A Hlas és a Smer is korábbi előre hozott választást sürget

Eduard Heger

A Progresszív Szlovákia (PS) szerint Szlovákia előtt kihívásokkal teli hónapok állnak, a KDH bízik benne, hogy Zuzana Čaputová pártatlan döntést hoz.

A Peter Pellegrini vezette Hlas Eduard Heger (Demokraták) kormányának távozását szükséges lépésnek tartja az országban uralkodó káosz stabilizálásához, a hivatalnokkormánytól pedig csak egy esetleges válsághelyzet megoldását várja.

„Minden politikai pártot felszólítunk, hogy vessen véget ennek a káosznak, és hagyja jóvá az előre hozott választás júliusi időpontját. Felszólítjuk a Sme rodinát, az SaS-t és a Progresszív Szlovákiát is, hogy támogassák ezt a javaslatot. Ez az egyetlen módja, hogy véget vessük a káosznak” – jelentette ki Pellegrini.

A KDH bízik benne, hogy az államfő pártatlan marad, a hivatalnokkormány pedig szakmai döntéseket hoz majd anélkül, hogy ideológiai vagy politikai harcokat szítana.

Robert Fico, a Smer elnöke továbbra is kivitelezhetőnek tartja, hogy az előre hozott választást júliusban tartsák meg.

A Progresszív Szlovákia (PS) szerint az ország előtt kihívásokkal teli hónapok állnak. „Mindannyian tudjuk, mi volt rossz, bántó és kaotikus ennek a kormánynak fennállásában. Nincs értelme ezt ismételgetni. A PS-nél csak köszönetet szeretnénk mondani azért, ami jó volt – legalább azért, hogy fenntartotta Szlovákia egyértelmű külpolitikai irányultságát” – írták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?