, abban bízva, hogy a két miniszterelnök megegyezik a kedvezménytörvény módosításának módjában. Az MKP ezt követően eldöntötte, hogy a továbbiakban nem hajlandó közvetíteni a kedvezménytörvény ügyében a két ország között, és a megoldást rábízza a két ország vezetőire.16

Dzurinda egyértelmű elutasító magatartása az eddigi legnagyobb feszültséget keltette közte és az MKP között. Az MKP ugyanis nem ért egyet Dzurinda álláspontjával, mert Bugár Béla, az MKP elnöke előzetesen megegyezett a kormányfővel a leendő megoldásban. Ezzel szemben Dzurinda azt állítja, hogy nem a törvényről vagy annak módosításáról egyeztek meg, csupán elvi síkon értettek egyet. Dzurinda álláspontjával a másik két koalíciós partner – az ANO és a KDH – is egyetértett, így az MKP egyedül maradt a vitában. Ezt Bugár Béla övön aluli ütésnek tekintette, és nem titkolta, hogy erősen megingott a kormányfőbe vetett bizalma, ezért ilyen viszonyok közepette az MKP a jövőben nem vállal közvetítő szerepet Pozsony és Budapest között.17

A kedvezménytörvény okozta koalíción belüli feszült helyzettel az elkövetkező napokban meglehetősen sokat foglalkoztak a tömegtájékoztató eszközök. Nemritkán vetve fel azt a kérdést, hogy az MKP nem mérlegeli-e a koalícióból való kilépését, ami az egész kormánykoalíció megingását jelenthetné. Meglátásunk szerint a szlovák tömegtájékoztató eszközök jócskán eltúlozták a téma napirenden tartását. Ha ez a feszültség az MKP és a többi koalíciós partner között tovább nőtt volna, ez hatással lehetett volna a december 6-i helyhatósági választásokra. Ugyanis ezáltal nehezebben alakulhatott volna ki helyi szinten a kormánypártok koalíciója. Ám a választások eredményéből arra lehet következtetni, hogy a pártvezetések vitája nem volt jelentős hatással a szavazók döntésére.

A választások hetében mégis szinte valamennyi párt vezetése úgy vélte, hogy a kedvezménytörvény kérdését fel lehet használni a maguk javára. A témától mindaddig tartózkodó HZDS is véleményt nyilvánított. Rudolf Žiak, a mozgalom alelnök pártja hivatalos állásfoglalását ismertetve jelentette ki, hogy Szlovákiában továbbra is problémát jelent majd a kedvezménytörvény elfogadása, ha nem veszik figyelembe a szlovák fél észrevételeit.18 Žiak szerint a magyar jogi normát a nemzetközi egyezményekkel ellentétben fogadták el, amely magában hordozza a területen kívüliség elvét. Ennek elfogadásához a két ország egyezségére lenne szükség. A kisebbségek támogatását szerinte bilaterális egyezmény alapján szlovák–magyar alapszerződés rögzíthetné.

A szlovák közszolgálati televízió „5 perc múlva 12“ című vitaműsorában Pavol Hrušovský, a KDH és a parlament elnöke ismételt meg egy korábban már hallott szlovák véleményt, miszerint Szlovákiát vonják ki a törvény hatálya alól (Ausztriához hasonlóan). A házelnök szerint Szlovákia nem ellenzi a magyar kisebbség külföldi támogatását, pl. az oktatás vagy a kultúra területén, de ezt „világos és egyértelmű szabályoknak kell rögzíteniük, és a két állam egyezségén kell alapulnia, nem pedig egyoldalú döntésen.“ Az MKP szerepvállalásával kapcsolatban elmondta, hogy az nem önhibájából lett részese a vitának, hanem Budapest hibás politikájának okán.

Bugár Béla, az MKP elnöke erre azt válaszolta, hogy pártja a szlovák kormányfővel történt egyezség alapján akart közvetíteni a vitában. Bugár szerint ugyanis a szlovák kormányfő elfogadta az MKP azon módosító javaslatát, hogy a szlovák részről leginkább kifogásolt oktatási támogatások címzettjei immár ne az egyének, hanem az intézmények legyenek. A két miniszterelnök budapesti találkozóján azonban a szlovák kormányfő figyelmen kívül hagyva az MKP elnökével folytatott megbeszélést, kategorikusan elutasította magát a törvénymódosítást is. Bugár szerint ezzel megingott a szlovák miniszterelnökbe vetett hite, aki nem tartotta be a kettőjük közti szóbeli megállapodást. Monika Beňová, a parlament integrációs bizottságának elnöke és az ellenzéki Smer alelnöke szerint Magyarországnak az EU-tagság elérésével amúgy is fel kell adnia a státustörvényt, ezért már most fontolóra kellene venni a törvény megszüntetését.19

Egy harmadik vitaműsornak is témája volt ugyanezen a napon a kedvezménytörvény. A státustörvény kapcsán Pavol Rusko, a parlament alelnöke elmondta, hogy a törvény teljesen felesleges, és hogy amit a magyar politikusok el akarnak érni, azt csak államközi egyezmények keretében lehet megvalósítani.20

Az elmúlt év tapasztalatai azt mutatják, hogy a kedvezménytörvény körüli vita rendezése korántsem jelent olyan egyszerű feladatot, mint ahogy azt a laikus közvélemény vagy akár szakmai körök várták volna. A két ország elvi álláspontjának, vagy akár a gyakorlati elképzeléseknek a pillanatnyi közeledése végig magában hordta az egymástól való távolodást is. E politikai vita leginkább egy végeláthatatlan sakkjátszmához hasonlít, amelyben azonban a játékosok nem határozták meg előre a játékszabályokat. A szlovák fél kevésbé igyekszik kezdeményezni, míg a jelenlegi magyar oldal, mivel át kellett vennie a stafétabotot az első lépést megtevő Orbán-kormánytól, nem ismerte a játék összes viszontagságát, és eltartott egy ideig, míg megismerkedett a valós helyzettel.21 A kölcsönös játékszabályok le nem fektetése, illetve állandó változtatása azonban mindkét felet egyaránt terheli.

