A Híd törvénytervezete a kisebbségi kultúrákról

Pozsony |

<p>A Híd párt képviselői szerint a kisebbségi kultúrák támogatásának mai állapota elégtelen. Rendszerszintű megoldásra van szükség, úgy ahogy az a szlovák kultúra esetében történt a létrehozott Művészeti Alap révén. A Híd saját törvénytervezet készített, amelyet a következőkben áttárgyal majd a kisebbségi kulturális szervezetek képviselőivel.</p>

A Híd párt, Solymos László alelnök elmondása szerint immár hosszú távon azt vallja, hogy Szlovákiában a kulturális sokszínűség gazdagítja az országot, ezért megtartásáért folyamatosan tennünk kell. „A Polgári Vízió célkitűzéseiből kiindulva a Híd számára prioritás a kisebbségi kultúrák megfelelő és átlátható támogatásának bebiztosítása. Nem csak a kinyilatkoztatások szintjén, de konkrét lépésekkel” – mondta a Híd javaslatával kapcsolatban mai sajtótájékoztatóján Solymos László, a párt alelnöke. A tervezet alapja a parlament által a múlt évben elfogadott törvény a szlovák kultúra támogatására a Művészeti Alap révén. „Hozzátenném, hogy számomra szimpatikusak a miniszter úr által az Alap létrehozásának indoklásaként megfogalmazott érvek, azaz a kultúra és a művészet önkormányzása. Egyértelmű, hogy egy hasonló kezdeményezésre szükség van a kisebbségi kultúrák területén is” – jelezte Solymos. Hozzátette, Szlovákia lakosságának csaknem 14%-ának anyanyelve nem a szlovák. Mintegy 800 ezer emberről van szó. Elképzelésünk alappillérjeit a stabilitás, átláthatóság, önkormányzatiság és kedvezményes kompenzáció jelentik. „A legkisebb kisebbségeket előnybe helyező kompenzáció tudja bebiztosítani azt, hogy ezek a közösségek is lehetőséget kapjanak kulturális életük fejlesztésére” – emelte ki a kezdeményezés egyik fontos elemét Solymos László. A következő hetekben a törvény előkészítésének folyamata az egyes kisebbségek szervezeteivel és szakértőivel folytatott konzultációkkal folytatódik. „Ezen folyamatok lezárulása után, amikor véglegesíteni tudjuk a törvény szövegét, a kulturális minisztériumot is megszólítjuk, hogy támogassák kezdeményezésünket” – zárta Solymos László. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?