A kampányban internetes naplót írnak a politikusok

Bugár Béla és Csáky Pál március elején naplóírásba kezdett az interneten. Személyes hangnemben véleményezik az aktuális eseményeket, néha válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Maga a blogolás mindössze néhány éves múltra tekint vissza, a politikusi blog műfaja pedig szó szerint születőben van, hazánkban legalábbis. „Nem akartam amolyan divatmajmoló politikus látszatát kelteni, aki csak azért vezet internetes naplót, mert ez a divat. Mi a célom? Elsősorban az, hogy közvetlenebb módon, a sajtó kiiktatásával oszthassam meg Önökkel véleményemet aktuális közéleti témákkal kapcsolatban“ -olvashatjuk a Híd elnökének első blogbejegyzésében. Csáky is a választóihoz szeretne a blogolással közelebb kerülni: „Reményeim szerint egy új minőségű kapcsolattartás bontakozhat ki általa, egy új megközelítésű dialógus-háló, amely jó esetben gazdagíthat mindnyájunkat“ - írja naplója kezdő soraiban.
Jóformán már nincs is párt, melynek ne lennének bloggerei, akik hírportálokon, vagy az adott párt honlapján publikálnak. A SMER első számú bloggerének Miroslav Lajčák külügyminiszter számít (tavaly októbertől blogol, főleg külpolitikai témákban), de Robert Fico kormányfő is rendelkezik egy, a tisztségéhez „illő“, dekoratív bloggal, amit inkább nevezhetnénk a Smer tevékenységéről szóló átfogó dokumentációnak, mint személyes közéleti kommentárok gyűjteményének.
Az SDKÚ-ban meglepően nagy a blogolási kedv, Pavol Frešo 2007 elejétől egyfolytában publikálja meglátásait, amelyekben főleg a kormánypártok tevékenységét bírálja. Magdaléna Vášáryová elsősorban közéleti-társadalmi témákról, Ivan Mikloš a gazdasági szféráról, a párt további politikusai saját szakterületüket érintő kérdésekről mondják el véleményüket bejegyzéseikben.
A parlamenti pártok közül egyedül a HZDS és a KDH tagjai nem blogolnak. Pártjaik honlapján ugyan rendszeresen publikálnak releváns híreket, gyakran egy-egy képviselőjük személyes hozzászólásaival, ez azonban nem nevezhető blognak. Még az SNS is működtet március közepétől egy „kollektív blogot“, amelyre a párt sajtóosztálya tölt fel anyagokat. Olvashatunk itt arról, hogy Slotáék szerint milyen a jó hazafi, valamint hogy miért veszélyesek a szlovákiai magyar politikusok, de megismerkedhetünk Rafael Rafaj gyalázkodó eszmefuttatásával is, amelyben František Mikloškot politikai nyugdíjba küldi.
A parlamenten kívüli pártok blogjait illetően még a Richard Sulík vezette Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártját kell megemlíteni. Sulík 2007-től több internetes fórumon, valamint hírportálokon is publikál, sajátos hangnemben bírálja az ellenzéket és a kormánypártokat egyaránt. Nemrég Daniel Krajcerrel élőben válaszoltak az egyik közösségi portálon feltett kérdésekre. Az internetes kampány hazai specialistájának tekinthető SaS felénk soha nem látott mértékben aknázza ki a világháló nyújtotta lehetőségeket. Legutóbbi óriásplakátjukhoz szlogent sem kerestek, a plakátokon a pártelnök homlokára festett internetes címmel üzennek a szimpatizánsoknak: mindent megtaláltok rólunk az interneten.
Tokár Géza politológus, aktív blogger szerint a politikusok internetes naplói nyilvánvalóan pártigényre készülnek. „Nagyon gyakori, hogy ezeket a naplókat a politikusok számára az illető párt más munkatársai írják. Őket nevezzük árnyékíróknak az angol shadow writer kifejezés alapján. Ez egyformán érvényes a szakmai irányultságú, és a személyes hangvételben íródott blogokra“- véli a politológus.

Közösségi portálok
A közösségi portálok, mint a virtuális kapcsolattartás módjai a politikai eszmecsere új változatait termelték ki. A személyi profilok a felhasználók magánéletének virtuális vetületeiként szintén nem mentesek a politikai véleménynyilvánításoktól. Ezek azonban nem nevezhetőek szűk értelemben vett kampánytevékenységnek, ugyanis az egyes pártoktól függetlenül, alkalomszerűen működnek. A közösségi portálok közt mára szinte egyeduralkodóvá vált Facebookon eldönthetjük, hogy Daniel Lipšicet, A. Nagy Lászlót, vagy Vladimír Mečiart szeretnénk személyes ismerősünknek. Véleményezhetjük a tevékenységüket, stílusukat, esetleg barátaink figyelmébe ajánlhatjuk őket. Érthető módon azonban ezek a profilok messze nem olyan személyesek, mint egy átlagos felhasználói profil, a feltöltött képek, a hozzászólások szinte teljes mértékben a politikust mutatják be.

„Rajongói“ csoportok
A Facebook másik vívmánya, hogy bárki létrehozhat csoportokat, amelyekhez aztán ki-ki kedve szerint csatlakozhat. Elég utálni egy politikust, máris létrehozhatunk egy csoportot a dolog apropóján. Ilyenek a Nem vagyok hülye, nem fogok a Smerre szavazni, vagy a Támogatom Kaliňák belügyminisztert ezekben a nehéz időkben elnevezésű csoportok. Mivel nincs átfogó cenzúra, a szélsőséges eszmék követői is létrehozhatnak ilyen közösségeket. Kell egy hangzatos cím, minél több ismerős, és a csoport néhány nap alatt több száz szimpatizánsra is szert tehet. A szlovák portálokon magyarellenes, a magyar portálokon szlovákellenes és más idegengyűlölő, esetleg rasszista csoportokhoz is csatlakozhatunk. A jelenség nem közép-európai eredetű, így megy ez az egész világon. Mivel mindez a virtuális térben történik, egy efféle „csatlakozás“ általában kimerül abban, hogy kattintunk egyet az egérrel, esetleg továbbküldjük az információt ismerőseinknek, ami szintén csak néhány kattintás. Kérdés viszont, hogy a valóságban is fel kívánjuk-e vállalni szélsőséges véleményünket, vagy az egészet egy virtuális viccelődésnek tekintjük csupán.
„A Facebook és egyáltalán a közösségi portálok kicsit túl vannak értékelve ebből a szempontból - állítja Tokár Géza. -A szlovákiai magyarság nem használja az internetet olyan mértékben, hogy ez számottevő választót hozna a pártoknak, ez inkább imidzskérdés. A radikálisabb pártok azért olyan erősek az interneten, mert főleg a fiatalabb korosztályt célozzák meg. A virtuális kampányhadjáratok legnagyobb előnye a minimális anyagi beruházás, hátránya viszont a szűk célközösség. Egy nagyon aktív, elhivatott csoportról van szó, amely igyekszik minél több helyen felhívni magára a figyelmet. Ilyen az SaS is. Tényleges súlyuk viszont a látszólagosnál sokkal kisebb.“
A választási kampány kezdetével tehát a különböző pártrendezvényeken, népszerűsítő esteken kívül nem csak személyesen, de virtuálisan is több alkalma nyílik a választónak találkozni egy-egy politikussal. A kampányidőszak után pedig az is kiderül majd, hogy az egyes politikusoknak mennyire lesz tartós igénye a választóikkal való további személyes, illetve virtuális kapcsolattartásra.

Veres István