A két államfő szintén igyekezett távol tartani magát az ügytől. Az egyes politikai pártok közvetítő szerepe is kudarcot vallott (lásd: MKP szerepvállalása). Az európai intézmények közvetítése egy ilyen jellegű – két államot terhelő – vitában sohasem lesz elmarasztaló az egyik fél számára, hanem ajánlástevő, és mindig a kétoldalú megegyezésre szólítja fel a feleket (lásd Bős-Nagymaros vita). Az Európa Tanács, az EBESZ vagy az Európai Bizottság a múltban is ilyen szellemben döntött, és bizonyosra vehető, hogy a jövőben is inkább ezt az utat választja a megoldás keresésében.

III. A KEZDVEZMÉNYTÖRVÉNY VITÁJÁT VÉLEMÉNYEZŐ NEMZETKÖZI SZERVEZETEK

A kedvezménytörvény kérdésével nemzetközi szinten leghosszabb ideje az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jogi és emberi jogi bizottsága foglalkozik. A bizottság szlovák és román képviselői első alkalommal már a törvény hatályba lépése előtt kérték a magyar jogszabály felülvizsgálatát és egy közös álláspont kialakítását. A ET Eric Jürgens holland szocialista képviselőt bízta meg egy jelentés kidolgozásával, amelyet a későbbiekben egy határozat formájában a Közgyűlés is megvitathatott, majd elfogadhatott volna. Ez azonban a mai napig nem történt meg, mert a jogi és emberjogi bizottság az ún. Jürgens-jelentést nem tartotta kellően kidolgozottnak, és átdolgozásra már többször visszaadta a szerzőnek. Legutoljára az ET parlamenti közgyűlése 2003. január 27-én döntött úgy, hogy a januári ülésszakon nem tűzi napirendre a témát. Előreláthatólag a magyar kedvezménytörvény ügye – a Jürgens-jelentés – az elkövetkező ülések valamelyikén kerül napirendre, vagyis az ET PK elé.

A magyar álláspont szerint mind a Jürgens-jelentés – amelyet a szerző már kétszer kapott vissza átdolgozásra –, mind Rolf Ekéus EBESZ főbiztos véleménye „magyarellenes”, bíráló és a törvény ellenzőit támogatja. Ekéus értelmezését a MÁÉRT júliusi tanácskozásán testületileg elutasították.22 A kedvezménytörvény kérdésének napirenden tartását az ET parlamenti közgyűlésében a szlovák és a román képviselők szorgalmazzák. Céljuk elérni, hogy a közgyűlés Magyarország számára szigorú ajánlásokat fogalmazzon meg. Ezzel szemben a magyar elképzelés az, hogy a kérdés végleg lekerüljön a napirendről. Magyarország számára az lett volna a kedvező, ha még az ET januári plenáris ülése előtt sikerült volna a törvényt módosítani az Országgyűlésben, és ezt egyeztetni, majd elfogadtatni a szomszédos országokkal is. Ezáltal a kérdés az ET-ben is tárgytalanná vált volna. Az ET Parlamenti Közgyűlésében a törvény napirendre tűzéséért lobbizók a kérdést precedens értékűnek tartják. Azt állítják ugyanis, hogy ha a magyar törvényből nem vonják ki a két leginkább bírált elvet – az etnikai alapú támogatást, illetve a területen kívüliség elvét –, más országok is hasonlóan fogalmazhatnák meg a határaikon kívül élő kisebbségeiket támogató törvényeiket, pl. az Oroszországon kívül élő oroszok támogatására vonatkozót. A kedvezménytörvény kérdése azonban lezárulhat az ún. „Standing Committee” szintjén is. Ez a bizottság szintén megfogalmazhat ajánlásokat Magyarország számára, és akkor a kérdés ugyancsak nem kerülne a közgyűlés elé. Amennyiben a kérdés a közgyűlés napirendjére kerül, az esetleges ajánlások kötelező érvényűek lesznek, és betartásukat a megfigyelők évente szigorúan ellenőrzik majd. Szlovákia álláspontja szerint a 2004-es uniós tagságot követően a kedvezménytörvény elveszti jelentőségét. Ezzel szemben a magyar álláspont az, hogy a kedvezmények és támogatások rendszere alapítványok formájában tovább élhet az Unión belül is, ha erről kétoldalú szerződések születnének (lásd Németország és Dánia viszonyában, ill. a Velencei Bizottság ajánlása). A kérdés az ET 2003. január 27-én kezdődő plenáris ülésén végül nem került napirendre, mert a jogi bizottság nem fogadta el a kiegészített Jürgens-jelentést és a kérdés sürgősségi megtárgyalását nem támogatta a képviselők többsége.23

