A Híd túl messze van

Több mint bűn, súlyos taktikai hiba volt a Híd részéről nyitva hagyni az ajtót a Smer felé egy esetleges választás utáni együttműködés reményében. Érthetetlen, miért a ragaszkodás ama bizonyos ajtó nyitva tartásához, amikor ez létében fenyegette a pártot, és teljesen elbizonytalanította potenciális új támogatóinak legnagyobb csoportját. Ők, logikusan gondolkodva, csak rossz és még rosszabb magyarázatokra lelhettek. 

Erkölcsileg sem helyes 

Kezdjük az elvi kérdéssel: egy magát polgáriként definiáló párt számára mennyire lenne vállalható koalíciós partner a Smer? Az a Smer, amely, ha hatalmon van – együtt kormányozva Mečiarral és Slotával, meg egyedül is – szisztematikusan építi le a jogállamot, ássa alá a demokratikus rendszer működését (a fékek és ellensúlyok kiiktatásával), rendszerszinten működteti a korrupciót, és, nem mellékesen, tud kisebbségellenes húrokat is pengetni, ha ebből némi politikai hasznot remél. Mennyire egyeztethető össze a Híd programja (a Polgári vízió) és szellemisége a Smer gyakorlati politikájával? Semennyire. Szinte tűz és víz a kettő. De persze a politika gyakran felülemelkedik az erkölcsi dilemmákon, és az elvek helyett pragmatikus érdekek érvényesülnek. A baj csak az, hogy a Smerrel való kokettálás józan ésszel gyakorlati szempontból sem indokolható. 

Menni vagy nem menni a Smerrel? Mérlegelésnél egyik oldalra teszszük a vélt előnyöket, másikra a hátrányokat. Vegyük azt az opciót, hogy a választások előtt a Híd nem zárja ki határozottan a Smerrel való együttműködést. Ez esetben úgy kalkulálhattak, egyike lehetnek Fico jövőbeli koalíciós partnereinek. De ez csak lehetőség, minél több potenciális partnerjelölt van, egyenként annál jobban sarokba szoríthatók a Smer által. Kijátszhatók egymás ellen lefelé licitálva, majd azt (azokat) választja a domináns erő, amelyik a legkevesebbet kéri. Miközben Damoklész kardjaként függ felettük a fenyegetés, hogy bármikor lecserélhetők, ezért aztán jól teszik, ha minél inkább behúzzák a farkukat. Ez eléggé felmosórongyszerep egy többesélyes játékban, ahol csak az egyik lehetőség a sok közül, hogy végül őket választanák, miközben bármikor újra dobhatók. Ráadásul – most jön a lényeg – a koalícióval pártszakadást kockáztatnának, meg szavazóik jelentős részének elvesztését, így lehet, hogy legközelebb be se jutnának a parlamentbe. A Híd egy smeres koalícióban búcsút mondhatna szlovák választói túlnyomó többségének és a magyarok jelentős részének is, nem beszélve arról, hogy nehéz elképzelni olyan politikusokat, mint Lucia Žitňanská vagy František Šebej egy smeres kormányban. Fico pártjának ölelése alighanem halálosnak bizonyulna, a párt a puszta létét tenné kockára. A másik lehetőség az, hogy egyértelműen kizárnák egy koalíciót a Smerrel, sőt, pontosan azzal szemben defi niálnák magukat, amit a Smer csinál, és megpróbálnának alternatívát kínálni. A legutóbbi kampányidőszak sajátossága volt, hogy ezt nagyon sokáig megtehette volna a Híd, akár hetekkel a választások előtt is dönthetett volna így. Ha becsukta volna az ajtót a Smer felé, azzal automatikusan kinyílt volna egy másik, 15-20 százaléknyi potenciális szavazó irányába.

A jobboldal Fico ellen szavazott 

A jobbközép választók jelentős csoportja, főleg az SDKÚ volt szavazói bázisa (a párt 2002-ben 15, 2006-ban 18 százalékos eredményt ért el a választásokon) ugyanis épp új pártot keresett magának. Ezek egy részének megszerzéséhez négy dologra volt szükség: jó programra, hiteles személyiségekre, ügyes kampányra és arra, hogy kizárják a Smerrel való együttműködést. A választások végül megmutatták, hogy az utóbbi tétel volt a legfontosabb. A jobbközép tábor azokat a pártokat jutalmazta, akik a leghatározottabban elutasították a Ficóékkal való együttműködést (SAS, OĽaNO), és elfordult azoktól, akik képtelenek voltak egyértelműen állást foglalni (Híd, Sieť, KDH). A Hídnál minden megvolt, csak az a fránya, határozott „nem” hiányzott, és így a volt SDKÚ-szavazókból a KDH-t leszámítva épp a Hídnak jutott a legkevesebb. 

Volt jó program, a Polgári vízió, melyet a szakértők a különböző területeken (jogállamiság, szegénységés romapolitika, egészségügy, gazdaság) a legjobbak közé soroltak. Teljesen helyes iránynak mondható a polgári párttá való átalakulás stratégiája is. Sikerült hiteles szlovák személyiségeket is a pártba vonzani, olyanokat, mint Lucia Žitňanská, František Šebej, Peter Kresák vagy Martin Dubéci, akik megszólíthatták a „kávéházi értelmiséget”. A kampány is jól sikerült, kifejezetten találó, ötletes és frappáns volt, finom, csipkelődő humorral keverte a fontos üzeneteket, szlovákul, magyarul egyaránt; a Balódi megoldástól a gömöri Obamáig. „Csak” az a határozott „nem” hiányzott… Pedig tudható volt, hogy a jobbközép tábor túlnyomó többsége egyszerűen allergiás Ficóra és csapatára, és nem akarja a voksát olyan pártnak adni, amely a Smer mellett köthet ki koalíciós partnerként. Többségük nem azért szavazott, mert annyira szeretnék Sulíkot vagy Matovičot, hanem azért, mert nyolc év éppen elég volt számukra Ficóból és csapatából, és mindenképpen meg akarták akadályozni, hogy még négy évig kormányozza az országot. 

