A HÓNAP VERSE

Tudom, hogy mindez csak

hazug díszlet.

A madarak magnóról zsibongnak.

Néhány percig hittem csak,

hogy ez történik velem

Órámon csak percmutató.

És ha másképp végképp,

hát exhumálom emlékeim

a színpad szélén,

festett patak mellett.

Ne legyen ma vége.

Ne ma legyen.

Új szerepet tanulnom

ne kelljen még.

Lassan fogjam csak fel,

láthatatlan hullámok hátán.

Józanul bár, mégis kétkedve.

Bizonyítékul legyen elég

egy kitépett naplórészlet.

Lassan csússzak a csúszdán, és

ne érkezzek sekély homokba.

Csimpaszkodhassak

szerelmes dalokba

az ezüst hold alatt,

hol alvók nem ébrednek

s a csók csók marad.Kisded vadnyers hús szagát érzem

(éppen úgy, mint akkor éjjel)

marcangolnám is már

szám dalolna közben

és gyilkos tejpatakba

fullasztanám kölykeimvárom hogy elmúljon

bennem a tornádó

és jöjjön halk fuvallat

úgy aludjak mint

kisded vadakfülem hegyezem

várok valami neszt

szétszivárgok érte a térben

az éjszaka kibérelt

s kibélelt selyemmel.

Juhász Katalin

A tényleges térdrótkeretes élet helyett

szép, divatos aranykeret

a tényleges tér tenyérnyikongatni vattával bélelt

vészharangot, hogy eljő

a Mocsok Macskaa várost telepiszkítja

villamos csenget egy picit

az asszonyok feje legurullegyek szárnyát kitépdesik

és a lepkékét is

ott vonszolják magukat a porbanmikor korzózni indulunk

a tényleges tér tenyérnyi

lakkcipőnket bepiszkítjukhát úri szeszélyből

megtorlunk véltet s valóst majd

felköhögjük a szőrcsomót