Eric Jürgens holland szocialista képviselő a kedvezménytörvény magyarországi, szlovákiai és romániai vitája nyomán kidolgozott jelentés-tervezete elfogadása esetén az ET PK határozatává válik. A jelentés többek között leszögezi, hogy „az anyaországoknak ügyelniük kell arra, hogy az általuk nyújtandó támogatás formája és lényege elfogadható legyen azon országok számára, ahol az adott nemzetrész tagjai állampolgárként élnek.”24 Jürgens a továbbiakban hivatkozik a Velencei Bizottság jelentésére, és leszögezi „az államoknak a más országokban élő nemzetrészük tagjai védelme érdekében kétoldalú, nem pedig egyoldalú megközelítést kell alkalmazniuk. A vonatkozó jogszabálynak négy alapelven kell alapulnia: területi szuverenitás, pakta sunt servanda – a szerződések betartása –, jószomszédi kapcsolatok, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tisztelete, beleértve a diszkrimináció tiltását is.”25 Azt ajánlja az ET parlamenti közgyűlésének, hogy vegye figyelembe, „a szomszédos országok bírálták a magyarországi törvényt, mivel az nem vette figyelembe a felsorolt alapelveket. A jogszabállyal szembeni legfőbb kifogás az egyoldalú megközelítés alkalmazása.”26 Jürgens szerint létezik olyan vélemény is, hogy a törvény preambulumában feltüntetett „nemzet” fogalom definícióját bizonyos körülmények között a nemzet tagjait elválasztó államhatárok elutasításaként is fel lehet fogni. A szlovák fél állásfoglalása valószínűleg ebből indul ki, amikor azt állítja, hogy a kedvezménytörvény politikai kapcsolatot hoz létre Magyarország és a határon túli magyarság között. Jürgens úgy véli, előzetes kétoldalú tárgyalásokkal és egyezményekkel valószínűleg elfogadhatóak, esetleg módosíthatóak lettek volna a jogszabály vitatott pontjai. Például a törvény hatályának kiterjesztése a magyarigazolványra jogosulttal együtt élő, nem magyar nemzetiségű személyre, az igazolványra nem jogosultak kizárása a gazdasági és szociális kiváltságokból, vagy a törvény alkalmazásában együttműködő kisebbségi szervezetek szerepe (SZKC tevékenysége). Jürgens javaslata szerint a közgyűlés határozatának utalnia kellene Rolf Ekéus 2001. október 26-án tett megállapítására. Ebben az EBESZ kisebbségi főbiztosa amiatti aggodalmának ad hangot, hogy „a kedvezménytörvény kétségbe vonja a kisebbségvédelemben elért korábbi fejlődést, és lehetővé teszi a többségi nemzet tagjainak diszkriminálását, ami végzetes hatással lehet a kisebbségekre”.27 A szlovák kormány elvi elutasító álláspontjának másik eleme ezt a véleményt tartotta mérvadónak. Jürgens végezetül olyan határozat elfogadását ajánlja a közgyűlésnek, amely a magyar kormányt a kedvezménytörvény módosítására kötelezi. Méghozzá a szomszédos országokkal folytatott kétoldalú tárgyalások és egyezmények alapján, figyelembe véve a Velencei Bizottság és az EBESZ kisebbségi főbiztosának véleményét, valamint az ET PK határozatát. Eric Jürgens ajánlásai kidolgozása során ellátogatott Pozsonyba és Budapestre is, ahol tárgyalt az érintett felekkel.28

A kedvezménytörvény és a körülötte kialakult vita témájává vált a nemzetközi szervezeteknek is, sőt jelentősebb külföldi napilapok érdeklődését is felkeltette. A Der Standard tekintélyes osztrák napilap írja december 2-i számában, hogy Adrian Nastase budapesti látogatása során meglepően készségesnek mutatkozott, amikor kijelentette, hogy a kedvezménytörvény tervezett módosítása az EU jogrendjével összhangban áll, és az esetleges bukaresti ellenvetéseket szakértői szinten kell megvitatni. A két fél stratégiai partnerségről írt alá megállapodást, így a Dzurinda által képviselt szlovák álláspont elszigetelődni látszik. Ezzel szemben a Le Monde 2002. december 12-i számában megjelent kommentár szerint: „Budapest nem támogathatja 3,5 milliós magyar kisebbségét, mert ez a segítségnyújtás nem kompatibilis az EU törvényeivel. A kedvezménytörvény tartalmát folyamatosan módosítják azzal a céllal, hogy megfeleljen az Unió elvárásainak, amelyek nem engedik meg, hogy a nemzetiségi probléma az EU határain belülre kerüljön.” A Le Monde szerint a kedvezménytörvényt „elhamarkodottan dolgozták ki a 2002-es magyarországi parlamenti választások függvényében”.

IV. EGY ÉV SZLOVÁKIAI TAPASZTALATA A MAGYARIGAZOLVÁNYOKRÓL

A Teleki László Intézet munkatársa, Kántor Zoltán az MTA által 2002 júniusában szervezett konferencián Változások a Kárpát-medence etnikai tér- és identitásszerkezetében címmel tartott előadásában azt mondta, hogy a státustörvény újra intézményesíti a nemzetet, vagyis a magyar állam kapcsolatba kerül a határon túli magyar egyénekkel, míg eddig csak a szervezetekkel volt kapcsolatban. Kántor szerint a határon túli magyarok számára a magyarigazolvány jelképes vetülete egyes rétegeknél fontosabb, mint a tényleges kedvezmények. Az igazi kedvezményeket a mobilisabb rétegek tagjai használhatják fel (diákok, pedagógusok). A státustörvény főleg az időseknél azt az érzést kompenzálja, amelyet a mindennapi politikai légkör kelt bennük, vagyis hogy másodrangú állampolgárok. Kántor a magyarigazolványt találóan nemzettagsági igazolványnak nevezi. A Magyarországgal szomszédos államoknak elsősorban politikai problémái vannak a törvénynyel, mert az egységes magyar nemzetben gondolkodik, miközben a törvény ellenzői állampolgárságban és államban gondolkodnak, és ezt a fajta kötődést tartják elsődlegesnek.

