A jobboldal ünnepel, a Smer pihen

<p>Közösen emlékezik meg a 24 évvel ezelőtti bársonyos forradalomról a Népi Platformot alkotó három párt, az SDKÚ, a KDH és a Híd. Pavol Frešo, az SDKÚ elnöke szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy mi volt Szlovákiában 1989. november 17-e előtt.</p>

 Mint mondta, az ország minden mai gondja ellenére is tudatosítani kell, hogy Szlovákia a kommunizmus bukása óta előrelépett, s hogy mindenki számára ajándék szabadon, demokráciában élni, mert ez a világ nagy részében továbbra sem természetes.

A Népi Platform pártjai a Szlovák Nemzeti Színház Hviezdoslav téri épülete előtt vasárnap este fél héttől tartanak megemlékezést. A színházban ezután kezdődő rendezvényen ünnepi beszédet mond Karel Schwarzenberg, a cseh TOP 09 párt elnöke, Lucinda Creighton, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke, Tomi Huhtanen, a CES igazgatója, Pavol Frešo, Ján Figeľ KDH-elnök és Bugár Béla, a Híd vezetője.

Iveta Radičová volt kormányfő, Anton Srholec katolikus lelkész és Ján Budaj, a rendszerváltás egyik „néptribunja” ma a pozsonyi Kisszínpadon a Novemberi ideálok és valóság című beszélgetésen folytatnak eszmecserét a forradalomról.

A Smer képviselői és a kormánytagok idén sem vesznek részt a megemlékezéseken, Robert Fico miniszterelnök vasárnap ünnepélyes ebédre hívott meg diákokat. Szóvivője, Beatrice Szabóová tájékoztatása szerint a szabadságért és demokráciáért folytatott harc emléknapja, illetve a diákok nemzetközi napja alkalmából a szlovákiai fiatalok problémáiról, célkitűzéseiről akar vitázni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?