Akkor mérlegeljünk 

A Híd előtt két lehetőség volt: 1. Kizárom az együttműködést a Smerrel, és így eséllyel növelhetem a támogatottságomat. Ráadásul erkölcsileg is ez a helyes út, és konzisztens az új programommal és polgári elveimmel. Ha a választásokon összejön egy jobbközép kormány, akkor ott biztos tag vagyok. Ha viszont a Smer alakít kormányt, akkor további négy évet ellenzékben töltök. 2. Nem zárom ki az együttműködést. Így elbizonytalanítom (ahogy azóta bebizonyosodott, elriasztom) potenciális új szavazóim jó részét, viszont esélyemvan bekerülni egy smeres kormányba. Persze ez csak egy esély, ráadásul, ha bevesznek is, a párt létét kockáztatom (pártszakadás, választók elvesztése). Másrészt, a jobboldal felé továbbra is nyitott vagyok, ha összejön egy ilyen többség, akkor ott is lehet koalíció. 
Az összevetésnél a mérleg erősen az első lehetőség irányába billen. A potenciális új szavazók számára ezért is volt érthetetlen, hogy miért nem tudja a Híd kizárni a Smert. Az, hogy a média folyton ezzel a kérdéssel bombázta a pártvezetést, csak a szavazók kérdésének tolmácsolását jelentette. És nem érkezett egyértelmű válasz. Logikus mérlegeléssel a választó csak rossz és még rosszabb következtetésekre juthatott. Odaadnám nekik a szavazatomat, ha nemet mondanának a Smerre, de képtelenek ezt megtenni. Miért? Nem látják be, hogy egyedül így növelhetnék a népszerűségüket? Vagy annyira minden áron kormányra akarnak kerülni, hogy a saját elveik nem számítanak? Vagy a párt támogatói szeretnék, ha a Smerrel mennének? Egyik rosszabb lehetőség, mint a másik, inkább nem is szavazok rájuk… Valahogy így került a Híd túl messzire a „kávéházi értelmiségi” választótól, és veszített el sok potenciális szavazót. 

Ne hagyjuk ki az MKP-t se 

A szlovákiai magyar összképből nem maradhat ki az MKP sem, különösen akkor, ha olybá tűnhet, hogy a Híddal ellentétes álláspontot képviselt, de mégsem sikerült ezzel elég szavazatot szereznie. Berényi József például nem érti, hogy ha az MKP a SAS és az OĽaNO módjára elhatárolódott a Smertől, akkor miért nem részesült hasonlóan a sikerből. Nos, például azért, mert az elhatárolódás nem tűnttúl hitelesnek. Ha egy párt választási ciklusokon átívelő gyümölcsöző együttműködést folytat Nagyszombat megyében a Smerrel, ahol az MKP koalíciós partner, Berényi meg a megye alelnöke, akkor az országos politikában a Smertől való távolságtartás ígérete nem hangzik túl meggyőzően. Akárhogy magyarázza is a párt a megyei meg az országos szint közötti különbségeket. Valójában az MKP aHídnál sokkal ideálisabb koalíciós partnere lett volna a Smernek. A programja – főleg a gazdasági kérdésekben – sokkal inkább baloldali (vagyis Smer-közeli), akárcsak a választói által képviselt értékrend. Egy esetleges koalíció létrejöttét követően nem fenyegetné sem pártszakadás, sem a választók jó részének elvesztése (mint a Hídnál), sőt az MKP lehetett volna a híd (!) az utóbbi években különösen jó viszonyt ápoló Fico és magyar kollégája, Orbán Viktor között. Meg különben is: az együttműködés regionális szinten már jól be volt járatva. Szóval a koalíció fő akadálya az volt, hogy az MKP nem jutott be a parlamentbe, és nem az elvek. 

Még egy gondolat erejéig viszsza kell térni Orbán Viktorra. A magyar miniszterelnök az elmúlt években szinte ugyanazt mondta meg csinálta, mint Szlovákiában Fico, és eközben az MKP részéről semmilyen kritika nem érte, sőt lépéseit legjobb esetben is inkább mentegették és magyarázni próbálták. Ez újabb indok, hogy ne vegyük túl komolyan a hozzá kísértetiesen hasonlító Fico elutasítását. Mindezt figyelembe véve, sok szlovákiai magyar sem volt könnyű helyzetben a választások előtt. Ha magyar pártra akart szavazni, akkor csak olyan volt kéznél, amely könnyen Fico oldalán landolhatott a választások után. Ez sokakat nyilván nem zavart, sőt a többséget nem zavarta, de biztos van egy réteg, melyet igen. Ezért amikor azt próbáljuk megmagyarázni, hogy a magyar pártok miért kaptak olyan kevés szavazatot, illetve a magyar járásokban miért volt olyan alacsony a részvétel, ezt is figyelembe kellene venni. Félreértés ne essék, korántsem állítom, hogy ez volt a legfontosabb tényező vagy azok egyike, de némi szerepe azért lehetett. 

A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója, az előző ciklusban a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója volt