Komoly számbeli és aránybeli eltérés mutatkozik a magyarigazolványok iránti érdeklődésben, a Szlovákiában és a többi (Románia, Ukrajna, Szerbia), Magyarországgal szomszédos államban élő magyarság között. Ez azzal indokolható, hogy az egyes országokban élő magyarság számára más jelentőséggel bír a magyarigazolvány, illetve az ezzel járó kedvezmények. A szlovákiai magyarság körében szerzett tapasztalatok szerint ennek jelentősége kisebb, mert gazdasági helyzete, összehasonlítva az előbb felsorolt országokban élő magyar kisebbségek helyzetével relatíve a legjobb, és életszínvonala lényegesen nem különbözik a szlovák átlagtól, sem a magyarországi életszínvonaltól. Épp ellenkező a helyzet a szerbiai, a romániai vagy az ukrajnai magyarok esetében, akik – főleg gazdaságilag – messze elmaradnak a magyarországi életszínvonaltól. Ezért a magyarigazolvánnyal szembeni elvárásaik sokkal nagyobbak, mint a szlovákiai magyaroké. A romániai tapasztalatok azt mutatják, hogy a romániai magyarok többségének nem a magyarigazolvány szimbolikus értéke a fontos, hanem az, hogy milyen tényleges kedvezményeket biztosít, s ezen belül is a szülőföldön igénybe vehető kedvezmények állnak előtérben.29

Természetesen más tényezők is fontos szerepet játszanak abban, hogy Szlovákiában mindmáig aránylag alacsony az érdeklődők száma. Például, hogy a kedvezménytörvénnyel szemben éppen Szlovákiában tapasztalható leginkább az állami szervek elutasító magatartása, többek között konkrét ellentörvény vagy rendőrségi vizsgálatok kilátásba helyezése azokkal szemben, akik igénybe vennék a törvény kínálta kedvezményeket.

Szlovákiában 2003. január végéig összesen 59 640 magyarigazolvány-kérelmet nyújtottak be. Ez a szlovákiai magyarság számarányát tekintve 12%, ugyanis a legutóbbi 2001-es népszámlálási adatok alapján 520 528 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ami Szlovákia lakosságának 9,7%-át jelenti.30 Ha csupán a számok alapján értékelnénk a kedvezménytörvény fogadtatását a Magyarországgal szomszédos országokban, az ukrajnai állapotot a szlovákhoz képest sikertörténetként jellemezhetnénk. Itt ui. a közel 157 ezer magyar nemzetiségű állampolgár majdnem kétharmada (94 ezer) váltotta ki magyarigazolványát. Valószínű, az itteni magyarság – gazdasági leszakadásának okán – az érzelmi viszonyuláson túl a magyarországi munkavállalás lehetőségének kiterjesztését, ill. legalizálását várta. Szerbiában szintén nagyobb volt az érdeklődés a magyarigazolványok iránt. Itt csaknem 90 ezren gondolták, hogy kiváltják magyarigazolványukat.

A legnagyobb érdeklődés Romániában volt tapasztalható. A közel másfél milliós romániai magyarság (az összlakosság 6,6%-a) 24,1%-a élt ezzel a lehetőséggel (345 706 magyar igazolvány-kérelem). Elkedvetlenítő hatása volt egyrészt annak, hogy – az induláskor valóban jelentkező – nagy rohamnak technikailag nem tudott megfelelni az adminisztratíva, így akár több hónapig is várni kellett az igazolványok kiállítására. Másrészt az oktatási-nevelési támogatásra tavaly Erdélyben benyújtott közel 35 ezer pályázat kifizetéséhez még mindig több mint 1,4 milliárd Ft (250 millió Sk) hiányzik.

A szlovákiai magyarság körében végzett felmérésünk megerősítette azt az eddigi tapasztalatot, hogy a többség érzelmi okból váltja ki a magyarigazolványt. Ez az állítás nemcsak az idősebb nemzedékre vonatkozik, hanem korosztálytól függetlenül dominál. A magyarigazolvány iránt érdeklődők vagy nem kívánnak élni a törvény adta lehetőségekkel, vagy még mindig nem tudják, milyen kedvezményekre jogosítja fel őket az igazolvány. Ez vonatkozik a pedagógusokra is, akik tapasztalatunk szerint még a nyári szünidőben is csak minimális mértékben éltek a lehetőséggel (ingyenes vagy kedvezményes könyvtár-, ill. múzeumlátogatás, szakkönyvvásárlás, csoportos kirándulás, szakmai továbbképzés stb.). A Magyarországon tanuló szlovákiai magyar diákok szívesebben használják az általános diákigazolványt, mint a magyarigazolvánnyal járó, ún. határon túli diákigazolványt, amelyet megkülönböztetőnek éreznek. Feltételezhetően ennek a tartózkodó, ill. visszautasító magatartásnak legalább két oka van. Az egyik, hogy a magyarországi általános diákigazolvány által nyújtott kedvezmények köre világos és egyértelmű a használók számára. Ezzel szemben az ún. határon túli diákigazolvánnyal járó kedvezményeket a végrehajtási rendeleteknek kellett rögzíteniük, és ezek mindmáig nem világosak a többszöri változtatások és módosítások miatt. Nem egyértelmű azon intézmények köre sem, amelyekben a kedvezményekkel élhetnének a határon túli diákok. Pl. a mozik, üzletek, könyvesboltok, múzeumok stb. üzemeltetői vagy tulajdonosai (állam, önkormányzat, magánszemély) egyénileg dönthetik el, megadják-e a kedvezményeket az érintetteknek.

Talán ezért sem volt tapasztalható annak komoly nyoma a szlovákiai magyar közvéleményben, hogy a pedagógusigazolványok, ill. diákigazolványok használata előnyt és sok kedvezményt jelentett volna tulajdonosaiknak.

Ezek iránt az igazolványok iránt az érdeklődés csak lassan növekszik. 2003. január 30-ig 1349 pedagógusigazolványt, 31 oktatói kártyát és 4081 diákigazolványt adtak ki.31 Szlovákiában összesen 59 640 magyarigazolvány-kérelmet nyújtottak be.32 A tapasztalat azt mutatja, hogy 2002 végén és 2003 elején csökkent az érdeklődés az igazolványok iránt. Ez a következőkkel magyarázható: sikertelen volt a 2002. november 26-i Dzurinda-Medgyessy találkozó, vagyis a szlovák fél továbbra sem hajlandó tárgyalni a kedvezménytörvény módosításáról kormányszinten. A korábbiakban is azt tapasztaltuk, hogy a közvéleményre nagy hatással vannak a kétoldalú tárgyalások és azok eredménye vagy eredménytelensége, s ez közvetlenül befolyásolja a magyarigazolványt kérelmezők számát. Ez a jelenség továbbra is hatással van a szlovákiai magyarokra, főleg azon régiókban, amelyek gazdaságilag gyengék, ahol nagyobb a munkanélküliség, ahol az emberek kiszolgáltatottabb helyzetben érzik magukat és amely régiók a szlovák–magyar nyelvhatár mentén vannak, vagyis távolabb esnek a magyar határtól. Az érdeklődés átmeneti csökkenése magyarázható a téli időjárással is, amely megnehezítette, sok helyen lehetetlenné tette a területi irodák munkatársainak kapcsolattartását az érdeklődőkkel (kiutazását a távolabb eső községekbe). Végül a karácsonyi ünnepek majd a hosszú iskolai szünidő is okozhatta az érdeklődés csökkenését. Az SZKC központi irodavezetője, Pogány Erzsébet szerint a szlovákiai magyarokat elsősorban az a tény bizonytalanítja el, hogy nincs kommunikáció a szlovák és a magyar külügy között.

2003 január végi adatok szerint a magyarigazolványok iránt a Komáromi és az Érsekújvári járásban volt a legnagyobb érdeklődés. Mindkettőben túllépte a 9 ezres számot. A Dunaszerdahelyi irodában több mint 8 ezer kérelmet tartanak számon. Itt szükséges megjegyezni, hogy e három járásban a legnagyobb a magyarok száma és aránya az összlakossághoz képest (50, sőt ennél magasabb százalékos). A szlovák nyelvhatárhoz közelebb eső járásokban, az ország keleti részeiben (Királyhelmec), ill. a vegyesen lakott területeken (Léva) nagyjából egyforma érdeklődés tapasztalható a magyarigazolványok iránt (4-5 ezer között Galántán, Léván, Losoncon, Rimaszombatban és Kassán). Utóbbinál meglepően magas arányú az igényelt hozzátartozói igazolványok száma, háromszorosa a másutt kérteknek, amiből arra lehet következtetni, hogy Kassán egyrészt sok a vegyes házasság, ahol mindkét fél igényli az igazolványt, és a szlovák házastárs feltehetőleg toleránsabb magyar partnerével, mint más vegyesen lakott területen. Meglepően kicsi az érdeklődés a magyarigazolványok iránt a Rozsnyói járásban – körülbelül ugyanannyi, mint Pozsonyban –, holott a Rozsnyói járásban a magyarok száma nagyobb. Helyi vélemény szerint a kis érdeklődés (mindössze 2300 kérelem) azzal magyarázható, hogy – közeli határátkelő híján – a kedvezmények magyarországi igénybevétele komoly anyagi áldozatot követel az igazolványtulajdonosoktól. Tekintettel a Rozsnyón és környékén élők rossz gazdasági körülményeire, a nagy munkanélküliségre, az érdeklődés elsősorban a kedvezménytörvény kínálta munkavállalási lehetőségre irányult volna. A megkérdezettek csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy a tervezett törvénymódosításból épp ez a számukra oly fontos lehetőség marad ki.

A magyarigazolvány-kérelmezőkkel folytatott beszélgetések során szerzett tapasztalatok lényegesen nem térnek el a fél évvel ezelőttiektől. Az idősebb nemzedék tagjai továbbra is főképp érzelmi okokból kérelmezik a magyarigazolványt, amelyben a magyar nemzethez való tartozás jelképét látják. Az 1945 után elszenvedett sérelmek erkölcsi elégtételét látják az igazolványban és mementónak szánják az utódoknak. Az igazolványokkal járó kedvezményekre csak elenyészően kis százalékuk tart igényt. A középnemzedék tájékozottabb a kedvezmények köréről, mint fél évvel ezelőtt. A megkérdezettek anyagi helyzetüktől függően kívánják Magyarországon igényben venni a kedvezményeket. „Csak akkor utazom Magyarországra, ha megengedhetem magamnak és lesz rá pénzem, hogy elvigyem az egész családomat.” A középgeneráció tagjai a 3 hónapos munkavállalást nem tartották komoly segítségnek, mert csak átmeneti megoldást jelentett volna egyes családok nehéz anyagi helyzetében. Ezzel szemben nagy várakozás előzte meg az oktatási-nevelési támogatást – amely még Szlovákiában nem indult be –, de amelyet szinte valamennyi megkérdezett igénybe akar venni. Megoszlanak a vélemények arról, hogy ez a támogatás a családokat avagy az iskolákat illesse meg, de a többség szerint az oktatási intézmények is a célnak megfelelően kezelnék a pénzt, tehát a gyermekekre fordítanák. A szülők általában megbíznak az iskolák vezetésében.

A fiatalok hozzáállása lényegesen nem változott meg a tavaly tapasztaltakhoz képest. Továbbra is vannak téves elképzeléseik, pl. hogy a magyarországi letelepedést segíti elő, ill. hogy gyorsítja a magyar állampolgárság megszerzését a magyarigazolvány, holott ez épp ellentétes a kedvezménytörvény által rögzített „szülőföldön maradni” alapelvvel.

Mivel fél évvel ezelőtt még nem volt mérhető a pedagógus- és diákigazolványok iránti érdeklődés, a jelenlegi adatok csak kiindulási pontnak tekinthetők. Amint a korábban említett adatok is igazolják, az érdeklődés messze elmarad a szlovákiai magyar diákok és pedagógusok összlétszámától, ill. a törvényalkotók elvárásától. Ennek legfőbb oka a járulékos igazolványokkal nyújtott kedvezmények tisztázatlansága. A pedagógusok körében sem pontosan tisztázott, hogy milyen konkrét kedvezményekhez juthatnának, és ezért nincs, ami motiválná őket.

Az iskolaigazgatók körében gyakran hallható vélemény, hogy az oktatási-nevelési támogatás folyósításának legegyszerűbb és legcélszerűbb módja az lenne, ha az iskolák kapnák meg a pénzcsomagot, és ezek az intézmények fordíthatnák a pénzt a gyermekek számára szükséges taneszközök megvásárlására. Ezt a támogatási formát a szlovák fél is elfogadható megoldásnak tartaná.

A szlovákiai közvéleményre bizonyára hatással lesz az a tény, hogy az Illyés Közalapítvány 2003. január elején kilenc nagysallói magyar családnak folyósította az oktatási-nevelési támogatást. A hír megjelent a szlovák sajtóban is, és ismét fontos témává tette a kedvezménytörvényt. A szlovák külügyminiszter a szlovák sajtóban nem értékelte a történteket, hanem diplomáciai úton kért magyarázatot a magyar külügyminisztériumtól. Az Illyés Közalapítvány lépésével nem értett egyet az SZKC elnöke, Mézes Rudolf sem, aki elhamarkodottnak tartotta ezt a lépést. 2002-ben ugyanis az SZKC azzal a kéréssel fordult az Illyés Közalapítványhoz, hogy az általa meghirdetett „Szülőföldön magyarul” c. pályázatból Szlovákiát egyelőre hagyják ki. Az SZKC szükségesnek tartotta megvizsgálni, hogy az adott politikai helyzetben milyen rizikót jelent a pályázat beindítása Szlovákiában. A kivárás másik oka az volt, hogy az SZKC szerint nem végiggondolt a kifizetések rendszere, és ezért nem biztosított a pénz eljuttatása minden családhoz. Itt szükséges megjegyezni, hogy az SZKC itt változtatott korábbi álláspontján, amikor az egyéni kifizetést támogatta. Az általa 2002-ben készített felmérésből, amely során 11 ezer családot kérdeztek meg, az derült ki, hogy a szlovákiai családok többsége rá van szorulva mindennemű támogatásra. Ebből kiindulva az SZKC most azt az álláspontot képviseli, hogy az Illyés Közalapítványnak ki kell találnia – a szlovák-magyar megegyezés-nek megfelelően – egy olyan rendszert, amelyben mindenki egyforma eséllyel jut hozzá az információkhoz, s ezek révén az anyagi támogatáshoz. Az SZKC szerint ezt a közvetítő szerepet a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége kaphatná meg.

ZÁRSZÓ

A kedvezménytörvény ügye még egy év elteltével is lezáratlan. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése feltehetőleg tavaszi ülésszakán tűzi napirendre a jogszabály vitáját. A szlovák–magyar érdemi tárgyalások még csak el sem kezdődtek, sikeres kimenetelük beláthatatlan. A magyar Országgyűlésben az elkövetkező hetekben fogják a képviselők megvitatni a Medgyessy-kormány törvénymódosítását, és döntésük eredményétől függ, milyen visszhangot vált ki az európai intézményekben, a szomszédos országok kormányainál, ill. a határon túli magyarok körében. A törvény körül több mint egy éve folyó vita többet ártott, mint amennyit segített az érintetteknek, a határon túli magyar kisebbségnek. Ezzel foglalkozott a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsának XXIII. ülése is, amely határozatban szögezte le: ,,nyugtalanító a státustörvénnyel kapcsolatos hosszadalmas és nem áttekinthető módosítási folyamat, ami árt a határon túli magyarok érdekeinek, és zavart okoz a két- és sokoldalú kapcsolatok fejlődésében. Az MKP továbbra is kitart amellett, hogy a törvény az elfogadható módosítások után is őrizze meg eredeti szellemét és küldetését. Az MKP a tervezett módosításoknak csak azt a változatát támogatja, amelyek nem lépik túl a Velencei Bizottság ajánlásainak keretét és nem csorbítják az eredeti törvény adta lehetőségeket. A törvénymódosítások végső változatának mielőbbi elfogadása érdekében az MKP Országos Tanácsa szorgalmazza a MÁÉRT belátható időn belüli összehívását”. 33Center for Legal Analyses

Kalligram Foundation

(www.cla.sk)

A tanulmányhoz tartozó Kronológia ugyancsak a www.cla.sk honlapon olvasható

1 Lásd. Slovensko 2002. Súhrnná správa o stave spoločnosti, IVO, Bratislava 2002, illetve www.statistics.sk

2 Kovács László leendő magyar külügyminiszter, 2002. május 23-án, brüsszeli tárgyalásai során jelentette ki: „Az új magyar kormány átértékeli a státustörvény kérdését, s a Szlovákiával támadt vitában olyan megoldást keres majd, amely megőrzi ugyan a státustörvény eredeti céljait, ugyanakkor elfogadható lesz a Szlovák kormány számára is. Magyarországnak és a régió minden országának érdeke ugyanis a kapcsolatok normalizálása, és a kialakult feszültség enyhítése“. Lásd, Új Szó, 2002. május 24.

3 Hospodárske Noviny, 2003. január 7.

4 Elhangzott 2003.január 24-én, a szlovák kormány első száz napját értékelő sajtóértekezletén

5 Népszabadság, 2003. január 8.

6 Német Zsolt, a parlament külügyi bizottsága Fideszes elnökének kritikája a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatban, Új Szó, 2003. január 7.

7 Bővebben lásd Sólyom László jogász, a Velencei Bizottság tagjának terjedelmes írását arról, mit is tartalmazott valójában a Velencei Bizottság ajánlása a kedvezménytörvény kapcsán. Népszabadság, 2003. január 24.

8 Adrian Nastase és Medgyessy Péter 2002. november 29-i budapesti megbeszélésén megegyezett abban, hogy a két ország külügyminisztere tárgyalni fog a kedvezménytörvény kölcsönösen elfogadható módosításáról. Nastase nagyra értékelte, hogy a magyar fél a törvényből kihagyja a leginkább bírált részeket. Medgyessy szerint a javasolt törvénymódosítást mindkét fél az európai normákkal összeegyeztethetőnek tartja. Lásd Új Szó, 2002. november 30.

December 11-én Bukarestben a magyar kedvezménytörvény módosításának elveiről megegyezett a magyar és a román külügyminiszter. Mircea Geoana szerint ki kell vonni azokat az elemeket, amelyek politikai és jogi kapcsolatot létesítenek Magyarország és a határon túli magyarság között és meg kell szüntetni a törvény területen kívüli hatályát. Kovács László a törvény módosítására elfogadott hét alapelvet ismertette partnerével, amelyek mindkét fél szerint megfelelnek az európai intézmények által megfogalmazott észrevételeknek, Lásd:. A Kormány 2395/2002 (XII.27.) Korm. Határozata a Szátv. 2001. évi LXII. Törvény módosításának alapelveiről, illetve: www.htmh.hu

9 A vegyes bizottság tevékenységről szóló részletes jelentést lásd.: „A magyar–szlovák alapszerződés hatásvizsgálata“, Új Szó, 2003. január 24., illetve www.cla.sk

10 Uo.

11 František Mikloško, a KDH alelnöke 2002. május 10-én egy lakossági fórumon azt mondta, hogy a KDH továbbra is tart a kedvezménytörvény szlovákiai végrehajtásától. .Szerinte a magyar kormány Szlovákia EU- és NATO-csatlakozása előtti pillanatban kezdi el a törvény érvényesítését, és majd ekkor pumpál pénzt egyes szlovákiai alapítványokba. Mikloško szerint a KDH ellentörvény-javaslatának továbbra is van létjogosultsága, mert a leendő magyar miniszterelnök sem kíván változtatni a kedvezménytörvényen.

12 Január 13-án Budapesten találkoztak a V4-ek parlamenti vezetői ahol Hrušovský kijelentette, hogy a kedvezménytörvény ügyére olyan megoldást kell találni, amely Brüsszelnek, Budapestnek és Pozsonynak egyaránt megfelel. Szili Katalin szerint a kedvezménytörvény kérdése jelenleg a kormányok előtt van.

13 Medgyessy Péter és Mikuláš Dzurinda budapesti találkozója kudarccal zárult. Dzurinda a találkozót követően a Népszabadságnak nyilatkozva kijelentette: „Szlovákia ragaszkodik elvi álláspontjához, vagyis semmilyen idegen jogi norma nem lehet hatályos Szlovákia területén. A szlovák kormány azt sem engedi meg, hogy az ország lakosságának egy része etnikai alapon részesüljön támogatásban“. Dzurinda azt sem cáfolta, hogy álláspontját egyeztette Adrian Nastaséval a pár nappal korábbi varsói miniszterelnöki találkozó során. Dzurinda határozottan kijelentette, hogy a módosított törvény ellen is elvi kifogásai vannak, így a törvény alapvetően elfogadhatatlan Szlovákia számára. Szerinte a magyar törvény sérti Szlovákia függetlenségét és etnikai alapon különbözteti meg a lakosságot. A szlovák fél a nemzeti kisebbségek identitásának, nyelvének, kultúrájának támogatását a Szlovák-Magyar Alapszerződés keretein belül tudja elképzelni. Növelni lehet a kisebbségek oktatási, kulturális támogatását, de csak az intézményeken keresztül. A kisebbségek helyzetének javítását a 12 létező szlovák-magyar vegyes bizottságnak a feladata. Itt jelentette ki először a szlovák kormányfő, hogy bármilyen gyakorlati kérdésről hajlandó tárgyalni a magyar féllel, de csak a szlovák-magyar alapszerződésből kiindulva. Kijelentette, hogy Szlovákia megakadályozza a diszkriminatív kedvezménytörvény alkalmazását, és erről a szlovák kormány, illetve a parlament dönt. Medgyessy nagyon diplomatikusan tudomásul vette Dzurinda álláspontját hozzátéve, hogy a kérdésben nem történt előrehaladás a tárgyalások során. Bejelentette, hogy a Dzurindával és Nastaséval tartott megbeszélése után szükségesnek tartja újból összehívni a MÁÉRT-ot.

14 Népszabadság, 2002. november 27.

15 Erre 2003. január végéig nem került sor, mert a parlamenti pártok még nem jutottak közös nevezőre a törvény módosításában

16 MKP elnökségének állásfoglalása, 2002. november 30. Az MKP elnöksége nyilatkozatban reagált a magyar és a szlovák miniszterelnök tárgyalására. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Dzurinda a kölcsönösen megegyezett megoldással szemben egy egészen más álláspontot képviselt a tárgyaláson. Az MKP ezt a fejleményt veszélyesnek tartja, mert feszültséget okozott a két ország kapcsolatában és a szlovák kormánykoalícióban, de megingathatja Szlovákia pozícióját az integrációs folyamatban. Az MKP elnöksége elvárja a kormányfőtől, hogy az előállt helyzetet konstruktív tárgyalásokkal próbálja megoldani.

17 Markíza kereskedelmi TV, 2002. november 27.

18 december 1. - Rudolf Žiak, a HZDS alelnöke a JOJ kereskedelmi TV Hetes c. Műsorában

19 uo.

20 December 1. - Pavol Rusko, a parlament alelnöke, az ANO kormánypárt elnöke a Markíza kereskedelmi TV „Testre szabva” cí. Műsorában

21 Az MSZP – Kovács László magyar külügyminiszter szavai szerint – annak tudatában szavazta meg 2001 júniusában a státustörvényt, hogy az Orbán-kormány azt egyeztette mind a szomszédos országok kormányaival, mind pedig az EU intézményeivel.

22 Lásd: A Magyar Állandó Értekezlet V. ülésének zárónyilatkozata, Budapest, 2002. július 17.

23 Az ET parlamenti közgyűlés 2003. január 27-én kezdődő plenáris ülésének programjába ezennel sem került be a státustörvény kérdése. A szlovák és a román delegáció ugyan sürgőségi eljárással kezdeményezte a kedvezménytörvény kérdésének napirendre tűzését, ezt azonban a többség elvetette, ugyanis a Jürgens-jelentés, még a módosításokkal is sok hiányosságot tartalmazott. (Szlovák rádió magyar nyelvű adása, 2003. január 27.)

24 Eric Jürgens – átdolgozott – jelentéstervezete az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Jogi és Emberi Jogi Bizottságának ülésére, ET PK, 2002. november 18. Lásd: Az Előzetes határozati javaslat 1. pontja

25 uo., Az Előzetes határozati javaslat 6. pontja

26 uo., Az Előzetes határozati javaslat 7. pontja

27 uo. Az Előzetes határozati javaslat 10. pontja, illetve Népszabadság, 2002. február 1., és Új Szó, 2002. január 26.

28 December 4. – Pozsonyban tárgyalt Eric Jürgens, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének emberjogi bizottságának jelentéstevője, aki megismerkedett Pozsony státustörvénnyel kapcsolatos állásfoglalásával. Pozsonyi látogatása során találkozott a kormányfővel, majd a külügyminiszterrel, végül a parlament elnökével. E. Kukan a találkozó során a státustörvénnyel szembeni szlovák elvi állásponttal ismertette meg a politikust. Kukan szavai szerint a szlovák kormány elfogadhatatlannak tartja eme jogi norma exterritoriális hatását és diszkriminatív jellegét.

Jürgens pozsonyi látogatása saját kezdeményezéséből valósult meg. Jürgens ugyanis jelentést készített a státustörvénnyel kapcsolatban az Európa Tanácsnak, melynek Parlamenti közgyűlése a januári vagy februári plenáris ülésén tárgyalná meg a holland képviselő közép-európai útján szerzett tapasztalatokkal kiegészített jelentését. Jürgens pozsonyi tárgyalásainak eredményét egyik érintett fél sem akarta részletekbe menően kommentálni, arra hivatkozva, hogy Jürgens a következő napokban találkozik a magyar és a román miniszterelnökkel is. A sajtón keresztül pedig nem lenne korrekt üzengetni a partnereknek annak ellenére sem, hogy közismert Jürgens kritikus véleménye a státustörvényről, melyben rámutat.

December 5.- Eric Jürgens Budapesten tárgyalt Kovács László külügyminiszterrel, aki azt tanácsolta az ET jelentéstevőjének, hogy amíg folynak a kétoldalú magyar-román, illetve magyar-szlovák tárgyalások, addig ne zárja le a jelentését a státustörvényről.

29 Székely István, a romániai tájékoztatási irodák vezetője tájékoztatása alapján

30 lásd, www.statistics.sk

31 A Szövetség a Közös Célokért Központi Irodájának tájékoztatása alapján

32 A pozsonyi Magyar Nagykövetség Konzuli Osztályának tájékoztatása szerint

33 Az MKP OT XXIII. ülésének határozata, Léva, 2003. január 25.